Kezdőlap > Kultúra > Képzőművészet > A megtisztító egyszerűség. Halász Károly halálára

A megtisztító egyszerűség. Halász Károly halálára

2016. november 30. szerda, 00:00 Aknai Tamás Képzőművészet
PDF
Újra csak a nagy közhely. Amiben mindenki egyformán, egyenrangúan ért egyet. Találkozni a halállal, a hírével, igen összetett, de alapvetően és mindenekfelett rettenetes érzés. Rendre érkezik. Megrendülünk. Mi mást tehetünk? Ha van mire, akkor emlékezünk. Az imént, szeptember 25.-én ment el Pálinkás György, az író. 2016. november 26-án pedig meghalt a Munkácsy-díjas festő, Halász Károly (képünkön), aki 1946. január 28-án született. 

Több mint harminc éve hagyta el Pécset. Közben persze szerepelt a Pécsi Műhely kiállításain, a Civil Közösségek Házában volt egy kisebb bemutatója, grafikai kiállítása a Horvát Színházban és 2009. márciusában egy sok műfajt egyesítő, felvonultató, Evolúció című tárlata a Hattyú Házban. 


A mini-múzeum részlete (Pinczehelyi), 1972.


Furcsa, hogy csak képzavarban tudom a helyzetet a legjobban megjeleníteni. Halász otthonát belélegezni is jóleső. Csak egy szeptemberi nap és voltaképpen megragadunk benne mindent, ami a vizuális művészt, múzeumszervező kultúrmunkást és jó barátot csak jellemezheti. Édesanyja Lutonszky Éva nénivel elment a templomba. A konyhából frissen kisült kelt tészta vaníliás-mézes - dolgozószobájából valamennyi terpentin - illata szivárog elő. Körültekintünk a kertben. Nem zavarnak a részletek, minden sáv, árnyalat, alakzat a természet elemeinek egyneműségét sugározza, mintegy összesűrűsödött plasztikai minőségként. Elvont értékek. Ezer festmény magva, értelme. A kutya csahol a rakoncátlan csirkékre, a művész körbe tekint és minden oka megvan arra, hogy mindabból, amit lát, bátorságot szerezzen ennek a  folyvást visszatérő, megtisztító egyszerűségnek a formába öntéséhez. Még mielőtt bármit elkezdett volna, a természet rendezettségének szótlan nagysága már megszólította. Aligha lehetett a véletlen szüleménye Halász alázata, lényének csendes tömörsége. Némaságának mélysége, beszédes szótlansága. Halász ide született. A helyzetet naponta élni kell: a végtelen mozdulatlanság keretében változás csak a művész által megalkotott kép lehet. A belátható és mégis végtelen keret kísértései nem megkerülhetőek. Vagyis, ha végül Halász munkába kezd, akkor annak eredménye érintkezésben marad a tartóssággal, és a természet túlélésre kalibrált sokértelműségével. 


Magasles III. 1972. Papír, tempera, 30x21 cm

A verőfényes vasárnapi délutánban tekintünk tehát ki a paksi teraszról, hátunk mögül süt a nap és árad szét fénye a domb alatt hatalmas ívű kanyarulatban tengeröblöt tettető Dunára, északra, délre nincs is vége. Szemben a zádori rév, a benedeki zátony, távol, balra Pataj, jobbra Kalocsa templomainak tornya. Bob Smithson lehetett ugyanígy a Nagy Sóstóval a Rozel Pointnál, ahová 1970 áprilisában kigondolta Spiral Jettyjét.  Smithson Amarilloban (Texas) halt meg, 1973. július 20-án. Halász 1973-ban már mindent tudott róla. Gábor öccsével ásta ki nem sokkal aztán a szemközt lévő géderlaki homokparton a maga emlék - spirálját, töltötte fel annak árkait olajjal, gyújtotta meg az abban elhelyezett papír-fáklyácskákat áldozati tűz gyanánt. A Pécsi Műhely tagjaként benne is elevenen élt és erős volt a vágy, hogy a szépségről és a szabadságról szólva ne hagyja ki érveléséből az általa megélt mindennapokat és azokat a szellemi jelentőségű impulzusokat sem, amelyeknek értelmes hasznosításáról ugyan még végleges döntéseket nem hoztunk, de okszerű létezésük felől nem voltak kétségeink. Andy Warhol nyomatai, filmjei éppúgy ide tartoztak, mint Maurer Dóra, Erdély Miklós vagy Pauer Gyula munkássága.


Modulált TV I. 1972. Fotó 9x12 cm

Másról is sokat tudott. Ő adta kezembe Nicolas Schöffer Kibernetikus fénytoronyról szóló munkáját valamikor 1971-ben. Megalázó helyzetben lakott Pécsett. Károly ezidőtájt az Ércbánya Vállalatnál dolgozott dekorátorként és a bánya jóvoltából rendelkezett egy uránvárosi pince használati jogával. Ahol dermesztő magányban élt és aprólékosan kidolgozott, végtelenül precíz műveit készítette. Ahol angolul tanult és a leveleit fogalmazta. Rengeteg levelet írt. Ő is kereste a neki megfelelő információkat, a megerősítéseket. Hideg és sötét luk volt ez a pince, ezért szívesen töltötte az időt a Pécsi Műhely sétatéri műtermében, ami ugyancsak pince volt, de akadt hely a munkák raktározására. Valaki a csapatból mindig dolgozott ott, volt társasága. Kereste és ápolta a kapcsolatokat, gyűjtötte az izgalmasabbnál izgalmasabb könyveket és minden igyekezetével kísérletezett a személyes tapasztalatszerzés köreit tágítani. Többször voltunk együtt külföldön is. Feledhetetlen élményünk volt 1976-ban találkozni a kölni Ludwig gyűjteménnyel, az amsterdami Stedelijk Múzeum Kienholz-anyagával, a párizsi, bázeli művészekkel. Kiállítást vittünk a kaposvári színház klubjába, ahol Kircsi László zenész barátommal színész szabadegyetemet tartottunk, és az „Eddás” Felvinczy Attila 1979-ben a miskolci Úttörőházban tette lehetővé az egyik első performanszát. 2009-ben pedig már Katalin lányom, a Halász művészetét csecsemő korától ismerő művészettörténész nyitotta meg kiállítását a Hattyú Ház Galériájában.


Monolit struktúrák, 19. papír, tempera, 21x21 cm

Halász Károly festőművész a Paksi Képtár megálmodója, vezetője, emberi és szakmai odaadással mindenes gondnoka volt. Az elmúlt 35 év alatt folyamatos határozottsággal bizonyította, hogy a modern magyar művészet legjobb teljesítményeinek megismertetése és népszerűsítése nem privilegizált szerep. Bizonyította, hogy egy közösség, mint Paks városa, amelynek polgári kultúrája mindig számottevő volt, amelynek jelenkori feladata az ország technikai modernizációjában kulcsfontosságú, értő tanúja kíván lenni a művelődés korszerű folyamatainak is. A magyar művészeti, kritikai irodalom a Paksi Képtárral kapcsolatban egyértelmű és elismerő álláspontot fogalmazott meg.  Csoportos és monografikus kiállítások sorozata, a kísérletező műfajok bemutatása és a gyűjteményt gyarapító művésztelepek, szimpóziumok rendezése jelentik a vizuális művészetek támogatásának elkötelezett formáit, amiket a Paksi Képtár mindeddig felmutatott. Halász örökhagyásának egy része.


Sugarak, 1969. Tempera, karton 70x70 cm


Nem kockázatmentes egy ilyen szó, egy ilyen jelző használata esetében: hitel, hiteles. Mégsem kerülhető meg. Hiteles, ez így röviden nagyjából annyi Halász Károly képeinek esetében, mint annak a törekvésének a nyílt vállalása, hogy szeretne mindentől megszabadulni, ami a múltjában és környezetében számára feleslegesnek tetszik, szeretne eljutni arra a pontra, ahol a legelemibb, tehát alkalmasint már összefüggésektől is megszabadított vizuális tények veszik csak körül. A megoldás is pofonegyszerű. Negyven év kell mindössze hozzá, kell még aztán nagy magányosság és temérdek derűbe csomagolt szomorúság, hogy ez az egész minden baj, betegség, nyugtalanság ellenére se fejeződjék be. Kellenek hozzá ellenpontok, melyeknek közelében olykor a művészet és bölcselete távolinak, tökéletlennek és feleslegesnek látszik.  A víz, a hegy, a mandula, a szőlő, az édesanya emléke. A pöttyök. Színes felvonulásuk derűs kavalkád, benne rendszerré emelkedett kétértelműségek: a geometriai struktúra és a fegyelmezetlen mozdulattal megtöltött folt. Ismételhető: a Világ és az ő zűrzavara. A rendszer véletlenjei és a véletlenek rendszerei. Nem több, nem kevesebb. Minden. Amiben most már ő is részes az idők végezetéig. Isten nyugosztaljon Barátom!


Halász Károly álarcos portré, 2009. március




A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés