Vigyázat, telefonos csalók hívhatják!

Kezdőlap > Jegyzet > Jegyzet > Vigyázat, telefonos csalók hívhatják!

Vigyázat, telefonos csalók hívhatják!

2016. július 28. csütörtök, 17:19 Fábián Mária Jegyzet
PDF
Még nem akartak becsapni olyan módon, mint amilyenre a rendőrség, vagy a netes közösség figyelmezteti a gyanútlanokat. Eddig. Vigyázat, a régi trükkök újra élnek!

Csörög a mobilom. Rápillantok. Nincs a hívó azonosítva, felvegyem? – töprengek, de miután fontos hívást is várok, hátha nem jelezteti a számát az illetÅ‘, hát felveszem. Kedves, udvarias, fiatal férfihang szól a telefonba, hogy Å‘ X Y, a Magyar Telekom megbízásából telefonál, a beszélgetésünk rögzítésre kerül, stb., stb., mondja a sablon szöveget. Ez bejön, feltételezem, hogy valóban onnan keresnek, váltottam már így például mobilcsomagot, ezért a gyanúm még nem él. 
Előfizetőink között gépi sorsolás történt, ön 250 ezer forintot nyert – folytatja az ügyintézőnek tűnő hang, majd azzal folytatja, hogy a nyereményt utalással, készpénzes futárszolgálattal, vagy postai úton kérem-e. Gyanakvás már elindult, miért is nyernék én bármit, fordul meg a fejemben, azzal összekapcsolva, hogy sehol sem olvastam, miszerint a Telekom óriási nyereményakciót indítana.

A fiatalember azonban folytatja a szövegét, miszerint egy tizennégy jegyű kódot kell elküldenem sms-ben az általa megadott mobilszámra, mert ezzel aktiválom, hogy elfogadom a nyereményt. Egy pillanatra megakasztom, miért kellene aktiválni, ha úgyis fölveszik a beszélgetésünket, de Å‘ csak folytatja. A rutinja, a behízelgÅ‘ hangja, a hivatalos kedvessége és a szakszövegnek hangzó folyamatos beszéd, igazi csalóvá emeli. Mert, hogy csaló, az biztos. Gyanakvásom egyre nagyobb, közlöm, hogy mindjárt küldöm a kódot, Å‘ megígéri, hogy negyed óra múlva visszahív, minden rendben lesz. 

Milyen jó is, hogy van az Internet! – akárki akármit mond, ha jól használjuk, sokkal több az előnye, mint a hátránya, fut át az agyamon, miközben az általa megadott mobilszámot keresem a mobiltudakozónál. Megtaláltam! A dominós telefonok feltöltésére alkalmas számról van szó!!! Több fórumon is írnak arról, hogy különböző nyeremények ígéretével, ugyanerre a számra, hogyan próbáltak meg pénzt lenyúlni a gyanútlanoktól.

Ezek után felhívtam a Magyar Telekom ügyfélszolgálatát, ahol a fentiek elmondását követÅ‘en a következÅ‘krÅ‘l tájékoztattak. Nincs semmilyen telefonszám-sorsolásos játék, Å‘k bárkit hívnak, VAN hívásazonosításuk, tehát kiírja a mi mobilunk azt a telefonszámot, amelyrÅ‘l hívnak bennünket. A dominókártyás telefonok feltöltésére alkalmas technikai számuk lehetÅ‘vé teszi, hogy a csalók átverjenek embereket úgy, hogy azok a saját telefonjukról pénzt utaljanak mások dominókártyájához. Az eset nem ismeretlen elÅ‘ttük, mondta az ügyintézÅ‘, a jelzést megköszönte azzal, hogy jelezni fogják a honlapjukon. Természetesen a rendÅ‘rséget is értesíthetem az ügyrÅ‘l, fűzte hozzá, ám ezzel a lehetÅ‘séggel nem élek. Nem hiszem, hogy ilyen esetben nyomozást indítanának, mások figyelmét pedig inkább így hívom fel az esetre. 

Most csak egy tapasztalatot nyertem, a többit talán majd a Lottón….

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés