Dunai kerékpárosok Pécsett

Közélet
PDF
Június 17-én pénteken, Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere fogadta egy többnemzetiségű, kerékpáros csoport tagjait a Városházán, akik célul tűzték ki, hogy a Duna teljes hosszában, 3000 ezer kilométeren át tekernek a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig.

A csoport tagjai – akik európai intézetek alkalmazottjai – az Európai Unió több országából, legtöbben Brüsszelből érkeztek. A túra résztvevőit a hosszú távú kerékpározás szenvedélyén túl az európai polgárok közötti együttműködés eszméje is összetart. Hivatkozással arra, hogy a Duna mintegy jelkép az európai országok, a Nyugat és Kelet közötti kapocs kifejezésére, a csoport elhatározta, 2010 és 2012 között a Duna teljes hosszában, 3000 kilométeren át végigkerékpározza a folyót.

Az utat 2010-ben kezdték, a Fekete erdő (Donaueschingen) és Budapest közötti távolság megtételével. 2011-ben Budapesttől Calafat/Vidinig (Románia/Bulgária) kerékpároznak, majd 2012-ben érnek el a Duna-deltához és a Fekete-tengerhez. A 2011-es program 900 kilométeres útvonala Budapest – Paks – Pécs – Vukovar – Újvidék – Belgrád – Vidin.

Ez az európai kerékpár túra célja hozzájárulás ahhoz, hogy 14 európai ország 115 millió polgára közelebb kerüljön egymáshoz. Az eszme az Európai Bizottság 2010 decemberében hozott Kommunikáció az EU Duna stratégiáról szóló határozatából ered.



Pécs, 2011. június 17.

Polgármesteri Hivatal

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés