Egymást gazdagítjuk a csatlakozással

Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Egymást gazdagítjuk a csatlakozással

Egymást gazdagítjuk a csatlakozással

2017. október 01. vasárnap, 15:09 Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Nemrég lett a Csorba Győző Könyvtár része, annak hatodik fiókkönyvtára az Apáczai Nevelési Központ Könyvtára. Ennek kapcsán a nagy múltú intézmény történetéről, jelenéről, beszélgettünk László Margittal (kis képünkön) az egység vezetőjével.
 

 

 - Mikor nyitotta meg kapuit az ANK könyvtára?

- Én 1981 óta dolgozom itt folyamatosan, ebben az évben még csak készültünk a megnyitásra, egy évvel később 1982 decemberében pedig már fogadtuk az olvasókat 30 ezer kötettel. Természetesen iskolai és közkönyvtári funkciókat is elláttunk, akkoriban ez volt a szokásos, a kezdetekben még az iskola is nagyobb gyermeklétszámmal működött (csúcspontján a teljes ANK majdnem 7000 gyermeket fogadott: szerk.) és Kertváros lakossága is jóval nagyobb volt, bő 70 ezren éltek itt. Mintegy 3000 gyermekolvasónk volt és ugyanennyi felnőtt látogatta akkoriban könyvtárunkat.
 
- Mekkora területen található a könyvtár?
- Ezer négyzetméteren működünk, és az állományunk mintegy 70 ezerre nőtt az évek alatt. Vannak CD-ink, hangos könyveink, és még a régi fonotéka is működik a mai napig. Alapvetően két nagy egység található itt, a gyermek és a felnőtt könyvtár, ahová a kisbabás anyukáktól a nyugdíjas korosztályig sokan járnak. Az olvasókat 10 könyvtáros és három technikai dolgozó várja nap, mint nap. A szerdai és vasárnapi szünnap kivételével 10-től este 7-ig, szombaton 10-től délután ötig várjuk a kedves olvasókat, érdeklődőket.
 
- Mikor lett a szervezeti felállásban változás?
- Sokáig így működtünk mindenki megelégedésére, majd 2013-ban az oktatási intézmények fenntartása az önkormányzattól elkerült. Az ANK-n belül a bölcsőde, az étterem, a sportegység, mind fenntartót váltott. 
 

A könyvtárbelső egy részlete
 
- Nemrég fuzionált a könyvár a Csorba Győző Könyvtárral, mikor történt ez?
- Ez év szeptember elsejétől vagyunk a CsGyK fiókkönyvtára, a fenntartó indoklása szerint a könyvtári ellátás egységessége indokolta mindezt. Igazán Pécsett már csak az ANK Könyvtára volt hálózaton kívül, így most hatodikként csatlakoztunk a szervezeti egységhez. Most azon vagyunk, hogy a Csorba Győző Könyvtár szabályait igazítsuk a miénkhez, illetve váltsuk fel vele, és az ottani értékeket átvegyük. Nem lesz egyszerű minden hozadékával együtt sem, hiszen harmincöt év önállóságát váltjuk fel a jelenlegi állapottal. A világ változik, és nekünk követnünk kell ezt.
 
- Mit fognak ebből érzékelni az olvasók, könyvtárhasználók?
- Sajnos a beiratkozási díjak növekedni fognak, nálunk eddig nagyon kedvezményesek voltak, az emeléssel a város többi könyvtárához zárkózunk fel, még így is alig éri el egy átlagos könyv árát. Jó hír, hogy cserébe a nálunk beiratkozott olvasók a többi könyvtárban is lehetőséghez jutnak a kölcsönzéshez, vagy más könyvtári szolgáltatás igénybevételéhez. A könyvek beszerzése is központosítva lesz, míg korábban olvasóink jelzései alapján néhány hét alatt megvettük és kölcsönözhetővé tettük a könyveket ez egy kicsit most lassúbb lesz a közbeszerzési eljárás miatt. E mellett integrált rendszereinket is egységesíteni kell, mi is átállunk ezért a Corvina rendszerre.
 
- Ha jól tudom nem csak olvasni és hanganyagokat hallgatni lehet a könyvtárukban, időnként rendezvényeik is vannak.
- Nagyon kedvelt volt az országos elismertségű írókkal való találkozása az olvasóinknak. Tavaly volt itt Szabó T. Anna, előtte Tóth Krisztina és a gyermekek nagy örömére Berg Judit, de hosszan sorolhatnám még a sort, hiszen hosszú évek alatt a magyar irodalom színe-java megfordult itt. Mindig fontosnak tartottuk, hogy a pécsi alkotók, gyermekkönyv írók is képviseltessék magukat rendezvényeinken.
 
-A jövő héten, október másodikán kezdődnek az Országos Könyvtári Napok. Lesznek Önöknél is események ezzel kapcsolatban?
- A Csorba Győző könyvtár szervezésében a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik munkatársa jön ezen a héten hozzánk és a gyerekeknek fog a vizek élővilágáról interaktív előadást tartani, saját szervezésben pedig a gyermekkönyvtárosaink hasonló témában tartanak foglalkozásokat, és Gingalló címmel kicsiknek szóló zenés, irodalmi foglalkozások lesznek Mészáros Zsófia gyermekkönyvtáros vezetésével. Jövő szombaton pedig ingyenes beiratkozásra nyílik nálunk lehetőség, amely most már megnyitja a kapukat a többi könyvtár felé is, a hozzánk beiratkozottak mind a hat városi könyvtárt látogathatják ezután. Ezen a héten, a Magyar Népmese Napján hét osztály, mintegy kétszáz gyerek vett részt a kollégáim által szervezett eseményen, amelyen több állomás várta a résztvevőket. Volt, ahol mesefigurának öltözhettek be, máshol feladatokat oldottak meg a népmesével kapcsolatban. Minden állomáson egy mesét kaptak ajándékba a résztvevők, az egyik helyen egy vízilabda edző, míg máshol egy karatézó és egy nyolcadikos ANK-s kislány mondott mesét, ezzel is szerettük volna megtörni azt a sztereotípiát, hogy a könyvekkel csak tudós ábrázatú, komoly, szemüveges emberek foglalkoznak. Rendezvényünkről a fotókat a Csorba Győző Könyvtár honlapján lehet megtekinteni – lám, ez is előnye a fúziónak, hiszen ilyen gyorsan mi nem lettünk volna képesek kirakni a felvételeket.
 
- Előny lehet az is, hogy eseményeket lehet itt is-ott is szervezni, át lehet kérni programokat?
- Bízom benne, hogy ezt is lehet majd, jövőre például szeretnénk Grecsó Krisztiánt vendégül látni. Szeretnénk megtartani olyan rendezvényeinket például, amelyen meghívjuk az olvasókat egy szombati teadélutánra, egy kötetlen beszélgetésre, batyus vendéglátással, ajándékműsorral. Mi azért egy kis, lokális könyvtár vagyunk, szinte névről ismerjük az olvasókat és viszont ők is minket. Ezt a családias, bizalmi viszonyon alapuló légkört mindenképpen szeretnénk megtartani. Továbbra is várjuk az osztályokat könyvári órákra, foglalkozásokra, ez minden híreszteléssel ellentétben folyamatosan megy a jövőben is, előzetes egyeztetés után. Szeretnénk a könyvtári fúzió előnyeit kiaknázni és tenni a dolgunkat, ahogy azt évtizedek óta tesszük.

Hozzászólások

 
0 #6 Janappame 2020-03-30 22:54
Effetti Collaterali Cialis E [censored] Cialis: buyciallisonline.com/# Isotretinoin With Next Day Delivery Cod Only Cialis Will Amoxicillin Interact With Prevacid
Idézet
 
 
0 #5 Lesgagree 2019-07-26 19:00
Cialis Originale O Generico Venta De [censored] En Farmacia Buy Lasix Online buy cialis: drugs20.com Bluepharma Kamagra La [censored] Y Sus Efectos
Idézet
 
 
0 #4 Lesgagree 2019-07-15 03:36
Buy Tamoxifen In Canada Cialis Ohne Rezept Aus Deutschland [censored]: viaacost.com Generic Provera
Idézet
 
 
0 #3 Lesgagree 2019-07-01 18:41
Cialis 10 Mg Tadalafil canadian pharmacy cialis 20mg: getpharmacyonline.com Kamagra Medicine Xenical Online
Idézet
 
 
0 #2 Lesgagree 2019-06-17 18:28
Prodotto 87 levitra order: leviprix.com Levitra Hoher Blutdruck Cialis [censored] Acquisto Generic [censored] Vs Brand [censored] Reviews
Idézet
 
 
0 #1 Lesgagree 2019-06-03 21:46
Generic Zentel Price Legally Overseas Cialis E Ipotiroidismo [censored] online: orderviapills.com Buy Doxycycline Boots Buy Alli Starter Pack Can You Buy Sildenafil Over The Counter
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés