Igaz, nagy a gaz, de egy gödör is akad mellette

Közélet
PDF
Azt talán nem állíthatjuk, hogy Pécs Megyei Jogú Város területén nincsen nagyobb, összefüggő gaz, de azért sikerült „belebotlani” egy díszes példányba. A helyszín az Árpád felüljáró felhajtója mellett lévő, kissé rendezetlen terület, ahol a mintegy kettő méteres növény, egy oszlop tövében burjánzik. Még növésben van, tehát felső határ csak a csillagos ég.
Szépnek talán nem lehetne nevezni a gazt (képünkön), a kocsimosó előtti területen, de rondának, kissé veszélyesnek annál inkább.

Amúgy sem a város legvonzóbb környékéről van szó, a gyalogos vasúti átjáró közvetlen közelében. Ahol ronda falirkák csúfítják el a kőkerítést, mellette pedig egy régebben állandóan kigyulladó, kétes hírű szórakozóhely állt egykoron.

De létezik a „zöldövezet” mellett egy ismeretlen eredetű lyuk is, amit részben elfedtek egy betonlappal, részben viszont be lehet látni a föld gyomrába. Pontosan nehéz lenne laikusként meghatározni, milyen gödörről van szó, ám bizonyosan nem a törökök által épített pincerendszer szerves részéről van szó.

Hát ennyit, a rövid városképi őrjáratról, ahol azért nem olyan nagy művészet, hasonlóba belebotlani.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-10-14 14:59
Kis odafigyeléssel meg lehetne oldani a problémát. Persze a polg. mest. sem erre jár, meg a közterületesek sem. Valszeg minden marad így. Ja, nem, a fa nagyobb lesz.
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés