Kezdőlap > Közélet > Méltó programsorral emlékeznek a 60 éves Uránvárosra

Méltó programsorral emlékeznek a 60 éves Uránvárosra

2016. április 24. vasárnap, 08:49 Közélet
PDF
Szinte pontosan 60 esztendeje kezdték el kiépíteni az uránvárosi városrészt Pécsett. A jubileum apropóján május elsejétől az év hátralévő részéig számos színes programmal emlékeznek a kezdetekre, a terület történetére. Minderről dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Decsi István önkormányzati képviselő beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón. (Fotó: moly.hu)

Mint azt Hoppál Péter bejelentette, Uránváros 60. évfordulóját a város idén nem csupán nagy léptékű fejlesztésekkel ünnepli meg, a városrész lakói számára ugyanis a jubileum keretében megannyi programot is szerveznek.
A képviselő emlékeztetett arra, hogy egészen különleges urbanisztikai, városfejlesztés történt az ’50-es években a területen, az első lakást pedig már 1956 október 23-án át is adták. Ezt követően két évtizeden keresztül nem volt megállás Uránvárosban: közel 20 éven keresztül folyamatosan alakult ki a városrész mai formája.

Beszámolt arról, hogy fél évszázados viszonylagos változatlanságot követően a pécsi kulturális főváros program keretén belül a Mecsek Áruház és a Szilárd Leó Park környéke komoly megújuláson ment keresztül, s a városrészben azóta is egyre másra történnek beruházások, intézményi felújítások.

- Kiemelten fontos jelentőségű ma a minap lezárult Uránváros Konzultáció, hiszen a helyiek véleményének megfelelően szeretnénk sok százmillió forintot elkölteni fejlesztésekre. Óvodák, iskolák felújítását, a Szivárvány Gyermekház, a rendelőintézet modernizálását, további közterek korszerűsítését, a Hajnóczy utcai piac fejlesztését várják tőlünk. Tudjuk a dolgunkat, s meg is tesszük – emelte ki a képviselő.

Rámutatott, a 60 éves évforduló azonban nem csak a konzultáció miatt érdekes, hanem azért is, mert az itt élőknek van egy helyi identitása, közösségi összetartása. - Ezt az uránvárosi patriotizmust szeretnénk megtisztelni azzal, hogy a 60 éves évforduló alkalmából – a helyi fejlesztéseken túl – egy programsorozatot is elindítunk, emléket állítva annak, hogy pár évtized alatt mennyi minden történt a városrészben. Uránváros ugyanis él és élni akar – jelentette ki Hoppál.
Decsi István önkormányzati képviselő arról szólt, hogy „ebben a szerethető városrészben” az ünnepi év első programállomásaként a városrész egyik legnépszerűbb rendezvényét, a Retro Majálist idén már negyedik alkalommal rendezik meg.  - A Pécsi Kulturális Központtal együttműködésben pedig az év további részében olyan programkínálatot biztosítunk, amely az óvodásoktól a fiatalokon át a szép korúakig, minden korosztályt megszólít majd. Hozzátette: a hagyományos szomszédünnep is újra Uránvárosba jön, és lesz uránvárosi családi nap is. 

Olyan programok is lesznek, amelyek családias jellegük mellett kulturális és tudományos jelentőséggel is bírnak.
Május végén és június elején lesz az Uránváros Projekthét, melynek során a diákok megismerkednek a lakótelep történetével, építészeti sajátosságaival, és megterveznek majd egy kisebb léptékű köztéri beavatkozást is, amit pécsi építész hallgatók segítségével valósítanak majd meg. Júniusban, júliusban, és augusztusban is megrendezik az „Uránvárosi Nyári Esték” című programokat, sok tánccal, „sámlimozival”, filmvetítésekkel.

Programok

2016. április 28. Tudósklub Dr. Trócsányi András: Mintaváros c. urbanisztikai előadása

2016. április 30. Uránváros Új Utakon  

2016. május 13. Ércbányász koncert A Pécsi Ércbányász Fúvósszenekar  és a Griesheimi Fúvószenekar közös koncertet ad az uránvárosi lakosoknak és az érdeklődőknek.

2016. május Ovis rajzpályázat - falfestéssel A helyi óvodákban Uránváros témájú rajzpályázatot hirdetni, és a kiválasztott művekből az óvodák falára felnagyított festményeket készíteni.

2016. május-június Uránváros Projekthét A diákok egy 3 – 5 napos tematikus műhely során ismerkednek meg a lakótelep történetével, építészeti sajátosságaival, reflektálnak a lakótelepi életre, és megterveznek egy kisebb léptékű köztéri beavatkozást, amit építész hallgatók segítségével meg is valósítanak Uránvárosban.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés