Kezdőlap > Kultúra > Színház > Hét mesebeli esztendő a Bóbitában

Hét mesebeli esztendő a Bóbitában

2018. szeptember 13. csütörtök, 20:34 Major Zoltán Színház
PDF

Hét mesebeli esztendő címmel szeptember 8-a óta láthatóak a Bóbita Bábszínház bábmúzeumában a Zsolnay Negyed-beli lét első hét éve során bemutatott előadások bábjai és díszletei. A január elejéig látogatható tárlaton a bábszínházba járók ismerős arcokkal találkozhatnak: Bagolykisasszonnyal, Hüvelyk Matyival, Hókirálynővel és a vele szembeszálló emberekkel, A kis hableánnyal, Fehérlófiával és táltos világával, illetve a tettyei muzsikusokkal, na meg a bűbájos lakatot kinyitó és ördög eszén túljáró Péterrel. (Fotók: Mizerák Andrea)

Hol is kezdjem?

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, Gubluyükön túl, ahol NEM a Hétszünyű Kapanyányimonyók az úr, élt egyszer egy öreg néni, a Borbolya. Ez a neve neki.

Volt egy fia – vagyis először nem volt, de varázsolt egyet, és lett egy. A Matyi.

Nem a Lúdas – az még csak ezután megy majd bábszínpadra, de az nem ősbemutató lesz, ez viszont hősbemutató – szóval a fiú neve Hüvelyk Matyi. Mert hogy nagyon kicsike gyerek lett.

Nem csak neki volt fura neve, hanem a legjobb barátjának, Fehérlófiának is, akinek az anyukája egy fehér ló volt. De ő amúgy nem ló, hanem egy iszonyúan erős hős. Erősebb, mint Fanyűvő, Kőmorzsoló vagy Vasgyúró – pedig ők aztán maguk is hármas fokozatú szuperhősök!

Állj! Látom, nem értik. Kezdjük elölről.

Szeretettel köszöntöm Önöket az Üveghegyi Hősképző Óvoda ballagási ünnepségén.

Aki még nem járt volna erre korábban: a Grosschmid Erik saroknál kell jobbra fordulni a körforgalomnál (hajóvonták találkozása tilos!), be a Mátravölgyi-közbe, fel az Opra Szabó Zsófia utcán, át a Bodor bulváron, és a Michac Gábor téren gyorsan áthaladva meg is érkezünk az intézménybe.

Ne tessenek összekeverni a Jediképzővel, ahol Obi van is ott van az oviban – az Gubluyükön innen van, és az ő növendékeiket most nem sorolnám fel.

Merthogy a mi hőseink itt, ebben az Óvodában érték el a 7 éves kort, ami az iskolaérettség hivatalos dátuma is napjainkban.

Itt minden gyermek különleges képességekkel rendelkezik, az intézmény koedukált és elutasítja a szegregációt, így embereket, állatokat, pl. mosómedve, teknős, kakadu, aranyhal – utóbbi számára jeltolmácsot is biztosít az óvoda- és vegyes lényeket is fogad. A nevelők igyekeztek mindent megtanítani nekik, amit maguk is tudnak. Muzsikus Péter itt tanult csellózni, Kay, a diszlexiás kisfiú olvasni, a kis hableány járni (eredetileg halfarka volt, de lábra cserélte), Yük, a táltos emberré változni, itt szocializálódott a magányos Yig király és itt tanulta ki az ördöglakatok szerelését a szűkös körülmények között felnövő, ám éles eszű fiú, Péter.

A konyha is remek: Márántima királylány mézes ételkülönlegességei és Borbolya néni varázsteái a legjobbat hozták ki a kis hősökből. Képességeiket számtalan kaland során bizonyították szimulációs körülmények között, legyen szó elrabolt királylányok vagy hajótörést szenvedett királyfiak megmentéséről, óriáspókokkal, patkányokkal vagy betörőkkel való pusztakezes küzdelemről, esetlegesen ördögi kvízjátékokban való sikeres szereplésről.

Ezen a napon járt le a hét mesebeli esztendő, amikor útnak indítjuk hőseinket – azonban 2019 januárjáig még kezet rázhatnak velük és adhatnak nekik néhány tanácsot arra vonatkozóan, mi várhat rájuk az Üveghegyen túl!

(Papp Melinda, a Bóbita Bábszínház bábszínészének megnyitó beszéde)

A Hét mesebeli esztendő című kiállítás 2019. január 5-ig látogatható a Bóbita Bábszínház bábmúzeumában.

alt

 Bagolykisasszony meséje (bemutató: 2015)

alt

 Rendező: Perényi Balázs

alt

 Tervező: Grosschmid Erik

alt

 

alt

 

alt

 A kis hableány (bemutató: 2013)

alt

 Rendezte: Veres András

alt

 Tervező: Grosschmid Erik

alt

 Hüvelyk Matyi (bemutató: 2016)

alt

 Tervező: Mátravölgyi Ákos

alt

 Rendező: Halasi Dániel

alt

 

alt

 Fehérlófia (bemutató: 2014)

alt

 Rendező: Szívós Károly

alt

 Tervező: Mátravölgyi Ákos

alt

 

alt

 

alt

 A bűbájos lakat (bemutató: 2011)

alt

 Rendező: Schneider Jankó

alt

 Tervező: Bodor Judit

alt

 A tettyei muzsikusok (bemutató: 2012)

alt

 Rendező: Perényi Balázs

alt

 Tervező: Opra Szabó Zsófia

alt

 

alt

 Hókirálynő (bemutató: 2014)

alt

Rendező: Kovács Petra

alt

 Tervező: Michac Gábor

alt

 

alt

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés