Kezdőlap > Kultúra > Zene > Energiaáramlás az E.ON-nal,- elkezdődött a Pannon Filharmonikusok új évada

Energiaáramlás az E.ON-nal,- elkezdődött a Pannon Filharmonikusok új évada

2017. szeptember 05. kedd, 17:15 Bereczki Lajos Zene
PDF
Szeptember ötödikén, a Kodály Központban megnyitotta a sajtó képviselői előtt a 2017/18-as évadot Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója. Az eseményen bemutatkozott a koncertsorozat fő szponzora, az E.ON melyet Péli Balázs régióvezető képviselt.   Mellettük Bogányi Tibor vezető karmester és Páva Zsolt, Pécs polgármestere is jelen volt. 

Az évad fő gondolata a flow, az energiaáramlás, amely a PFZ lényege- mondta az esemény elején Horváth Zsolt. Az együttes 2003-as „elrugaszkodása” után 15 évvel komoly kohézió alakult ki a zenészek és a menedzsment, illetve a közönség és a PFZ között, amelynek eredményeképpen különös minőség jött létre itt Pécsett, melyet Pannon Filharmonikusoknak hívnak. Röviden azt is mondhatná, hogy flowban van a zenekar. Az ezt megelőző időszakban 50 000 ember látta a produkciójukat, vidéki zenekarból európai szintű együttessé váltak, folyamatosan jelen vannak Budapesten is. Saját jegybevételük a 200 millió forintot elérte, amellyel talán csak egy hasonló magyar szimfonikus zenekar büszkélkedhet. A nyomdából frissen kikerült műsorfüzet igazi zenei csemegét tartalmaz a közönség számára. Kodály emlékév lesz az idei, amely abban is megnyilvánul, hogy kilenc koncert előtt a Fesztiválkórus ad elő Kodály kórusműveket. Finnország függetlenségének 100 éves évfordulóját finn karmesterrel és finn szerző művével ünneplik meg, Kocsis Zoltánról, aki ezer szállal kötődött a zenekarhoz, egy „mini” bérlettel, három előadással emlékeznek meg. Megújul a segítség komolyzene című ifjúsági beavató koncertsorozat Vajda Gergely és Bősz Ádám közreműködésével.

Páva Zsolt Pécs megyei jogú város polgármestere először Bogányi Tibor vezető karmester Magyar Arany Érdemkeresztéhez gratulált, melyet a művész augusztus 20-án vehetett át Balog Zoltán minisztertől. Elismeréssel szólt a Horváth Zsolt által is említett fejlődési pályához, reményét fejezte ki, hogy a zenekar szakmai mentalitása hosszútávon is ilyen magas színvonalú marad.

Bogányi Tibor megköszönte a polgármester gratulációját, a kitüntetést a zenekarnak ajánlotta, hiszen nélkülük egészen biztosan nem tudott volna ilyen színvonalon dolgozni- tette hozzá. Az évadról, annak kezdetétől annyit árult el, hogy a zenekar kirobbanó formában van, nem véletlen, hogy TOP művészek is fellépnek szólistaként a PFZ-vel. Kincstári optimizmustól mentesen állította, hogy az együttes európai szinten teljesít, a  flow nem egy szlogen, hanem a valóság. 
Végül Péli Balázs is szól a jelenlévőkhöz, az E.ON képviseletében. Örömére szolgál hogy ilyen színvonalas zenekar támogatója lehet cégük – méltatta röviden a PFZ-t. A támogatás célja az, hogy a kulturális értékek a PFZ közvetítésével minél szélesebb körben jussanak el a közönséghez.

A nap kényes kérdése is elhangzott, ugyanis a városvezetés elképzelése szerint a Kodály Központ rezidens zenekarát a Zsolnay Kulturális Negyedbe kívánják integrálni. Ezzel kapcsolatban Páva Zsolt nem kívánt nyilatkozni, Horváth Zsolt igazgató viszont elmondta, hogy hálás a város eddigi támogatásáért, a Modern Városok Program révén pedig 2025-ig biztosítottnak látja a zenekar működési feltételeinek biztosítását is. A változást akkor tartja elfogadhatónak, ha az a PFZ további működését nem befolyásolja az hátrányosan. Szeretné, ha a városvezetés a PFZ menedzsmentjével közösen október 15-ig kidolgozná a változás pontos hátterét. 



A következő évad programjairól pedig itt olvashatunk egy kis ízelítőt:

Másfél évtized alatt a Pannon Filharmonikusok neve összeforrt a minőség, újítás, megbízhatóság és igényesség fogalmaival. Az E.ON támogatásával megvalósuló Energiaáramlás évadban a hallgatóság ismét a világ vezető művészeit láthatja színpadon. Olyan kivételes szólistákat, akik érzik és értik, hogy a zene energiája egyszerre képes összeadódni, felszabadítani, és a megfelelő pillanatban össze is kötni az előadót a hallgatósággal. A sorból kiemelkednek a fiatal, erejük teljében levő szólisták – Baráti Kristóf, Várdai István, Dejan Lazić, Bogányi Gergely, Benjamin Schmid, Kelemen Barnabás, Bogányi Bence és Kocsis Krisztián –, akikkel a Kodály Központban és a Müpában az E.ON-koncertsorozaton találkozhat a közönség. 
Az évadnyitó sajtótájékoztatón Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója abban foglalta össze az általa „kamasz-zenekarnak” aposztrofált együttes sikerének a lényegét, hogy a zenekar menedzsmentje, művészei és a közönsége között 15 éve fennálló bizalom és várakozás folyamatos energia-megújulást eredményez az együttesnél. 
„Igényünk van a művészi és szakmai önkifejezésre, vágyjuk, hogy az előadásaink többletet hordozzanak, büszkék vagyunk arra, hogy a Pannon Filharmonikusokhoz tartozhatunk, és rendkívüli tisztelettel gondolunk a közönségre. A zenekar a játékával örömet kíván szerezni, ugyanakkor átérzi a felelősségét a komolyzene továbbörökítésében is.” – foglalta össze a zenekar igazgatója.
Hasonlóan az elmúlt évadokhoz, a sajtótájékoztató meghívott vendégeként vett részt az eseményen Pécs város polgármestere, dr. Páva Zsolt, aki a következőképpen fogalmazott az Energiaáramlás évadáról: 
„Jó érzés itt lenni. Nem mindent tudunk megmagyarázni értelem és ész útján. Van, amikor az érzelmeinknek kell hinnünk.” 
A zenekart ismét a világ koncerttermeinek elismert és kivételes dirigensei vezetik, köztük olyan visszatérő karmesterekkel, akik az elmúlt évadok során egyre szorosabb kapcsolatot alakítottak ki az együttessel. Itt lesz többek között Cristian Mandeal, Gilbert Varga, Gérard Korsten, Vajda Gergely, Ari Rasilainen és Kobajasi Kenicsiró. A PFZ vezető karmestere, az augusztusban Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Bogányi Tibor idén is a zene új dimenzióit tárja a közönség elé, míg Vass András karmesteri munkája mellett ebben az évadban is egy saját zenekari átirat ősbemutatóját dirigálja. 
„Energiát hozunk létre és adunk át a közönségnek. Egy-egy frázist viszünk magunkkal a hangversenyekről, amit többet nem tudunk kitörölni a fejünkből.” – sűrítette egy mondatba Bogányi Tibor vezető karmester a koncerteken átélhető titkot.
„Rengeteg munka, de a zene energiájának lendületével, megbonthatatlan egységet alkotva a zenekar képes lesz az évad valamennyi kitűzött célját elérni.” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Bogányi Tibor.
Az ősz nagyon intenzíven kezdődik az együttesnél. Az évadnyitó hangversenyt a 125 éve született Lajtha László In memoriam című zenekari műve nyitja, majd Tillai Aurél új művének ősbemutatóját hallhatja a közönség, melyet a zeneszerző a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére komponált. Az évadnyitót követő héten, szeptember 15-én este hosszú évek után ismét szabadtéri koncertet ad a Széchenyi téren a zenekar. Az I. Pécsi Tanuló Fesztivál keretében megrendezésre kerülő előadás valamennyi érdeklődő számára díjmentes, mellyel a Pannon Filharmonikusok Kodály híressé vált mondására kívánja felhívni a figyelmet: „Legyen a zene mindenkié!”. Még szintén szeptemberben a 2016-os Armel Operafesztivál díjnyertes produkciójával Eötvös Péter vezényletével lép fel a zenekar Londonban, szeptember 24-én pedig Bogányi Tibor vezető karmester vezényletével a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórussal közösen a 47. Varasdi Barokk Esték meghívásának tesz eleget az együttes.
Ehhez a dinamizmushoz az egyik legnagyobb energiaszolgáltató támogatását élvezi az együttes.
„Örömmel csatlakoztunk főtámogatóként a Pannon Filharmonikusok Energiaáramlás tematikájú évadához, nagyra értékeljük azt a kiemelkedő kulturális értéket, melyet a zenekar ápol és következetesen képvisel. Az E.ON és a Pannon Filharmonikusok energiája most összeadódik. Partnerségünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a zene által közvetített energia minél többekhez eljuthasson, és maradandó élményt nyújtson.” – mondta el Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing és kommunikációs vezetője.
Zenei különlegességekből ebben az évadban sem lesz hiány. A közönség megismerheti a tavaly bemutatkozott Benjamin Schmid rezidens szólista másik arcát is, aki jazz esttel várja a zenebarátokat. Kocsis Zoltán alakját a zeneirodalom kiemelkedő darabjait bemutató sorozaton idézi fel a zenekar.
A Kodály-év keretében az egész évadon áthúzódó megemlékezésnek lehetünk fültanúi. A Kodály Központban 9 hangversenyt megelőzően pécsi kórusok Kodály Zoltán egy-egy kórusművét adják elő, tavasszal pedig a gyerekek Háry János történetét élhetik át a budapesti Kolibri Színházzal közös előadásban. Az idei évad legfrissebb csemegéje a #NoBabel címmel induló új sorozat a 14-18 éves korosztálynak, melyben Bősze Ádám vezetésével, és exkluzív vendégek közreműködésével egy olyan közös nyelv tudását adja a gyerekeknek, amely ledönti a nyelvi határokat.
Az együttes a társadalmi felelősségét sem hárítja másra: a zenekar az évadban CD ajándékkal köszöni meg a bérleteseinek, ha az emberi test energiaáramlását semmi mással nem pótolható vér adásán vesznek részt. 
A zenekar a következő évadban 90 nagyzenekari hangversenyt ad, melyből 25 koncert felnőtteknek szóló bérletes előadás. Az együttes több mint egy tucat alkalommal megemlékezik Kodály Zoltán munkásságáról, többek között nagyszabású koncertet ad a pécsi Széchenyi téren szeptember közepén. 42 hangversenyt ad a Kodály Központban, E.ON-koncertsorozat néven folytatja 5 koncertből álló bérletsorozatát a Müpában, fellép Londonban, Eszéken és Varasdinban, és több mint 30 koncertet ad gyerekeknek. Vendégszerepel Debrecenben, részt vesz a Budapesti Fesztiválzenekar Maraton sorozatán, a Filharmónia Magyarország ifjúsági hangversenyein a Dél-Dunántúlon, valamint a Solti György Nemzetközi Karmesterverseny döntőjében és gáláján. A 15. évadát megkezdő együttes a korábbi éveknek megfelelően ötvenezer fizető nézőre számít az évad során.
A sajtó érdeklődésére válaszolva a zenekar tulajdonosi szerkezetének változásával kapcsolatban a Pannon Filharmonikusok igazgatója az alábbi közleményt juttatja el a sajtónak: 
„A Pannon Filharmonikusok Pécs város kultúrájának meghatározó képviselője, amely az elmúlt másfél évtizedben egyedülálló fejlődésének köszönhetően mára a magyar zenei élet megkerülhetetlen szereplője, példamutató zenei brandje. A zenekar az eredményeit a kompromisszumokat nem ismerő szakmai munkájának, minőségi igényének, az azt támogató mindenkori városvezetésnek és a közönségének köszönheti. A tervezett tulajdonosi döntés kizárólag olyan jogi garanciák keretében elfogadható a zenekar vezetése, a művészeti és menedzsment közössége, a város vezetése és a kulturális kormányzat számára, amelyek biztosítják a Pannon Filharmonikusok további zavartalan működését. A jogi keretek kidolgozását – a már előzetesen, a város vezetőjével, Dr. Páva Zsolt polgármesterrel és Dr. Őri László alpolgármesterrel, valamint kulturális államtitkárral, Dr. Hoppál Péterrel történt megegyezések szerint – a város és a zenekar vezetése közösen végzi. A cél, hogy a zenekar mindenkori működését alapvetően eldöntő feltételek meghatározása és megváltoztatása – üzleti terv, SZMSZ, munkavállalói létszám, vezető személye, szakmai és pénzügyi program, stb. – Pécs város vezetésének döntési jogkörében maradjon. A garanciákat biztosító jogi keretek kidolgozása megelőzi a zenekar tulajdonosának megváltozását, határideje október 15.” 



Hozzászólások

 
0 #15 Janappame 2020-03-30 20:28
Cialis Argentina Precios buy cialis from canada Billig [censored] cialis generic online [censored] Efectos En Mujeres
Idézet
 
 
0 #14 StepNem 2020-03-22 08:18
Cialis Mg Cialis Kamagra In India order cialis online Give Cat Amoxicillin
Idézet
 
 
0 #13 StepNem 2020-03-13 05:32
Cialis Per Pill Buy Cialis Propecia Servir canadian cialis Cialis Para Que Es
Idézet
 
 
0 #12 EllShoora 2019-07-27 07:04
Pyridium Amex Discount Tadafil cialis cheapest online prices Baclofene Automedication
Idézet
 
 
0 #11 EllShoora 2019-07-18 11:40
Buy Cialia Canada Provera In Germany Tablet With Next Day Delivery le [censored] pas cher en montauban Cialis Originale Prezzi Rx Cheap Propecia
Idézet
 
 
0 #10 EllShoora 2019-07-16 23:53
[censored] Cialis On Line Sales Kamagra 100mg France Half Dose Propecia buy vardenafil 40 mg malaysia Cialis Test Photo Of Amoxicillin
Idézet
 
 
0 #9 EllShoora 2019-07-09 17:29
Buy Propecia In Mexico What Makes [censored] Work cialis without a doctor's prescription Puedo Tomar [censored] Con 18 Anos Priligy Really Work Propecia Aldactone
Idézet
 
 
0 #8 EllShoora 2019-07-07 23:10
[censored] En Ligne Avis [censored] 100 Cheap buy generic cialis Cialis Effet Duree
Idézet
 
 
0 #7 EllShoora 2019-06-27 15:32
Amoxicillin Interaction Cephalexin Drugs Medications Without Prescription Where Can Ibuy Ivermectin For Humans
Idézet
 
 
0 #6 EllShoora 2019-06-18 03:32
Choisir Levitra En Ligne [censored] Cialis Indicazioni Belgium [censored] Comprar Cialis Generico En Madrid
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés