Agyrém a pécsi buszon
2015. június 02. kedd, 18:49
Bereczki Lajos
Jegyzet
Miközben a baranyai megyeszékhelyen a jövő századi (vagy legalábbis helyi viszonyok mellett annak tűnő) terveket szőnek például az elektromos autóbusz "hadrendbe állításáról", addig a valóság teljesen más. Kiábrándítóan más. Mindez ember, vagy szervezetfüggő? Döntsék el az olvasók. (Képünk illusztráció!)Kedd délután 14 óra után kicsivel. Áll az ember a Búza téren és várja a harminc fokhoz közeli melegben a jószerencséjét, amely pillanatnyilag egy négyes busz „személyében” jelenik meg. Bár csak öt percet kellett várni rá, mégis, a tűző napon örökkévalóságnak tűnt, később kiderült, hogy mindez a történet kellemesebb része volt.
Nem a sofőrnél vásárolt 400 (sic!) forintos jegy vitt a padlóra, úgy kell nekem, miért nem vettem korábban egy tömböt, vagy a jegyárusító helyen olcsóbbat. Ez van, négy megálló ma ennyit ér a piacon. „Aki lüke, annak itt a Tüke”, hallottam egyszer kollégámtól, de akkor bántóan igazságtalannak tűnt kijelentése, ma már megkövetném érte...
Szóval a jegyvásárlást követő lyukasztás után jobb híján maradtam a busz első felében, mivel a jármű nagyjából a heringes doboz helyválasztékát testesítette meg. Ez önmagában sem jó hír, az izzadó testek összekoccanása legfeljebb harmadosztályú dél-amerikai szappanoperákban jelent potenciális izgalomforrást. A négyesen ez nem annyira működött. Bal vesémben egy bevásárlótáska, jobb térdemben egy kemény pakk. A sofőr egy hete még bizonyára Michelisz Norbert csapatát erősítette, mivel kizárólag a padlógáz és a satufék szerepelt a pilóta repertoárjában. Az izzadó tenyerek kétségbeesetten markolták a busz kapaszkodóit, viccesen lengedeztünk az alkalmi korlátgyakorlat közben. Levegő gyakorlatilag semmi, annak ellenére, hogy a keskeny felső ablakok majd mindegyike tárva-nyitva volt. Hőfok a maximumon, bent szellő sem rezdült. A Konzumnál felszállt a hátsó ajtón (mert csak ott fér fel) egy babakocsis anyuka csecsemőjével, meg egy másik anyuka karon ülő gyermekével. Nagy nehezen elhelyezkedtek a sok felszálló között, de a busz csak nem akart indulni. Ekkor a jármű elejéből kiáltás hangzott, az utastársak adták át a sofőr üzenetét: mutassa be a két anyuka a bérletét! Kínosan hosszú percek teltek el, amíg a két hölgy utat vágott magának a busz emberdzsungelében, majd visszatértek gyermekeikhez, akiket alkalmi bébiszitterek őriztek addig. Éreztem a hátamon lassan lefolyó izzadság és a düh együttes, kánikulában halálos kombóját.
Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a sofőr legnagyobb gondja egy negyven fokos autóbuszban, hogy a babakocsis és a másik hölgynek van-e bérlete? Bizonyára a buszvezető nagyon perverz két nőszemélynek nézte őket, akik a bazi melegben a gyerekeikkel egy jó kis bliccelésre beszálltak az általa (szó szerint és képletesen) kormányzott buszra.
A másik (per)verziót el sem merem képzelni, hogy a tisztel buszvállalat olyan szinten terrorizálja a sofőrt, hogy az, az ellenőrök munkáját is elvégzi. Van még egy harmadik elképzelésem is, de nyilván ez is tévedés lesz, mármint az, hogy alkalmatlan, bunkó, unintelligens dolgozókat hagynak garázdálkodni a pécsi tömegközlekedésben.
Mindenki döntse el, hogy melyik változat elképzelhető a számára. Bármelyik győz, mi pécsi polgárok veszítünk vele. Pedig hát: : ”Hajrá Pécs!” Meg „A pécsiek többet érdemelnek...” Ami valóban így van, bár megjegyzem, egyre inkább nem a szavak szintjén.
Archívum
