Kezdőlap > Kultúra > Zene > Karmesterverseny Pécsett

Karmesterverseny Pécsett

2016. június 05. vasárnap, 12:11 Zene
PDF
A Filharmónia Magyarország, felelevenítve a nagy sikerű, egy egész ország által figyelemmel kísért Nemzetközi Karmesterverseny hagyományát, többfordulós karmesterversenyt rendez 2017 végén, a döntő a pécsi Kodály Központban lesz. Erről, valamint a Mester-bérletről és a Püspöki Palota kertjében nyáron zajló programkínálatról valamint az Orgonapont pécsi hangversenyeiről tartott sajtótájékoztatót a koncertszervező társaság.

Mesterbérlet

A Mester-bérlet a Kodály Központba az ország kiemelkedő szimfonikus zenekari bérleteként a legmagasabb minőséget hozza el menetrendszerűen nemcsak az előadók, de a programok tekintetében is. A Fesztiválzenekar, akit a világ 10 legjobb zenekaraként tartanak számon, és megkapta a klasszikus zene „Oscarját” – a Gramophone díjat –, két alkalommal érkezik a bérletbe. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, aki magáénak tudhat egy szintén rangos elismerést – az „év legjobb magyar klasszikus lemeze” díjat – , szintén kétszer koncertezik  a bérletben. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Pécsett ritkán hallhatjuk. 
Karácsonykor Best of koncerttel érkezik a Fesztiválzenekar. Aki ismeri őket, tudja, hogy bármit játszanak, az élmény. Ezúttal a zeneirodalom legnépszerűbb darabjainak válogatáskoncertjével lépnek színpadra.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekart a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusát Kesselyák Gergely, az Operaház vezető karmestere fiatal, tehetséges művésze vezényli, aki a közönség kedvence.
A koncerten elhangzik Orff Carmina Burana-ja, ami a tavasz, a bor, a szerelem himnuszaként ismert –  szokatlan, néhol elsöprő erejű ritmusvilágával megbabonáz, de a farsangi karnevál hangulatát is megérezhetjük és egy különleges darab, a Jazz szvit is hallható lesz.
Sokan rajongó szeretettel fordulnak Vásáry Tamás felé, aki, reményeink szerint a Prológus közönségét is rabul ejti majd. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjén négy történet elevenedik meg az Ezeregy éjszaka meséi közül. Kocsis Zoltán és Takács –Nagy Gábor már sokszor bizonyította a Mesterbérlet közönsége előtt muzikalitását, különleges képességeit. A szólisták közül többen ismerősként lépnek a Kodály Központ színpadára: Várdai István mellett Hisako Kawamurát idei fergeteges sikere után ezúttal Rachmanyinov 2. zongoraversenyének szólistájaként hallhatjuk. 
A Mesterbérlet különlegessége, hogy 18.00 órától a koncertjeggyel látogatható beszélgetés, prológus előzi meg az előadásokat, ahol a koncert szereplői kulisszatitkokat árulnak el a hangversenyről, mely után garantáltan „más füllel” fogjuk hallgatni az előadást.


Várdai István, a mesterbérlet egyik szólistája

Püspökvári zenés esték 

A pécsi Püspöki Palota kertje rendkívüli programhelyszín. Három nyári estén, három hangulatos hangversenynek biztosít teret idén is ez a rendhagyó és csodálatos környezet. A különleges produkciók előtt ajándékként a Püspöki Pincészet miseborait is megkóstolhatják a kedves hallgatók. 

2016. július 17. 19.00
Nyáresti jazzt hallgathatnak a műfaj kedvelői az Oláh Dezső triótól. Az 1986-ban született Oláh Dezső jazz-zeneszerző és zongorista Magyarország egyik legtehetségesebb és legrangosabb fiatal zenésze, sok szakmabeli egyenesen zseninek tartja. A Junior Prima díjas jazz-zongorista zenei pályafutását számtalan szakmai díj és a lehető legváltozatosabb zenei együttműködések kísérik. 

2016. augusztus 2.
Anima Musicae Kamarazenekar napjaink egyik legizgalmasabb hazai hangszeres együttese, a zenekar 2010 februárjában alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból illetve korábban végzett növendékeiből. A formáció olyan zenei műhely, amely az európai szintű hangzásra és a magyar zenei hagyományokra épülve folyamatosan új kihívásokat keres. Az együttes a 2011-es hangversenyévad óta önálló, három részből álló koncertsorozatot tart az Óbudai Társaskörben, melyre nagy érdeklődést mutatnak a fiatalabb generáció képviselői is.

2016. augusztus 28.
A sokak által jól ismert és kedvelt Voisingers, lelkes fiatalokból álló együttes. Célja, a modern zenei elképzelések kórus muzsikába öltöztetése. Repertoárjuk nem hagyományos, de előadásmódjuk a külföldi és a magyar kórushagyományokból gyökeredzik. A koncerten saját egyediségüket megőrizve, újszerű megközelítésben szólaltatják meg különböző közismert és kevésbé ismert dalok izgalmas átiratait. A jó hangulat biztosított! 

Orgonapont
A Filharmónia Magyarország az Orgonapont sorozatot azzal a céllal hívta életre, hogy a forró nyári napok után, a templom hűvösében merítkezhessünk meg abban a csodában, amit a hangszerek királynője közvetíteni képes.
Pécsett 2008-tól vannak Orgonapont koncertek, 2011-től pedig balatoni helyszínekkel is bővült a program. A Filharmónia Magyarország megalakulásával lehetőség nyílt arra, hogy a helyszínek száma még tovább növekedjen. 
2014-ben Szolnok, Békéscsaba, Győr is felsorakoztak a koncert sorozathoz helyszíneket biztosító városok közé. Tavaly a hagyományos városok mellett Egerben, Győrben, Nyíregyházán és Miskolcon láthatott és hallgathatott orgonakoncerteket a közönség. Idén pedig Kecskeméttel, Váccal és Hajdúszoboszlóval bővült a városok sora. Így már 12 városban biztosítottak nyaralás idején is az üdítő, minőségi programok.
A barokk, a klasszikus, a romantikus nagymesterek illetve kortárs szerzők mély spirituális élményt nyújtó vagy épp sziporkázóan virtuóz egyházi és világi darabjai mellett feldolgozások, orgona- és kamara-átiratok, derűs karakterdarabok, fület gyönyörködtető népszerű dallamok, könnyűzenébe hajló szórakoztató művek, lendületes, izgalmas jazzes feldolgozások egyaránt szerepelnek.

Pécsett augusztus minden péntek estéjén 20.00 órától hangzik fel az orgona a Bazilikában.
Az OrgonaPont és a Püspökvári Zenés Esték az Egyházmegyével közösen megvalósított programok. 

Újra nemzetközi karmesterverseny Magyarországon!

Újra lehetőséget kapnak a fiatal karmesterek, hogy széles közönség és neves nemzetközi zsűritagok előtt bizonyíthassák tehetségüket egy magyarországi nemzetközi verseny keretében. A Filharmónia Magyarország szervezésében újrainduló Nemzetközi Karmesterverseny az 1974-ben útjára indított karmesterverseny hagyományához kapcsolódik, amely számos azóta világhírűvé lett karmestert ismertetett meg a nagyközönséggel és indított el a siker útján, köztük a világhírű japán karmestert, Kobayashi Ken-Ichirót, őt kérdeztük tapasztalatairól: 

- „ Ez a verseny hatalmas fordulópont volt a karrieremben, mivel első díjat nyertem, rengeteg meghívást kaptam egész Európából. Olyan volt, mint egy álom! Japánban is magasabb pozícióba kerültem, bármerre jártam felismertek a Tv népszerű műsorának köszönhetően.
- Mit üzenne a versenyre jelentkező fiataloknak? 
- Jelentkezzenek a versenyre, tanuljanak, gondolkodjanak azon, hogy hogyan kapcsolódnak a zenekarhoz. De ez csak a kezdet – meg kell ismerniük önmagukat is, mert megnyerni a versenyt csak az első lépés, nem pedig a cél. Ha jobban olvasol az emberek szívében, mint a kottában, akkor már közelebb jutottál ahhoz, hogy jó karmester légy!” (részlet a Filharmónia Mo. által készített interjúból) 
A verseny megrendezésének biztosításához a magyar kormány 160 millió forint támogatásról határozott és folynak a tárgyalások arról is, hogy a rendezvény minél nagyobb média nyilvánosság mellett kerülhessen megrendezésre.

A megmérettetés keretében az ifjú karmesterek több körben mérik össze tudásukat.  Az első és a második forduló 2017. október 2. és 10. között, a döntő december 12. és 17. között zajlik majd a versenyhez méltó helyszíneken. A döntő Pécsett, a Kodály Központban kerül megrendezésre a Pannon Filharmonikus Zenekar közreműködésével. A versenyt gálakoncert zárja 2017. december 17-én, a díjazottak vezényletével. 

A versenyprogramban nyitányok, szimfóniatételek, operarészletek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A karmesterverseny magas pénzjutalmak mellett szerveződik. Első helyezettje 20.000 euró, második helyezettje 10.000 euró, harmadik helyezettje 5.000 euró pénzdíjban részesül, a médianyilvánosság mellett olyan koncertlehetőségekhez is kívánja juttatni a díjazottakat, ami nemzetközi karrierjük elindítását segítheti. 

A szervezők az egész világról várják az 1981. január 1. után született fiatal karmesterek jelentkezését. A versenykiírást, a repertoárt, valamint a jelentkezés további feltételeit a Filharmónia Magyarország a Nemzetközi Karmesterverseny hamarosan elinduló hivatalos weboldalán fogja közzétenni. 





A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés