Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Kortársak klasszikusokról

Kortársak klasszikusokról

2016. október 05. szerda, 15:36 Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Kedd délután a pécsi Tudásközpontban négy magyar irodalmár vállalta, hogy főképp középiskolás korosztály számára interaktív irodalomórát tart. A költészet nagyjairól beszéltek a mintegy négyszázötven diáknak, Kosztolányi, Arany, Petőfi és Ady volt a téma. A nagysikerű esemény a Csorba Győző Könyvtár Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának egyik állomása volt, amely október 3-12. között zajlik idén. (Fotó: CsGyK)
 

 

 

Valószínűleg ennyien, egy időben ritkán mennek irodalomórára, ez a kedd délutáni program talán ezért is kicsit más volt, mint a tanév egyik szimpla tanórája. Nem is a megszokott tanárok tartották az órát, hanem négy jeles kortárs költő, Varró Dániel, Kiss Judit Ágnes, Horváth Kristóf és Háy János. A rendhagyó irodalomórák ügyeletes tanára, ahogy három évvel ezelőtt, most is Pethőné Nagy Csilla volt.
A meghívott előadók a bevezetőben felsorolt költőóriásokról beszéltek a közönségnek egy-egy órában, Balogh Robert pécsi irodalmár moderálásával. Így bizony a rendhagyó óra este nyolcig tartott, de ahogy mondják „jó társaságban repül az idő”, ez most sem volt másképp.
 

Balogh Robert (balról) és Varró Dániel beszélgetnek Kosztolányiról
 
Az egyhetesnél is hosszabb eseményről a rendező Csorba Győző Könyvtár kulturális szervezője, Pajor Zsófia tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy a könyvtár Baranya megyében 2016. október 3. és 12. között tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Országos Könyvtári Napok megyei rendezvényeit. A könyvtári hét során több mint húsz irodalmi, zenei és gyermekeknek szóló programon vehetnek részt a könyvek szerelmesei Pécsett és Baranya számos településén. 
A minden korosztály érdeklődésére számot tartó programokat a Tudásközpontban és a Csorba Győző Könyvtár öt fiókkönyvtárában tartják meg, melyek egytől-egyig ingyenesek, de bizonyos rendezvényeken a részvétel regisztrációhoz kötött.
A Rendhagyó irodalomóra programot három év után a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően újra megszervezte a CsGyK.
 

A két fiatal zenész a szünetekben csillogtatta meg tahetségét
 
 A szünetekben az MsU613 formáció, Pap Balázs és Etlinger Mihály zenélt, emellett a könyvtár kollégáinak közreműködésével a diákok a 30Y zenekar pólógyárának köszönhetően Dsida, Ady és Csáth Géza arcképével ellátott pólókkal távozhattak.
 
Az irodalomóra előtt sikerült az egyik meghívott előadóval, Varró Dániellel beszélgetni az estről. Ő nagyon remélte, hogy a rendezvény tényleg interaktív lesz, hiszen ennek a korosztálynak jó meglátásai vannak a költészetről, költőkről, a magyar irodalom korszakairól. Érdekesnek találta, hogy most nem a saját költészetéről, írói pályájáról lesz szó, hanem az ő esetében Kosztolányi Dezsőről fog a fiataloknak beszélni. Elmondta, hogy sok szempontból példaképének tartja a nagy magyar költőt, nagyon kedveli könnyedségét, játékosságát, rímeit. Fordításairól, azok technikájáról ugyan megoszlik a szakma, de személy szerint ő ezt az oldalát is nagyon kedveli. A középiskolás korosztályról szólva elmondta, hogy bár neki a legidősebb fia is csak hatéves, így a családban még nem lehet közvetlen tapasztalata róluk, de ettől függetlenül nagyon nyitottnak és érdeklődőnek tartja őket, korábbi író-olvasó találkozók élményei alapján. Arra a kérdésre, hogy milyen középiskolai „tananyagnak, sőt érettségi tételnek lenni” azt válaszolta, hogy jó érzés, hiszen sokan megismerik műveit, bár reményét fejezte ki, hogy kötelező olvasmány azért talán nem lesz. Nem lehetett kikerülni, hogy az Öt jó játék kisbabáknak című versén felhördült internet népéről és a reagálásokról is megkérdezzük őt. Ez először tetszett neki, hiszen sokan olvasták az egyébként tankönyvben megjelent verset, ám a kritikusok hangneme eldurvult, ez már zavaró volt számára. Mivel úgy érezték, hogy a gyereknevelési elveiket is kikezdik a hozzászólók, ezért a felesége ragadott billentyűzetet és válaszolt az egyre ingerültebb bírálóknak. Elmondta, hogy nem csak őt találták meg ilyen formában az olvasók, hiszen Lackfi János és Tóth Krisztina is élt már át hasonló inzultust. Bár előbbi kollégája sokkal jobb véleménnyel volt a kritikai hangokról, hiszen véleménye szerint így a költő azonnali visszajelzést kap az olvasóktól, míg, ha porosodik a műve egy polcon, sohasem derül ki, hogy milyen érzéseket kelt az olvasókban. Végül megemlítette, hogy nemsokára fog megjelenni legújabb verseskötete, melyet felnőtt olvasóknak szán, Mi lett hova? címmel, jövőre pedig a fiatalabb korosztálynak kedveskedik egy új kötettel.
 
Amúgy távozóban még hozzátette, szívesen vesz részt ilyen találkozókon, akár a legkisebbek körében is, hiszen sok olyan verset írt, amelyben a mondókák, kicsiknek szánt ritmusok jelennek meg. Legkisebb gyermeke is alig múlt egy éves, így közel áll hozzá ez a korosztály is.
 
A nagy érdeklődésre való tekintettel az esemény online élőben is látható volt a Csorba Győző Könyvtár honlapján. Az estről készült felvétel most is elérhető a www.csgyk.hu oldalon. 
 
 
 
 

Hozzászólások

 
0 #3 StepNem 2020-03-24 16:54
Macrobid For Sale On Line Over Night Georgia free trial cialis online Generic [censored] 100 Mg Cialis Cialis Wiki
Idézet
 
 
0 #2 Janappame 2020-03-16 03:19
Cialis Y Para Que Sirve buy generic cialis online Cat Keflex Dose Cialis Cialis Es Bueno
Idézet
 
 
0 #1 StepNem 2020-03-15 03:53
Cialis Jaune cialis 5mg Acquistare [censored] 25 mg cialis Bayer Levitra 10mg
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés