Kezdőlap > Közélet > XIII. Apáczai Matematikaverseny Pécsett

XIII. Apáczai Matematikaverseny Pécsett

2019. május 20. hétfő, 13:27 Bereczki Lajos Közélet
PDF
Idén 13. alkalommal rendezték meg az Apáczai Matematikaverseny országos döntőjét Pécsett. A Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola által meghirdetett eseményre 27 iskola 213 tanulója nevezett be, a döntőben 44-en mérhették össze tudásukat.  A magas színvonalú rendezvényt, a Nemzeti Tehetségprogram NTP-TMV-18-0119 jelű pályázata tette lehetővé. Az intézmény helyettes vezetőjét, főszervezőjét, Pintér Lászlót kérdeztük először arról, kiknek szól ez a matematika verseny.

A nyelvi előkészítőkbe, a kéttannyelvű iskolák, illetve az Arany János Tehetséggondozó Program előkészítő osztályaiba járó tanulóknak rendezzük meg évente ezt az országos versenyt 2006-óta. Az előkészítő osztályokba járó gimnazisták és szakgimnáziumi tanulók nem tanulják még az igazi kilencedikes matematikatananyagot, csak heti 1 órában az általános iskolai tudásuk szinten tartását, elmélyítését végzik tanáraik. 2006-ban támadt az az ötlete Pethő Józsefnek az intézmény akkori általános igazgatóhelyettesének és matematikatanárának, hogy fontos lenne a szinte csak nyelvet tanuló előkészítősök számára, akik között sok általános iskolában még nyolcadikosként eredményes matematikaversenyző van, a versenyszellem ébrentartása érdekében egy új országos matematikaversenyt szervezni.

- Idén is a korábbi évek hagyományainak megfelelően zajlott a verseny?
- Igen, a korábbi évekhez hasonlóan most is kétfordulós volt a megmérettetés. A benevezett iskoláknak e-mailben elküldtük a feladatsort, ezen a versenyzők saját iskolájukban dolgozhattak. A dolgozatokat elektronikus úton küldték vissza az iskolák, és azokat itt, a Pécsi Apáczai Csere János Gimnázium tanárai javították ki. A pontszámok alapján 44 versenyzőt hívtunk meg az országos döntőre.
A döntőben a diákoknak 6 feladatot kellett megoldaniuk. A versenybizottság és a javítást végző tanárok csak a részletes indoklással ellátott megoldásokat értékelte, pusztán végeredményeket nem fogadtak el.
A döntő helyszínét is mi biztosítottuk, a Nevelési Központ termeiben, nívós körülmények között gondolkodhattak a versenyzők. 






- Sikerült megtartani a már megszokott magas színvonalat?
- Abszolút, a magas színvonalra jellemző, hogy bár eredetileg 3-4 tanuló díjazását terveztük, végül a pontszámok alapján heten kaptak jutalmat.


Munkában a versenyzők


Az élmezőny idén is nagyon erős volt. A döntőben nagyon szép magas pontszámok születtek. A két első helyezett a maximális 60 pontot érte el, az utánuk következő versenyző tőlük csak 1 ponttal maradt el.

- Hogy értékeli a rendezvényt?
- A rendkívüli érdeklődés jelzi számunkra, hogy immár tizenhárom éve egy magas színvonalú, sikeres, jó hangulatú, hiánypótló matematika versenyt sikerül rendeznünk. Fontos megemlítenem, hogy a programot a Nemzeti Tehetségprogram pályázatának köszönhetően tudtuk megszervezni. 
Reméljük, hogy jövőre ismét találkozhatunk a matematikát szerető versenyzőkkel, a XIV. Apáczai Matematikaversenyen.

A verseny megrendezését idén is a Nemzeti Tehetségprogram támogatta az NTP-TMV-18-0119 jelű pályázaton keresztül.



 
A díjazott versenyzők: 
 



Holtversenyben 1. helyezett maximális 60 ponttal a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium két tanulója
Udvardy Kata és Váczy Dorottya
Felkészítő tanáraik: dr. Spissich László és Zsuponicsné Bátyay Erzsébet.

2. díjat kapott 59 ponttal a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium tanulója 
Békési Dániel Zsolt.
Felkészítő tanára Kántor Andrea.

3. díjat és egyben a legjobb szakgimnáziumi tanuló díját kapta 54 ponttal a Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium tanulója
Batta Kíra Petra
Felkészítő tanára: Füzesiné Tóth Ildikó.

A magas pontszámokra tekintettel a versenybizottság még három versenyzőt díjazott. Holtversenyben 52 ponttal 4. díjas lett:
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanulója
Orosz Luca
Felkészítő tanára: Merkelné Vodila Noémi
valamint a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma két tanulója
Barcsi István Gábor és Szemán Lázár
Felkészítő tanáruk: Almásiné Németh Katalin



Hirdetés
Hirdetés