Kezdőlap > Kultúra > Zene > Tizenegyedszer hat az Ördögkatlan-varázs

Tizenegyedszer hat az Ördögkatlan-varázs

2018. június 02. szombat, 18:08 Zene
PDF

2008-ban úgy gondolta Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól. És most jön a tizenegyedik Ördögkatlan! Idén július 31. és augusztus 4. közt. (Képünkön: fesztiválmegnyitó)

 

Tíz év alatt elkoptak üdvözlő szavaink. Az olvasó bólogat, mert jóindulatú, sőt talán szeret is bennünket, de hát mégiscsak a könyökén jön ki, hogy ünnep, meg nemnormális, meg a jobbikrészünk meg találkozás meg személyesség és így tovább. Nameghogy semmi jubileum. Tizenegyedik, nem kerek szám, csak olyan egy a sok közül. Nézzük hát a Wikipediát, és íme az első megállapítás: „A 10 és 12 között található természetes szám”. Hát igen, megint tanultunk valamit. Miközben persze sokaknak beugrik azonnal: szóval lesz tizenkettedik? Most már csak az ezotéria segít, még ha feláll is a szőr a hátunkon. És igen, az első szó: egyensúly. De hát ez tényleg telibe talál. Hisz mi mást csinálunk egész évben: egyensúlyozunk a fellépők között, a műfajok között, a nagymagyar szekértáborok között, és azt merjük mondani, hogy az elmúlt tíz évben még nem zuhantunk le, miközben a tükörbe is bele merünk nézni. Jólesőn kapaszkodunk a 11 másik értelmébe is, miszerint „a számok összegének, a 2-nek is fontos jelentése van a 11-es kapcsán (1+1): kettősség, igazságosság, nyugalom, kedvesség, tapintat”. E köszöntő írói szívesen gondolnak önmagukra, de tudják: immár sokan vagyunk, nagyon sokan. Mi sokezren együtt egyensúlyozunk öt napon át, hogy a Katlan fennmaradjon a levegőben, akárha Cseh-Bereményi pohara a Frontátvonulásban. A matematikus magyar író persze, név szerint ez esetben Esterházy Péter, csak mosolyog pátoszkereső fáradozásunkon: hisz van-e felemelőbb, meghatóbb, katartikusabb egy jó kis primszámnál? Hát nincs. Bizony 11. Ördögkatlanból sincs másik, csak ez az egy: 2018. július 31. és augusztus 4. között.

DÍSZVENDÉGEK
Snétberger Ferenc. „A szabad gondolkodás minden dzsesszzenész számára óriási lehetőség” – ezt díszvendégünk nyilatkozta egyszer, és mi persze rögtön a Katlanra gondoltunk. Mert vágyaink szerint az Ördögkatlan óriási (és sajnos ritka) lehetőség a szabad gondolkodásra, és ha így van, akkor a dzsesszzenészeknek (is) itt a helye, köztük az egyik legjelentősebbnek: Snétberger Ferencnek.

Magvető Kiadó. A legidősebb szerzője Dante, a legfiatalabb Zilahi Anna, Kertész Imre és Esterházy Péter kiadója, a teljes névsort nem is lehet felsorolni, guglizd ki! Egy biztos: a Magvető az egyik legrangosabb kiadó, és most elhozza kortárs íróink javát a Vylyan Teraszra! Terasz irodalom: Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László

Sztalker Csoport és k2 Színház. Két öntörvényű színházi társulat sok közös vonással: mindkettő fiatal, mindkettő tehetséges, mindkettő premiert hoz létre a Katlanban, mindkettő fókuszában karizmatikus fiatalemberek állnak: Benkó Bence, Fábián Péter és a k2 csapata a „semmiből” hozzák létre a Baranyai gyöngyösbokrétát, mely „semmi” a Dél-Baranyában élő emberek élete; ifj. Vidnyánszky Attila, H. Vecsei Miklós és a vadiúj Sztalker Csoport klasszikus szöveget, Faulkner Míg fekszem kiterítve című gyönyörűséges szövegét fordítja le saját színházi nyelvére. A végeredmény reményeink szerint mindkét esetben a szabad emberi alkotóerő katartikus megszólalása lesz.

KIEMELT PROGRAMOK
Megbékélés Kápolna. Haydn: Teremtés (aug. 3.). Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus, Kolonits Klára, Brickner Szabolcs, Erdős Attila. vezényel: Dinyés Dániel. Általában németül hangzik el, nos, ezen az augusztusi éjszakán nem így lesz: a kórus magyarul énekel arról a bizonyos hét napról…2018-as beremendi koncertünkön is azt a célt tűztük ki magunk elé, amit annak idején: a szabadtéri koncertezés minden pozitívumát egy augusztusi égbolt alá tereljük. Immár a sokadik koncert után bátran kijelenthetjük, hogy olyan speciális élményeket kapott az, aki eljött egyre is, ami sehol másutt nem élhető át. Ennek egyik fő oka a koncert természeti elhelyezkedése, a domboldal, a mező, a távolban lévő erdő és az állandóan "muzsikáló" tücskök. Ezért gondoltuk azt, hogy ezt az élményt még közelebb hoznánk azzal, ha a koncertünk is arról szólna, aki mindezt - dombot, mezőt, erdőt, tücsköt - megteremtette: Istenről. Ezen gondolatok mentén adjuk elő Haydn Teremtés című oratóriumát, amely a világ megteremtéséről, arról a bizonyos hét napról szól. És hogy még átélhetőbb legyen, a német nyelv helyett magyarul adjuk elő, hogy minden szavát és annak zenei ábrázolását nyilvánvalóvá tegyük. És amint felhangzik a zenében, úgy felismerve mindezt nézhetünk körbe a domboldalon üldögélve és mondhatjuk magunkban: "tényleg hálásak vagyunk mindezért".

Csík Zenekar. Vendég: Presser Gábor. Augusztus 1-én Villánykövesden zenélnek majd. Hogy Csík, az szinte magától értetődő, hogy Presser Gábor? Évek óta hívjuk-szervezzük – az idén velünk lesz. Hogy jó lesz, tudhatjuk. Hogy elférünk-e? Jó nagy a kövesdi park, de ha megsem elég, az is jó, ha megülünk a gyönyörű pincesoron egy fröccsel.
k2. Baranyai gyöngyösbokréta címmel olyan előadás születik Dél-Baranya közelmúltjából, ami ősztől a budapesti MU Színház repertoárján szerepel majd.

TranzDanz (Kovács Gerzson Péter - Alexander Balanescu): A csárdás-ápolás művészete. A két alkotó-előadó egymást inspirálva és kiegészítve nyilatkozik a közös kelet-közép európai gyökerekről, a reggeli kávéról, a humanizmusról, egy jó fotóról, az empátia szükségességéről, a világ megismerésének lehetőségéről (vagy lehetetlenségéről?), a kultúra jelentőségéről, magán-mítoszokról, a bujkáló transzcendensről, a jó sör habjáról…

Both Miklós Ukrán Udvara (Rácz-ház). Négy nap alatt egy ukrán falusi évet fogunk bejárni, érintve mind a négy évszak emblematikus szokásait. Minden nap egy évszakot jelenít meg mind énekekben, táncban, szokásokban, nyilvános beszélgetésekben, gasztronómiában.

Cirkusz: Circus Marcel (BEL): Home Made. Volt már nálunk francia, holland, argentin cirkusz… A Circus Marcel Belgiumból érkezik. Olyan társulatokat hívunk, akik a kortárs cirkusz legjobbjai, azaz színházat, zenét, képzőművészetet és persze a hagyományos cirkuszi akrobatikát és bohóctréfát is ötvözik, egyúttal gyereket is, nagymamát is, sznob “belvárosit” és ártatlan “vidékit” is kielégítenek. Na, a Circus Marcel ilyen - mert maga a Katlan is ilyen.

Aralica Kert. Megújul a közkedvelt helyszín: 10.00 és 17.00 óra között Gyerekkertet varázsolunk az amúgyis varázslatos udvarba a Pagony Kiadó segítségével: MeseTérKép, Graffaló-klub, Villuth András muzsikája, olvasósarok és persze a gyermek és ifjúsági irodalom népszerű szerzői. Délután pedig elkezdődnek a felnőtt-mulatságok, zenével, táncházakkal. Az Ördögkatlan sokszínűségének jelképe lesz ez a nemzetiségek táncházait felvonultató Kert - főszerepben a horvát zenével, tánccal, gasztronómiai csemegékkel, a zárónapon pedig szalmaszobor-égetéssel.

Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!
Ízelítő a progamból:
Cirkusz: Circus Marcel (Bel)
Színházi előadások: A mi osztályunk (Tatabányai Jászai Színház), Leenane szépe (Kassai Thália Színház), Vaterland (Forte) Az öngyilkos (Forte) Míg fekszem kiterítve (Sztalker Csoport) A csárdás-ápolás művészete (TranzDanz), Kivettem egy gömböt  fejemből (Nézőművészeti), Mulatság (Ördögkatlan Produkció), Mi / Ők, Loveshake, Second life, avagy kétéletem, Leszámolás velem, Pira-Bella, (Orlai Produkció), Gyarmati Fanni naplója, Kezdhetek folytatódni – Petri est, Kean, a színész, Semmi konferencia, Márai: Hallgatni akartam (Vígszínház), Miskin herceg (Katona József Színház) Tótferi (Titkos társulat), Baranyai gyöngyösbokréta (K2)

Gyerek- és családi programok: Pannon Filharmonikusok: Csigaház, Szélkiáltó, Rutkai Bori, Bíró Eszter, Apacuka, Pagony, Piros Kakaó, Gyerekkert, kézműves foglalkozások …

Koncertek: Boban Marcovic Orchestra & Tóth Gabi, PASO, 30Y, Óriás, Kiscsillag, Ivyz, Quimby, Sorbonne Sexual, Szabó Attila 50!, Snétberger Ferenc és tanítványai, Várkonyi csibészek, Grund – Vígszínházi Fiúzenekar, Frenk, Kill the Dandies and Psycho Mutants, Snétberger Trió, Balogh Kálmán – Lukács Miklós, Hrutka Róbert &Nagy Dániel Viktor, Singas Project, Slam Poetry, Like a Rolling Stone, Budapest Bár, Wombo, Anima Sound System, Tompos Kátya, Csík Zenekar & Presser Gábor, Bohemian Betyars & Parno Graszt, Esszencia, Kerekes Band, Lajkó Félix – Volosi – Alexander Balanescu

Akik eddig még így, együtt, nem voltak nálunk: Presser a Csíkkal, Udvaros Dorottya és Jordán Adél a Budapest Bárral, Anima Beck Zazával és Beck Zolival, Like a rolling Zsédával, Simon Kornéllal, Ónodi Eszterrel.

Komolyzene: Haydn: Teremtés, Don Giovanni, Stravinsky-Ramuz: A katona története, Operabeavatók, Örömzene Zalaegerszegi Leánykar
Caminus: Á la cÁRTe

Irodalom: Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László, Slam Poetry, Schein Gábor, András László.

Kiállítások: Révai SáraVárkonyi csibészek, Gráf Dóra, Szürke Péter, In memoriam Paál István


Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.

HETI BÉRLETEK
Elővételben: 14.000
Helyszínen:  16.000 Ft
NAPIJEGY:
Elővételben: 4.200 Ft
Helyszínen: 4.900 Ft

Forrás: Ördögkatlan Fesztivál

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés