Kezdőlap > Közélet > Trendek és innovációk a könyvtári éjszakán

Trendek és innovációk a könyvtári éjszakán

2016. április 24. vasárnap, 20:29 Major Zoltán Közélet
PDF

Több éve megrendezik a Tudásközpontban a Könyvtárak Éjszakája című programot, melynek célja az olvasás, a könyvtár népszerűsítése érdekes és változatos programokkal. A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Csorba Győző Könyvtár 2016-ban április 20-án a trend és innováció témája köré építette a programsorozatot. (Fotók: Mizerák Andrea)

Az egészen éjfélig tartó rendezvény délután  öt órakor vette kezdetét Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója, dr. Amberg Eszter, a Csorba Győző Könyvtár igazgatóhelyettese és dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár, trendkutató megnyitóbeszédeivel. A megnyitón elhangzott: a könyvtár a trend és innováció helyszíne, amely az általános ismeretszerzés és az akadémiai tudás helyszíne, illetve fontos találkozóhely egyben, ahol a legújabb technikákat használhatjuk könyvtári kutatásaink, de akár böngészés során is. Dr. Törőcsik Máriától megtudtuk, hogy maga a könyvtári éjszaka is egy trendhez tartozik, hiszen a könyvtárat, az olvasás, ismeretszerzés élményét szokatlan időpontban ("éjszaka"), módon (előadások, beszélgetések, bemutatók) és helyszíneken teszi. Utóbbinak jó példája volt a Ridikül Szalon, melyen Deliné dr. Győrmárton Rita vendégei dr. Törőcsik Mária mellett Dr. Bachmann Bálint építész, dékán (PTE MIK) és Simor Judit divattanácsadó (Zora Fashion) voltak. Az egy órás program során a beszélgetőpartnerek többek közt arra keresték a választ, hogy manapság mik az általános trendek az emberek mindennapi életében, az építészetben, illetve a divatban. Legfőbb trendekként a gyors ismeretszerzést, a vizualizáció elsődlegességét, az individualitást, az ökotudatosságot és azzal összefüggésben a fenntarthatóságot, illetve egyre dominánsabb trendként a megosztás kultúráját emelték ki. Utóbbit jól ismerjük, nem csak a facebookról, hiszen nem csak tartalmat, élményt lehet megosztani, hanem ma már az utazást (ld. Uber, Oszkár és társai), lakást, házat (pl. Airbnb), sőt az USÁ-ban egyre elterjedtebb a ruhák egy használat utáni bérbeadása. 

A pár éve még science-fictionnek számító 3D nyomtatás ma már mindennapjaink része, nap mint nap jelenik meg egy újabb bejelentés, hogy mit sikerült 3D-ben kinyomtatni. Túl vagyunk a nyomtatott szobrokon, házakon, autókon, fegyvereken, ételeken, sőt már emberi szerveket is tudunk nyomtatni. Prof. Dr. Nyitrai Miklós (PTE ÁOK) és csapata egy órás érdekfeszítő előadásban foglalta össze a laikus hallgatóságnak a technológiai alapokat, a 3D nyomtatás evolúcióját, és beszélt hosszabban szakterületéről, az orvosi felhasználásról. A fogorvoslástól (fogszabályozás, fúrók tervezése) a szív- és érsebészeten át (műtéti szimulációk) az ortopédiáig (implantátumok, koponyaműtétek) és betegek ápolásáig (az ápoló testének erejét megsokszorozó külső váz) a felhasználási lehetőségek végtelenek. A művégtagok nyomtatásában ráadásul tényleg a fantasztikus filmek juthatnak eszünkbe, a méretre szabható ún. exoskeletonok segítségével például végtagjukat elvesztett gyermekeknek adhatják vissza újra a járás vagy a fogás örömét. A PTE-n a 3D nyomtatást a következő évektől kezdve nagyon komolyan fogják venni, az oktatástól a kutatásig és a kivitelezésig minden területre be kívánják vezetni, melynek lehetőségét a hamarosan megvalósuló PTE 3D központ fogja megteremteni.

A trendek és innovációk kutatásának bemutatására az innovációs stand-upon volt lehetőség, az előadók rövid, 10 perces előadásokban mutathatták be saját témájukat, melyek valamilyen módon a központi téma köré épültek. Hohmann Balázs a közigazgatásban rejlő innovációs lehetőségekkel foglalkozott, Biró Zsófia egy, a középkorban "trendi" jogi intézményt,az ún. fiúsítást mutatta be a hallgatóságnak, Orlovácz Katalin a ma újra népszerű táncházmozgalmak történetének kezdeteibe avatott be, Pataki Erika pedig a LICORICE társadalmi vállalkozásról tartott prezentációt, melynek lényege a (főként gumi) anyagok újrahasznosításának lehetőségei (ékszerek, táskák készítése).

A Tudásközpont -1. szintjének piacterén egészen zárásig egy helyen voltak a trendek és innovációk. Volt házi krémeskészítés, smink és frizura tanácsadás, ékszerkészítés és vásárlás, stílustanácsadás, dietetikai tanácsadás, lelki egészség megőrzése, spinning és természetes ételek kóstolója. A regisztráció előtti téren a Pécsi Fotókör Trend és tradíció című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, akár a fotókat készítő fotósok tárlatvezetésével.

Szintén a -1. szint adott teret két másik trendnek. A Sopianae Slam Poetry csapata, az egyre népszerűbb slam poetry műfaját űzik, mondják el egymásnak és a közönségnek érzéseiket, gondolataikat, fejezik ki örömüket, dühüket, szeretetük tárgyát megannyi pécsi momentumot, hangulatot beleszőve verseikbe. Az este fellépőit Csorba Győző, az éppen száz éve született költő és könyvtárigazgató is megihlette, hiszen a csapat az ő verseit is megidézte hol direkt, hol kevésbé direkt formában. Szintén nagyon népszerű a főként szórakozóhelyeken űzött esti kvíz, amelyben csapatok mérik össze a tudásukat számtalan témakörben és módon. A kvíz nyertese ajándékokat nyer, de igazából mindenki nyertes, mert a közös játék örömén túl a megszerzett tudás is kincsnek számít.A könyvtári éjszakán a műfaj kedvelői a Library Quizen játszhattak együtt Pethes Zoltán kvízmester vezetésével.

Az estét a Tudásközpont ötödik születésnapján már sikerrel bemutatott Kaptárzúgás zárta, a PTE Művészeti Kar Média és Alkalmazott Művészetek Intézet hallgatóinak saját szerzeményeit hallgathattuk Kovács Balázs adjunktus vezetésével.

 

alt

Megnyitó (balról jobbra): dr. Amberg Eszter, Dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, dr. Törőcsik Mária

alt

Ridikül Szalon...

alt

... a trendekről (balról jobbra): Simor Judit, dr. Bachmann Bálint, dr. Törőcsik Mária

alt

 Trend: spinning

alt

Könyvtári éjszaka: trend - szokatlan helyen, szokatlan időpontban, szokatlan programokkal

alt

Nyüzsgés a trend és innováció piacterén

alt

Tanácsadások a piactéren

alt

Trend: természetes ételek

alt

Trend: jóga

alt

Trend: kézműves ékszerek

alt

Trend és innováció: a 3D nyomtatás forradalma...

alt

...és orvosi alkalmazása

alt

Trend: a néptáncmozgalmak

alt

Trend: újrahasznosítás

alt

Trend: slam poetry...

alt

...a Sopianae...

alt

...Slam...

alt

....Poetry...

alt

...tagjaival

alt

Trend és tradíció: a Pécsi Fotókör kiállítása

alt

Trend: Library Quiz 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés