Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Véget ért a Könyvfaló játék

Véget ért a Könyvfaló játék

2017. szeptember 28. csütörtök, 11:51 Major Zoltán Irodalom
PDF

A Csorba Győző Könyvtár szervezésében a nyár elején, június 16-án elindított Könyvfaló névre keresztelt „olvasás-kihívás” játék célja az volt, hogy a nyári szünetben a baranyai települések diákjait, fiataljait tartalmas időtöltésre és olvasásra motiválják. Az ifjú „könyvfalók” október 3-án, az Országos Könyvtári Napok keretében vehetik át a megérdemelt jutalmukat. (Képünkön: a játék plakátja.)

 

A szeptember 4-én lezárult, a külön az általános és a középiskolás korosztály számára meghirdetett játékban a résztvevők 10 kategóriában választhattak olvasmányokat, sőt kiegészítő pontokat is szerezhettek. (például a könyvtárba való beiratkozással, vagy könyvtári programon való részvétellel). A játék felhívásában található ajánlott lista alapján a résztvevőknek 10 kategóriából 5-5 könyvet kellett elolvasniuk. A felhíváshoz csatlakozó települések könyvtárosai segítettek a játékosoknak a pontok és az olvasmánylista vezetésében. A legtöbb pontot összegyűjtő játékosok jutalomban részesülnek.

 „A Könyvfaló játékra a 7-18 éves korosztály jelentkezett, így mindkét korcsoportot (általános és középiskolás) sikerült lefedni, akiknek a versenyt kiírtuk. A játékot tíz kategóriában hirdettük meg, a legnépszerűbb kategóriák az ismeretterjesztő, kortárs és krimi könyvek voltak.” – tudtuk meg Németh Lucától, a Csorba Győző Könyvtár munkatársától.

A leadott pontozófüzeteket és a könyvajánlókat egy háromtagú zsűri értékelte. A könyvtárak versenyében első helyen Gödre végzett, második Bogádmindszent lett, a dobogó harmadik helyén Szigetvár végzett.

Az általános iskolások korosztályában

  1. helyezett: Marosvölgyi Anna (124 ponttal, Pécs)
  2. helyezett: Radó Gyöngyvér (55 ponttal, Pécs)
  3. helyezett: Treutz Tímea (48 ponttal, Dunaszekcső)

A középiskolások korosztályában

  1. helyezett: Heincz Emma Krisztina (48 ponttal, Szigetvár)
  2. helyezett: Pretzl Edda (33 ponttal, Baksa)
  3. helyezett: Balogh Ildikó (29 ponttal, Márfa)

Különdíj a remek rajzokért

Treutz Tímea (Dunaszekcső)

Nagy Csenge (Bogádmindszent)

Az ünnepélyes díjátadó október 3-án 15 órakor az Országos Könyvtári Napok keretében lesz a Tudásközpont nagyelőadójában. Minden játékos meglepetést kap, és a szervezők különdíjakat is kiosztanak.

 

Ízelítőül néhány ajánló könyvfalóktól:

"Szereted a kalandokat és a fordulatokban bővelkedő humoros történeteket? Ha igen, ez a könyv neked való! Geronimo Stiltonnal rengeteg vicces, néha képtelennek tűnő eset történik, ebben a könyvben kaphatsz ízelítőt mindebből! Általános iskolás lányok, fiúk, várnak benneteket a kalandok!" (Geronimo Stilton: A tűzvörös rubin temploma c. könyvről írja a 11 éves Csáki Annamária Gödréről - Gödre nyerte egyébként a települések versenyét.

"Nekem azért tetszett, mert inkább a mostani korosztálynak szól és a nyelvezetét is lehetett értelmezni. Nagyon jó volt olvasni, mert mindig változatos volt a történet. Azért ajánlom másoknak, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni a barátságról és persze a szerelemről. És láthatjuk azt is, hogy nem mindenkinek könnyű beilleszkedni egy új iskolába." (Kecze Szabina írja Tavi Kata: Nyitótánc c. könyvéről)

"Nagyon tetszett ez a könyv, mert úgy van leírva, mintha mi mondanánk, és tényleg ezeket gondoljuk mi gyerekek. Nagyon vicces is. Nem csak gyerekeknek, hanem anyukának, apukának is ajánlom, mert sok mindent megtudhatnak rólunk." (Krehling Izabella - 9 éves - írja Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek c. könyvéről)

"Azért választottam ezt a könyvet, mert szeretem az állatokat. Nekem is van egy kutyám, úgy hívják Mázli. Nagyon érdekes volt olvasni, hogy mit gondolnak az állatok az emberek viselkedéséről. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a vicces, humoros állattörténeteket." (Dékány Martin, 10 éves írja Nógrádi Gábor: Segítség, ember! c. könyvéről)

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés