Kezdőlap > Kultúra > Film > Aczéltól az undergroundig

Aczéltól az undergroundig

2017. április 05. szerda, 20:48 Film
PDF

Baranya megye és Pécs az 1960-as évektől a hazai művészeti élet országosan meghatározó, sokszínű helyszínévé vált. Emellett a kor hétköznapjai is bőven tartogattak dokumentálandó pillanatokat. Ezeket örökítették meg az akkori filmesek, majd az 1970-es évek második felében intézményesült pécsi televíziózás alkotói. Remek, időtálló dokumentumfilmek, televíziós műsorok készültek akkoriban.

 

E hagyományok iránti tiszteletből, a fenti két alkotói (filmes és televíziós) megközelítési módra fókuszálva rendezi meg a Vizuális Nevelésért Alapítvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a 2017. április 7-8-án Pécsett, a Pannon Magyar Házban (7621 Pécs, János u. 22.) szakmai konferenciáját „Pécs és Baranya valósága dokumentumfilmek tükrében” címmel rangos szakemberek közreműködésével.

A két nap során a konferencia résztvevői igyekeznek feltárni a régió dokumentumfilmes örökségét, néhány kiemelkedő, jellemző példát bemutatva. Az eseményen szó lesz többek között a pécsi amatőr dokumentumfilmezés kezdeteiről (Hamerli és az amatőr dokumentumfilmezés), az intézményesült és kísérleti televíziók (pl. MTV Pécs, Lvov-Kertvárosi TV, Magasház TV) alkotásairól, felidézzük a 2000-es évek második felében megrendezett IdőMOZaIK dokumentumfilmklub szakmai és közönségtalálkozóit (a témában megjelent új, „A befogadó kamera” című kötetet is bemutatva). Ezek mellett kitérünk az underground és a televízió kapcsolatára, az Ormánságról készült dokumentumfilmekre, valamint kerekasztal-beszélgetés keretében elemezzük – a politikus születésének 100. évfordulóján – Aczél György kultúrpolitikáját, s a kor titkosszolgálatának testet-lelket megnyomorító működési mechanizmusait.

A konferencia részletes programja a linkre kattintva tekinthető meg.

Hirdetés
Hirdetés