Kezdőlap > Kultúra > Zene > Egy művész a fagott szülőföldjéről

Egy művész a fagott szülőföldjéről

2016. december 26. hétfő, 00:00 Bereczki Lajos Zene
PDF
Egy olasz fagottművész, aki a zenélés mellett örömmel és önkéntesen segíti az olasz kéttannyelvű gimnázium tanulóinak a nyelvismeretük tökéletesítésében. Ismerjék meg közelebbről Alessandro Bravint!

A Pannon Filharmonikusoknál sok érdekes zenész dolgozik, ki az ikertestvére miatt különleges mások a párjukkal együtt muzsikálnak és bizony néhányan külföldről érkeztek a zenekari tagjai közül. Ezt a tábort erősíti Alessandro Bravin (kis képünkön), aki egy éve fagott játékával bűvöli el a pécsi nagyérdeműt. Hogy ki ő és Itália melyik részéről érkezett? Írásunkból ezt is megtudhatja az olvasó.
Beszélgetésünk közben kiderült, hogy rengeteg olasz létezik. Majdnem annyi, mint Csukás István regényhősének, Gombóc Artúrnak a csokoládé. Olaszország történelme során csak kis részében működött nemzetállamként, amúgy hercegségek és királyságok vetekedtek egymással, sokszor hosszú perpatvarokat és háborúságokat okozva egymásnak. Így teljesen más egy észak olasz, mint egy déli, de még a rómaiak is kicsit mások, mint az előbb említett polgárok. Mentalitás és gondolkodásmód gazdag repertoárja lelhető fel a mediterrán országban. Számomra Alessandro mégis a bennem élő olasz archetípusát testesítette meg, ahogy a kávézóban leült velem szembe. Barna hullámos haj, kissé romantikusan hátrafésülve, kerek arc, nagy, barna szemek és a déli elmaradhatatlan mosoly az arcán.

- Hol született, hol töltötte gyerekkorát?
- Udinében, ebben a kis olasz városban, amely a tengerhez és az Alpokhoz is egyaránt közel fekszik. Idős édesanyám még ma is ott él, édesapám sajnos már régóta nincs velük. A mama egyébként most karácsonykor tölti be a kilencvenedik életévét.

- Volt a családban zenész, zenei tradíció?
- Nem, senki sem zenélt, illetve mégis - nagyapám kedvtelésből hegedült, - szóval ő képviselte egyedül a zenei vonalat a családban. Sajnos vele sosem talákoztam, de a hegedűje még megvan.

- A zenetanulás kezdeteiről beszéljen egy kicsit!
- Ez szintén Udinéhez kapcsolódik, talán hatéves lehettem, amikor az óvodában elkezdtem zongorázni tanulni. Természetesen a mama tanácsára kezdtem el a hangszeren játszani. Tudja Olaszországban a családok feje általában az anya, ő irányítja, határozza meg a família életét. Tízéves lehettem, amikor a zongoratanárom javasolta, hogy próbáljam meg a konzervatóriumot. Meg is próbáltam, de nagy volt a túljelentkezés a zongora szakon, nem teljesítettem rosszul, de kiugróan jól sem. Ekkor javasolta a tanárom, hogy próbáljunk meg egy másik hangszerrel bekerülni, így talán eredményesebb leszek. A próbateremben volt egy kép, melyen hangszerek voltak, én ránéztem és megakadt a szemem a fagotton. Ráböktem a képre, ezt választottam. A képpel ellentétben kiderült, hogy a valóságban a fagott nagyobb volt, mint én. Viszont sikeresen felvettek a konzervatóriumba. Néhány év elteltével a tanáraim megkérdezték, hogy mi a szándékom, továbblépek a zenei pálya felé, vagy más elképzelésem van? A hangszeres továbbtanuláshoz mindenképpen szükség lett volna egy saját, jó minőségű fagottra, ami igencsak borsos áron volt beszerezhető. Mivel nem voltunk gazdagok, ezért kis segítséggel megvehettem a hangszert, de ekkor anyukám ismét élt a családfői hatalmával és újabb kihívás elé állított. A konzervatóriumban a zenei tárgyakon kívül mást nem tanítottak, szerinte pedig a matematika, az anyanyelv és más egyéb tudományok ismerete szintén nagyon fontos, ezt is kell tanulnom. Így párhuzamosan a zenetanulással elkezdtem egy másik iskolát is Udinében, ahol pedagógiát tanultam. Ez az intézmény hasonlít a magyar gimnáziumokhoz (ám valójában nem az), négyéves, de csak egy ötödik évfolyam elvégzése után lehet a felsőoktatásba jelentkezni. E mellett létezik a gimnázium is, amely szintén négyéves. Ebből is látszik, hogy az olasz iskolarendszer kicsit más, mint a magyar. Egy szó, mint száz, a konzervatóriumra ráhúztam egy évet, hogy ne egyszerre vizsgázzak a pedagógiai tanulmányaimmal, majd tizenkilenc évesen elmentem katonának, hiszen nekem egy éves kötelező szolgálatot kellett 1990-ben teljesítenem.

- Gondolom ez nem a legszebb egy éve volt?
- A carabinierinél (olasz rendőri szervezet: szerk.) voltam ez alatt az egy év alatt és bizony nem volt kellemetlen a szolgálat. Sőt, azt kell mondjam, hogy kimondottan jól éreztem magam ott, még az is megfordult a fejemben, hogy ott maradok! Aztán magamba néztem és úgy gondoltam, hogy ez egy kemény szakma, talán mégsem vagyok hozzá kellően erős.

- Gondolom ezek után újra a zenei pálya felé fordult?
- Igen, ezt követően Milánóban vettem magánórákat, kamarazenéltem, még díjat is nyertünk akkori együttesemmel. Szerettem volna nagyzenekarban játszani, ezért Genovába mentem próbajátékra, ami nem sikerült, nem vettek fel, de mivel nagyon fiatal voltam, sokat tanultam ebből is. Talán ennek köszönhetően hollandiai próbajátékom sokkal eredményesebb volt, így Eindhovenben a Brabants Orchestra zenekarba felvételt nyertem. Itt bukkant fel először a „magyar vonal”, Joó Árpád személyében, aki a zenekar vezető karmestere volt akkoriban, mellesleg volt egy magyar fagottos is az együttesben. Egyáltalán nem mellékesen magyar feleségemet is ott ismertem meg, 14 évvel ezelőtt, ő ott tanult, a tanári pályára készült.

- Ha jól tudom, ekkor még nem Magyarország volt a kiszemelt lakóhelyük?
- Visszamentünk Olaszországba, ahol tíz évig játszottam, például a Milánói Scalában közreműködtem különböző produkciókban. Érdekes, hogy ebben a híres operában nagyon száraz a levegő, nem teszi igazán lehetővé egy fagottosnak a legkiválóbb hangzás elérését. A hangszer lelke a nád, amely nem mindegy, hogy milyen állapotban van. Gyakran két nap próba kellett, mire a megfelelő minőségben meg lehetett szólaltatni a fagottomat. Az igazi olasz hangzás nagyon „sötét”, mély, bársonyos és legfőképp pianissimo. Annak ellenére, hogy sokszor játszottam a Scalaban, állandó tag nem lettem ott. Majd a bolognai évek következtek, a színház zenekarában nyolc évig zenéltem, rengeteg Rossini operában közreműködtem. Ez nagyon hasznos volt, mivel a klasszikus olasz hangzást itt sajátítottam el és mélyítettem el hangszeres tudásomat. A feleségem nem könnyen talált megfelelő munkát, és mindketten hamarosan úgy éreztük, hogy akadályokba ütközik a további szakmai fejlődésünk. Egyre érett bennünk az elhatározás, hogy haza kellene jönni Magyarországra, így elmentem Szegedre és Pécsre próbajátékra. Utóbbi nagyszerűen sikerült, egy éve dolgozom a Pannon Filharmonikusokkal, nejem pedig a Pécsi Tudományegyetemen külföldi diákoknak tanít magyar nyelvet. Szóval kiegyenesedett az életünk és optimistán tekintek a jövő elé. Régi vágyam is kezd megvalósulni. Szeretnék valamilyen módon az oktatáshoz közelebb kerülni, úgy tűnik a Kodály Gimnázium nyitott erre, így lesz lehetőségem az ott tanuló olasz kéttannyelvű tagozatra járó diákokkal találkozni. Bízom benne, hogy valami jó dolog fog kisülni ebből.

- Lassan közeledik egy jeles ünnep, milyen különbséget lát az itteni és az olasz karácsony között?
- Ugyanúgy díszítünk fát. Nálunk a Jézuska, vagy a télapó hozza az ajándékokat, melyet a fa alá teszünk – szóval nincs nagy különbség az olasz és a magyar karácsony között.  Talán a fa alá itt nem tesznek Betlehemet, ami Olaszországban szinte kötelező. Aztán köztudott az is, hogy mi olaszok katolikusok vagyunk, itt pedig a kereszténység több ága is megtalálható, ami nagyon szimpatikus nekem, például a feleségem is református. Tetszik, hogy itt a fadíszítés és a karácsony elmaradhatatlan velejárója az éneklés, ami Itáliában nem szokásos ilyenkor. Sokkal inkább egyházi jellege van a karácsonynak, míg a magyarok inkább a családra helyezik a hangsúlyt. Nemrég a zenekarban Mikulás party volt és csodálkoztam, hogy milyen szép kórusmuzsika csendült fel közben, ez a szülőföldemen nem szokás, pedig ez a trubadúrok hazája, és mégis Kodály hatása a mai napig érezhető és meghatározó.

- Lesz decemberben a PFZ műsorán karácsonyi koncert?
- A Bazilikában Bach műveiből játszunk, ami számomra szintén különleges, mivel az olaszoknál kevesebbet hallani műveit. Az inkább az operisták földje. Előtte is volt koncertünk a bérletsorozatban Dvorak VI. szimfóniáját és Brahms zongoraversenyét játszottuk a december 15-én Pécsett és 16-án Budapesten.

- Megkerülhetetlen kérdés – hogy érzi magát a zenekarban?
- Ilyen rövid idő alatt is tapasztaltam, hogy mennyire türelmes mindenki, például megértik azt, ahogy én beszélek magyarul. Csak felsőfokon tudok nyilatkozni mindenkiről. Baráti a viszonyom a zenekar tagjaival, befogadtak, segítenek. A menedzsment pedig úgy dolgozik, ahogy én szerettem volna, hogy Olaszországban is így legyen – csak a munkával foglalkoznak és összehangolják a PFZ működését. Örülök, hogy egy ilyen színvonalas együttesben zenélhetek, remélem, a magam tudásával hozzá tudok járulni a zenekar fejlődéséhez.

Hozzászólások  

 
+1 #1 Gimi 2017-01-29 18:40
A Kodály Gimn. jól járhat, ha foglalkoztatja őket.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés