Kultúrában utazunk

Sóvári Zsuzsannát is a Pécsi Tudományegyetemnek, no meg a saját tehetségének „köszönheti” a Pannon Filharmonikusok. Lám, mekkora erő is egy ilyen intézmény a városban, hatalmas vonzást képes kifejteni a talentumokra, szerencsére a fiatal fuvolaművésznek nem kellett elhagynia a várost, a zenekar látott benne fantáziát és bizalmat szavazott neki, amely azóta is töretlen mindkét fél részéről. 

Zsuzsanna a Kodály Központ átadásának évében, 2010-ben került munkakapcsolatba helyettesítő státuszban a Pannon Filharmonikusokkal, előtte a Pécsi Nemzeti Színház zenés előadásaiban közreműködött, mint egyetemista kisegítő. A helyettesítőből lassan saját háromnegyed állású zenekari státusz kerekedett. Azóta is nagyszerűen érzi magát a zenekarban és a városban.

- A fuvola, könnyed, légies hangzású hangszer. Valóban ennyire „könnyű”?
- Talán kezdetekben hamarabb lehet „értékelhető” eredményt elérni ezen a hangszeren, mint mondjuk vonósokkal, de egy bizonyos szint után már egyáltalán nem könnyű ez a hangszer. Mondom ezt úgy is mint pedagógus, aki gyerekekkel is foglalkozik.

- Melyik zeneiskolában tanít?
- Pécsett, a Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanítok, valamint fuvola órákat adok a Sztárai Mihály Általános Iskolában is.

- Milyen tapasztalatai vannak az oktatás terén?
- Elsősorban a hangszerrel, annak oktatásával kapcsolatban vannak tapasztalataim. Az előző gondolatot befejezve, a fuvolán hamar lehet egészen jó szintre eljutni, egészen mutatós darabokat, dallamokat lehet eljátszani rajta, aki viszont ennél tovább szeretne lépni, annak a hangképzéssel is meg kell „küzdeni”, amely már nem olyan egyszerű. Aki igazán kitartó és esetleg zenei pályára készül, az meglátásom szerint képes leküzdeni ezeket az akadályokat.

- Minden tanár egyszer volt növendék is. Ön hol tette meg az első lépéseket a zenei pálya felé?
- Szülővárosomban, Salgótarjánban kezdtem el fuvolázni a Váczi Gyula Zeneiskolában. Azt hiszem szerencsém volt, bár valószínűleg nem mindenkinek a zenei nevelés jut eszébe a nógrádi megyeszékhelyről, de higgyék el, hogy a helyi zenesuli kiváló intézmény és még kiválóbb tanárok folytatják ott ezt a munkát. Sok tehetséget adott ez az iskola, remek muzsikustársak kerültek ki a falai közül, akikkel együtt tanultunk, inspiráltuk egymást, segítettük a másik zenei fejlődését. Nagy szerencsémre az iskolában volt fúvószenekar is, ahol kipróbálhattam magam „csapattagként” is.

- Nagy a különbség a szólista és a zenekari zenész mentalitása között?
- Szerintem a szólistának attraktív személyiségnek kell lennie, aki szereti kifejezni és megmutatni önmagát, az ilyen típusú előadó élvezi azokat a helyzeteket, amelyekben értelmezheti, és a saját személyiségét is beleviheti a művek interpretációjába. Viszont aki szereti a társas zenét, a kamarajátékot, a másokhoz való odafordulást, annak a szimfonikus zene a megfelelő forma. Én egyébként először zongorázni tanultam a zeneiskolában, mert a fuvolára nem volt lehetőség helyhiány miatt. Harmadikos koromban vált lehetővé, hogy fuvolát is tanuljak, de a zongorát sem tettem le, nagyon szerettem játszani rajta. Aztán végül is a fuvolát választottam, mert megtetszett az a lehetőség, hogy többekkel együtt lehet muzsikálni, kamarázni. Később a zeneiskolai koncert fúvószenekarral remek darabokat, indulókat, filmzenéket adtunk elő és ez nekem gyerekként nagyon imponált. Aztán ahogy ügyesedtem és a zenei pálya is egyre közelebb látszott kerülni, a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar is meghívott egy-egy alkalommal, hogy ugorjak be játszani, pedig ekkor lehettem hetedikes, vagy nyolcadikos. Operaáriákat játszottam velük, de komolyabb műsorokat is, például Bartók és Kodály műveit, így meglehetősen fiatalon tapasztalatot szereztem a zenekari muzsikálás és a koncertezés terén. Középiskolás éveimben sokat utaztam otthonról a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába, így volt bőven időm a hosszú úton zenét hallgatni, amely általában szimfonikus muzsika volt, filmzene, de Liszt zongoraműveit is nagyon szerettem – ebből is látszik, hogy megmaradt a zongora iránti rajongásom. Már akkor, a buszos utakon megfogalmazódott bennem, hogy milyen nagyszerű lenne egy szimfonikus zenekarban játszani. Szakközépiskolás zenei fejlődésem éveire emlékezve mondhatom, hogy rengeteget köszönhetek Dratsayné Berényi Beátának és Dratsay Ákosnak, akik kiváló tanárai jelenleg is az intézménynek, jellemző módon olyan volt a fuvola tanszak, mint egy nagy család, ami nagyon jó hatással volt ránk,  növendékekre.

- A társas zenélés a társaság miatt is vonzó lehet, ha jól gondolom?
- Egyrészt ez is nagyon jó benne, másrészt számomra azért vonzó, mert én inkább alkalmazkodó típus vagyok. Nem mindenkinek megy ez, de valahogy hozzám ez a mentalitás áll közelebb. Rásegíteni a másikra, együtt létrehozni valamit, jó érzés. Szerencsére a kecskeméti iskolám diákokból álló szimfonikus zenekarában is volt lehetőségem játszani, sőt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral is felléptem párszor. Persze nem riadok vissza a szóló feladatoktól sem, pont az utóbb említett városi együttessel alkalmam nyílt előadni Mozart G-dúr fuvolaversenyét. Felejthetetlen élmény volt!

- Ezt követően Pécsett tanult az egyetem művészeti karán. Tudatos választás volt Pécs?
- Két helyre adtam be a jelentkezésemet, Pécsre és Budapestre. Végül ide vettek fel, amit először kicsit szomorúan vettem tudomásul, Salgótarjánhoz a főváros sokkal közelebb van, jobban is ismertem, mint Pécset, de végül belenyugodtam a dologba. Most már boldogan mondhatom, hogy nagyon nem bántam meg, hogy Pécsett maradtam, hiszen ennek köszönhető, hogy egy ilyen jó zenekarba bekerülhettem, mint a Pannon Filharmonikusok.

- Mikor került kapcsolatba a zenekarral?
- 2006-ban érkeztem Pécsre tanulni, egy idő után már növendékekkel foglalkoztam keresetkiegészítésként, 2012-ben végeztem, ekkor adtam le a szakdolgozatomat is. Ezt megelőzően 2009-tól beugróként dolgoztam a PFZ-nek, majd  éppen az EKF évében tagjává válhattam.

- Honnan jött a kapcsolat a zenekarral?
- Furcsa, de éppen a mostani szólamtársaim „fedeztek fel”. Egy egyetemi tantárgy kapcsán kerültem velük kapcsolatba, ez a zenekari szólamjáték volt, amiből vizsgáztunk is és a bírálók között foglaltak helyet a mostani kollégáim Miller-Gárdai Viktória és Tímár Judit, akik egyébként az egyetemen tanítottak. Ezen a vizsgán figyeltek fel rám, később elmondták, hogy nagyon tetszett nekik, hogy a fuvola hangom finom és alkalmazkodó, zenekarba illő. Először a Pécsi Nemzeti Színházban próbálhattam ki magam a Légy jó mindhalálig című zenés műben. Később adódott egy lehetőség helyettesítőként, amellyel tudtam élni és már kicsit bizonyítva a zenekar vezetésének betölthettem az állást a Pannon Filharmonikusoknál.

- Nem csak kiváló fuvolista, de nagyon fotogén is. Talán e miatt került be a műsorfüzetbe?
- Nem egyedül én vagyok a képeken, de büszke vagyok rá, hogy a zenekar egyik arca lehetek. Plakátokon is látható ez, néhány kollégámmal szerepelünk egy-egy képen, amellyel a bérletes előadásainkat, koncertjeinket népszerűsítjük. Nagyon érdekes a felvétel, mindenki a saját hangszerével látható rajta, amelynek nagyon pozitív, derűs a mondanivalója.

- Ha már a kollégáiról esett szó, hogyan áll fel az önök szólama?
- Miller-Gárdai Viktória a szólamvezető és első fuvolás, Tímár Judit szintén első fuvolás, Codeluppi-Szabó Gabriella második-harmadik fuvolás, Haszonné Nepp Ivett első-második fuvolás, aki leginkább a PNSZ előadásain szokott közreműködni, valamint jómagam, én második és harmadik fuvolát játszom a PFZ-ben.

- Említette, hogy nagyon szereti a zenekart, mégis mi az, ami vonzóvá teszi ezt a munkát?
- Nekem fontos, hogy közösségben lehetek, a kollégáim a kezdetekkor is nagyon nyitottak voltak irányomba. A próbák szüneteiben odajöttek hozzám, beszélgettek velem, szólamtársaim is nagyon aranyosak voltak, amit azóta is elmondhatok. Volt, hogy elmentünk együtt piknikezni a Malomvölgyi tóhoz, voltunk közösen koncerten, cukrászdában, de egyik legkedvesebb élményem, mikor Vikinél vendégségben összegyűlt az egész fuvola szólam családokkal együtt!

- Otthon is szokott gyakorolni?
- Sajnos ez nem mindig lehetséges, volt, hogy az alsó szomszéd úgy reagált, hogy maximumra tekerte a hangerőt a hifijén, azóta kevesebbet gyakorlok otthon. Érdekesek az emberek.

- Azért a Kodály Központ erre alkalmasabb. Milyen volt először idejönni?
- Friss tagként nem sokat hallottam arról, hogy koncerttermet terveznek építeni Pécsett, ezért amikor először beléptem a többiekkel együtt az épületbe, csak tátottam a szám a csodálkozástól. Főleg azután, hogy az egyik darabot eljátszottuk, amit a Park Moziban található ideiglenes próbatermünkben gyakoroltunk előtte. Ég és föld volt a különbség hangzásban, természetesen az új koncertterem javára. Olyan érzésünk volt, mintha nem is Magyarországon és Pécsett lennénk, hanem valahol külföldön egy híres koncertteremben. Nagyon örülök és hálás vagyok, hogy itt lehetek és ilyen feltételek mellett dolgozhatok!

- A zenekaron belül hogyan áramlanak az információk? Milyen a menedzsmenttel a kapcsolattartás módja?
- Élő szóban minden információt hallhatunk a próbák elején, ugyanakkor van egy  belső rendszerünk, intraneten keresztül megtalálhatóak a legfontosabb információk, van egy üzenőfalunk is. A mi kis belső honlapunkon mindent megtalálunk a koncertekkel, szólambeosztással, munkarenddel kapcsolatban, sőt a korábbi hangversenyeink felvételeit is meg lehet itt hallgatni. A zenekar menedzsmentje és vezetése nem egy különálló közösség, a munka során együtt élünk, mozgunk, elérhetőek vagyunk egymás számára.

- Milyen a jövőképe? Nagyon fiatal még, maradni szeretne, vagy menni tovább, máshol tapasztalatokat gyűjteni?
- A jövővel kapcsolatban rugalmas vagyok, de most itt nagyon jól érzem magam, nagyon szeretem a várost is és a Pannon Filharmonikusokat is, melyet nagyon jó munkahelynek tartok. Pécsen sok a fiatal és az egyetem miatt a külföldi diákok száma is magas, decemberben lesz egy koncertünk, amely kimondottan nekik szól majd. Szóval jól érzem magam a bőrömben, a PFZ-t kiváló zenekarnak tartom és örülök, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak.