Lassan a végéhez közeledik a TEF

Kiss Ágnes Közélet
PDF
Bálint Dáviddal a  TEF sajtófőnökével beszélgetünk a kedden elindult egyetemi fesztiválról. A koncepcióról és a várható programokról kérdeztük a zárónapon, azaz pénteken. (A képen a fesztivál jelképe a metálcsirke látható.)

-– Miért lett Tavaszi Egyetemi Fesztivál (TEF)a neve a fesztiválnak? Mennyiben más ez, mint az eddigi Pécsi Egyetemi Napok (PEN)?
–– A PEN-t eredetileg egy kétévente megrendezendő, nagyobb fesztiválnak szánták. 2006-ban volt az első, aztán 2008-ban a második, 2009-ben pedig az EKF felvezető programjai között újból lehetőség volt megtartani. A 2010-es PEN az EKF miatt is sikerült nagyobbra, hiszen több támogatás érkezett. Az idei TEF jóval kisebb költségvetésből merítkezik, és ahogy a nevéből is kiderül inkább hallgatóközpontú majális, fesztivál hangulatú rendezvénynek szántuk.

– A TEF-en is lesznek csapatvetélkedők, minden egyes csapat kapott egy totemállatot. Honnan jött az ötlet, mit jelképeznek ezek az állatok?
– A tavasz, a kikelet adta az ötletet, hogy minden csapatnak legyen egy saját kedves kis állata. Egyrészt ez ad egy egyedi koncepciót, segít ötleteket gyártani a későbbi performanszokhoz, másrészt könnyebb és jobb kedves figurákkal együtt dolgozni. A fesztivál szimbóluma a Metálcsirke is hasonló ötletből fakadt, egy kedves, vicces állaton gondolkodtunk.

– Ebben az évben miért csak 10 fős csapatok indulhattak?
– Úgy gondoltuk 10 fő könnyebben tud együtt dolgozni, még barátságosabb hangulatban. Miután most összesesen 20 csapat nevezhetett, ezért az eddigi keretlétszám nem változott. A kisebb létszámú csapatok meglátásunk szerint barátságok, ismeretségek mentén szerveződtek, és nem össze-vissza az egyetemi karokról.

– Lehet-e tudni valamit a feladatokról?
– Minden nap 2-től 5 óráig lesznek feladatok, az egyszerű sorversenyen át, a gokart, laiser tag, táncos feladatokig, 6 órától már kezdődnek a koncertek.

– Miért esett a Bőrgyár helyett az Expo Centerre a helyszínválasztás?
– Amikor elkezdtünk helyszínekben gondolkodni, már bőven haladtak az átépítések a Bőrgyár területén, nem igazán akadt más megfelelőbb helyszín az Expo Centernél, hiszen figyelni kellett arra is, hogy ne zavarjuk a lakóközösséget.

– A csapatok most nem állíthattak diákrektort, mi motiválhatja az egyetemistákat arra, hogy részt vegyenek a TEFen?
– Sokan évek óta részt vesznek már hasonló fesztiválokon, vagy éppen a BTK-TTK Kari Játékokon, a diákok szeretnek versenyezni. Inkább presztízs kérdés már náluk, hogy ebben az évben melyik csapat nyerje meg ezt a fesztivált. Pénteken zárul az esemény, addig is lehet online szavazni a csapatokra a tef.pte.hu oldalon.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés