Kezdőlap > Kultúra > Zene > A valódi költő-Csorba Győző emlékkoncert

A valódi költő-Csorba Győző emlékkoncert

2016. november 18. péntek, 17:08 Zene
PDF

A 100 éve született Kossuth-díjas pécsi költő, Csorba Győző előtt tiszteleg a Pannon Filharmonikusok és a Csorba Győző Könyvtár 2016. november 23-i A valódi költő című emlékkoncertjén a Kodály Központban. Az esten a költő által kedvelt zeneművek, valamint a tiszteletére komponált kórusművek hangzanak el. Az est karmestere Vass András. A koncert résztvevői Csorba Győző verseiből is ízelítőt kapnak, melyet az emlékére rendezett szavalóverseny győztesei – László Rebeka és Martos Hanga – adnak elő. A hangversenyt megelőzően átadásra kerül a Csorba Győző-díj – Pécs Város Közművelődési Díja.

Pécsett egész évben nagyszabású programsorozattal adóztak a költő munkássága előtt, melynek zárásaként kerül sor dr. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének fővédnöksége mellett a Pannon Filharmonikusok koncertjére. A műsor összeállításakor a költő egyik legkedveltebb Bartók darabjából a Két portré „ideális” képe lesz hallható. Liszt Ferenc Faust szimfóniája szintén okkal kerül előadásra, hiszen a mai napig Csorba Győző fordításában olvashatjuk J. W. Goethe remekművét, a Faustot. A zeneszerzők közül Balatoni Sándor, Weber Kristóf, dr. Szabó Szabolcs és Schóber Tamás a költő tiszteletére komponált szerzeményeit hallhatja a közönség.

Az est során a Pannon Filharmonikusok két szólistája – Papp Dániel és Gárdai Viktória – mellett Sóti Erika és Horváth István énekművészek lépnek színpadra. A kórusművek közreműködői a Pannon Gyermekkar, a Bartók Béla Férfikar, a Mecsek Kórus és a Pécsi „Leőwey Klára” Női Kar.

Az idei évtől már nemcsak könyvtár, hanem Pécs egyik utcája is viselheti Csorba Győző nevét. A nemrégiben átkeresztelt utca lakóit tiszteletjeggyel invitálta meg a Pannon Filharmonikusok A valódi költő című estjükre. A zenekar ezzel a gesztussal kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a költő nevét viselő utca lakói jobban megismerjék a pécsi művész munkásságát.

"A Kodály Központ aulájában könyvcsere és kiállítás várja a közönséget a koncert kezdete előtt és annak szünetében, ahol többek között a költő dolgozószobájának egykori berendezéseit is megtekinthetik az érdeklődők. Hozza el azokat a szépirodalmi, vagy zenei témájú köteteit, melyekből több példány is van otthonában, vagy az évek során a számtalan újraolvasás után már csak porosodik a könyvespolcon. Aki könyvvel érkezik, kedvére válogathat a kínálatból és becserélheti régi kötetét egy másik darabra." - olvasható a szervezők felhívásában.

„Csorba Győző sötét szeméből és verseiből a halál, az élet, a magány, a szerelem komor és csupasz jelentése sütött. Nem ismertem, személyesen, költőt, akire jobban ráillett volna az Ottlik-axióma: az író a létszakma gyakorlója.” – fogalmazott Tőzsér Árpád, Kossuth- és József Attila-díjas író, költő.

Csorba Győző ugyan Pécsett élt és alkotott, azonban munkássága az egész országban elismerést vívott ki. A Pannon Filharmonikusok felkérésére számos ismert író és költő foglalta össze gondolatait a személyéről és művészetéről, melyeket olvasva kortársai szemén át egy őszinte kép rajzolódik ki a valódi költőről.

„A szerzőt nem csak kéziratának belső értékei, de külső minőség-jegyei is meghatározzák. Én Csorba Győzővel szerkesztőként tartottam a kapcsolatot, el- vagy átütést nem tartalmazó verseit mindig csöndes szerénységgel, már-már alázattal írt levélben küldte; holott nyilván tisztában volt annak – és a maga – értékeivel. Kölyök voltam hozzá képest, de megbecsült a bizalmával, elfogadta a véleményemet, nem sértődött, ha számára valami kedvezőtlent írtam, eltöprengett azon, igaza lehet-e a suhancnak – ez nem csak költői, de bizonyára emberi nagyságra is vall.” – írta Zalán Tibor, József Attila-díjas költő.


Az est programja:

Bartók Béla: Két portré − Egy ideális

Balatoni Sándor: Zöld és fény (A szerző vezényletével)

Weber Kristóf: A Halál újabb énekei − 1-5. és 10. tétel

Dr. Szabó Szabolcs: Március (A szerző vezényletével)

Schóber Tamás: Őszi kert

Csorba Győző: Töredék Bartókról; Ritmus, rend, zene; Igénytelen Faust; Szólalj meg bennem - Versek László Rebeka és Martos Hanga előadásában

Liszt Ferenc: Faust-szimfónia

Hozzászólások

 
0 #4 Randcob 2019-07-23 05:18
Zithromax Tuberculosis Amoxicillin 800 Prix De Cytotec online pharmacy Forum [censored] 50mg Cialis Farmacia El Pont Andorra
Idézet
 
 
0 #3 Randcob 2019-07-03 12:05
Propecia 1mg Side Effects Celebrex Discount Coupon Provera Delivered On Saturday Zithromax Dosage Strep Throat
Idézet
 
 
0 #2 Randcob 2019-06-21 00:25
Adresse Xenical Sans Ordonnance Acheter Nolvadex Ligne buy generic cialis online Amoxil 62.5 Mg Buy Propecia Online Topix Propecia Colchones
Idézet
 
 
0 #1 Randcob 2019-06-08 08:14
Cephalexin To Treat Clamydia п»їcialis Cialis Prix Andorre Cafergot Availability Perfect Rx Meds Buy [censored] Usa
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés