Kezdőlap > Kultúra > Zene > Márciusi Bóbita-sikerek

Márciusi Bóbita-sikerek

2017. március 28. kedd, 17:57 Rövid Hírek
PDF

2017. március 17-én délelőtt a Bóbita Bábszínház Szélkötő Kalamona című bábelőadását mutatta be Zágrábban a Histrion Színházban a 10. Vígjáték Fesztivál keretén belül, ahol A legjobb előadás díj-ával jutalmazták fellépésüket. Az előadást a horvát és magyar közönség is teljes mértékben tudta élvezni, ugyanis a társulat horvát felirattal is készült!

2017. március 23-26. között került megrendezésre a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Bóbita Bábszínház társrendezésében a IV. Bábos Drámaíró Verseny, melynek a békéscsabai bábszínház adott otthont. A megmérettetésben három író, három rendező és természetesen három csapat „játszott” együtt. Érdekes időutazás a víz világnapján- ennek a hírnek a nyomán születtek meg a darabok csütörtök éjszaka, majd az írók után a rendezőkön és a színészeken volt a sor, akik egészen vasárnap délutánig dolgozhattak együtt, hogy végül, mindössze két és félnapnyi próba után, a nézők elé álljanak az előadásokkal. A Bóbita Bábszínházat Papp Melinda, Vadon Judit és Kalocsányi Gábor képviselte. Vasárnap délután megszülettek az eredmények is, melyek alapján a legjobb színész díját Kalocsányi Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház művésze nyerte!

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés