Érettségi: pánikmentes két nap

Kiss Ágnes Közélet
PDF
Május első hétfőjén elkezdődtek az idei érettségi vizsgák. Az ország végzős középiskolás tanulói elsőként magyar nyelvből és irodalomból, ma pedig matematikából mutathatták meg, mit is tanultak nyolc, hat, illetve négy év alatt.



 A magyar érettségi első része Nemes Nagy Ágnes egyik szövegéhez kapcsolódó kérdéssorból állt. A tanulók nagy örömére nem igazán voltak nyelvtani feladatok, valóban csak a szöveg megértésére irányuló kérdéseket tettek fel. A második részben három lehetőség közül választhattak a diákok. Az érvelés nehéznek bizonyult, hiszen elsősorban az olvasottságra és irodalmi műveltségre irányultak a kérdések. A végzősök számára nem ismert Móricz novella nagy sikernek örvendett. Lapunknak pár mohácsi gimnazista elárulta, többen ezt a feladatot választották, a novella könnyen érthető volt, így elemzése sem okozott gondot. Egy Petőfi Sándor és egy Csokonai Vitéz Mihály vers összehasonlítása volt a harmadik feladat, ami már nagyobb fejtörést okozott. Általában a maturálók könnyebbnek érezték az idei érettségit a korábbiaknál, remélik, a siker sem marad el.

 A mai matematika vizsga már jobban megosztotta a közvéleményt. Volt, aki könnyűnek, mások nehéznek tartották. A feladatok főleg a mindennapi életre vonatkoztak, kamatos kamatszámítások, logikai feladatok. A megkérdezettek nagy része úgy érzi sikerült az írásbeli, de túl jó eredményben nem reménykednek.
Aki ellenőrizni szeretné, hogy helyesen oldotta-e meg az interneten több helyen is megteheti. Mi most két weboldalt ajánlunk: a megoldásokat matekból itt. elolvashatják.

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2011-05-04 13:33
Eddig nem volt gáz, maradjon így!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés