Kezdőlap > Kultúra > Irodalom > Vekerdy az Országos Könyvtári Napokon

Vekerdy az Országos Könyvtári Napokon

2017. október 03. kedd, 16:22 Bereczki Lajos Irodalom
PDF
Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy minden szülőnek és pedagógusnak évente egyszer meg kellene kapnia azt a „védőoltást”, melyet Dr. Vekerdy Tamásnak hívnak. Azok között a szerencsés hallgatók között foglaltam helyet, akik hétfő este a Tudásközpontban ebből részesülhettek.
 

 

A Csorba Győző Könyvtár szervezésében az Országos Könyvtári Napok (október 2-10.) első estéjére sikerült igazi nagy tudósegyéniséget megnyerni a pécsi közönségnek, így este hat órakor teltházzal várta a 400 fős előadó Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, írót. A könyvtár immár tizenegyedszer tiszteli meg olvasóit, a könyvtárhasználókat és a megye polgárait azzal, hogy ingyenes, ám kiváló programokkal hívja fel a figyelmet önmagára, az olvasás és az irodalom szeretetére, az ismeretszerzés gyönyörűségére és a könyv hallhatatlanságára. Idén a rendezvénysorozat a „Tiszta forrásból” mottójára épül, ezt a nevet viseli, a rendezvények is e gondolat köré épülnek. Azt nagyon nem kell megmagyarázni, hogy Vekerdynél mit is értsünk ezen.

 
A 82 évét nemrég betöltött idős mester, korát meghazudtoló módon most is végigállta a másfél órát, amely az előadás második felében interaktívvá vált. Bár ezt a lehetőséget ő már korábban felajánlotta a közönségnek, mindenki úgy volt vele, mint a szerző is, inkább ittuk a szavait, mintsem megszakítsuk gondolatmenetét. 
Az érzelmi biztonság volt a téma, melyet az előadó a legkisebb kortól vázolt fel egészen a serdülők világának bemutatásáig. Ha valaki ismeri az ő stílusát, akkor nem mondok újat azzal, hogy a végtelen szereteten kívül a sajátos, egyedi humor jellemezte minden egyes részét az előadásnak. Végtelenül komoly dolgokról volt szó, mégis úgy érezhette mindenki, hogy nagyon közérthető és hihetetlenül jól megvilágított volt minden probléma, talán ezért is nagy egyénisége ő a magyar gyermekpszichológiának. Most lássuk dióhéjban miről is volt szó a másfél óra alatt!
 
A csecsemővel nem csak érdemes, kell is kommunikálni
 
Kísérletek igazolják, hogy azok a babák fejlődnek jobban, akikhez beszélnek. Értik a felnőttek jelzéseit, hanglejtésükből, hangszínükből sok mindent megtanulnak, nem véletlen, hogy a mai tudomány már a születés előtti hangélményeknek is nagy fontosságot tulajdonít.
 
Nagycsalád, vagy sok cseléd
 
A gyermeknevelés gyakorlatilag ma kevés kivétellel a nők dolga, ebben a feszült és kizsigerelő helyzetben rosszul érzik magukat, sokszor besokallnak. Ez nem az ő hibájuk, másképpen kellene élnünk. Régen a gazdag családok dajkával, gardedámmal, nevelőnőkkel vették körül a gyerekeket, nem beszélve a szakácsnéról, az inasokról. A gyereknevelés terhe jelentősen megoszlott több szereplő között, amelyben az anya csak egy, de a legfontosabb figura volt. A nagycsaládoknál hasonló volt a helyzet, a generációk megosztották a gyerekekkel való foglalkozást, mindenki a maga területén segített és adott át ismereteket a felnövekvő nemzedék számára. 
 
Testi kontaktus, dallamok
 
Egészen kis gyerekkorban is szükség van arra, hogy a gyerek térészlelésének a fejlesztése (no meg a szeretet okán is) sokat legyen kézben, karban, térden. A magyar játékgyűjtemény másfél ezernél is több olyan mondókát, dalokat, kis- és nagymozgásos játékokat ismer, amelyben a kisgyerek élményszerűen tanulhat, megnyugodhat, vagy felélénkülhet. Merjük használni ezeket, löncöljük, dögönyözzük, csiklandozzuk az apróságokat, egy életre szóló élményt adhatunk ezzel egymásnak.
 
Az óvoda ne legyen kis iskola
 
Az óvodában ne az iskolára készítsék fel a gyerekeket, hanem a felszabadult játékra, a kifulladásig tartó fogócskára, a hangos kiabálásra, sikoltozásra. Az alsó tagozat se a felső tagozatra készítse elő a gyermeket, ahogy a felső tagozat se a középiskolára. Használható ismereteket kell közvetíteni, az üres magolás helyett, alkalmassá kell tenni és a kíváncsiságukat kell felkelteni a gyerekeknek. A bebiflázott ismeretek jelentős része, mintegy kétharmada elvész, elfelejtődik. Az élményszerű tanulással megszerzett ismeretek tartósabbak.
 

A 400 fős nagyelőadó zsúfolásig megtelt
 
 
Lecke? Felesleges!
 
Hat, hét, nyolc óra iskola után még leckét kell írni? Minek? A végletekig kifacsart gyerekek inkább játsszanak, regenerálódjanak, a tananyagot az iskolában kell elvégezni, nem otthon. A kisiskolások testarányai még a kisgyerekkort idézik, a fej aránytalanul nagyobb, mint a többi testrész. Ez azért van, mert az agyuk már felnőtt méretű, de a tüdőlebenyük csak egy ötöde a felnőttekének! Az agyat ki kell szolgálni oxigénnel, azért a kisgyerekeknek sok mozgásra van szükségük a jó levegőn. Ezért a mocorgó, izgő-mozgó iskolások nem rosszak, egyszerűen mozogniuk kell! A kutatások szerint a leckét csak az eminens csinálja meg csuklóból, a többi az ő megoldásait másolja le szünetben. A mai iskolarendszer a végletekig elhibázott, az egész napos iskola a Rákosi éra találmánya, az ideológiai befolyás növelése miatt találták ki.  
 
A serdülő másképp működik
 
Furán néz ránk a 10-12 éves gyerekünk, eddig nem vette észre, hogy anya kövér, most hangosan szóvá is teszi. Megnövekedik a kritikai érzék, a serdülő egy sündisznóra hasonlít, amely minden tüskéjét kifelé növeszti. Nincs jóban magával sem, elégedetlen a testével, a gondolataival, környezetével. Egyetlen megoldás jöhet szóba, segítsünk ezt a nehéz időszakot átvészelni neki, hogy újra visszakaphassuk azt a kedves gyereket, akit átmenetileg elvesztettünk. Sok türelem és támogatás, ez az egyetlen módja annak, hogy nagyobb tragédiák nélkül a család átvészelje a serdülő számára sem egyszerű időszakot.

Hozzászólások

 
0 #5 Janappame 2020-04-27 01:39
Is Cephalexin Penicillin Cialis Cialis Italia Senza Ricetta cialis order online Priligy Home Page
Idézet
 
 
0 #4 Janappame 2020-03-23 09:44
Kamagra Acheter France Cialis Buy Doxycycline Eu Cialis Cialis [censored] Comparatif
Idézet
 
 
0 #3 Randcob 2019-06-30 01:21
Cialis 5 Mg Price Walgreens Amoxicillin Trihydrate 250 Dosage Order Celebrex Online No Prescription cialis without prescription Is Ephedraxin Like Vyvanse Cialis Sans Ordonnance Luxembourg
Idézet
 
 
0 #2 Randcob 2019-06-17 19:21
[censored] Cheap Usa levitra 40 mg samples Generic Accutane Sale Canada Order Propecia Online Usa
Idézet
 
 
0 #1 Randcob 2019-06-04 15:05
Where To Buy Cheap [censored] Super Force online cialis Cod Online Macrobid Macrodantin Price Comprar Cialis 24h The Blue Pill For Sale
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés