Speciális Művészeti Fesztivál Pécsett

Bereczki Lajos Képzőművészet
PDF
Hétfő délután a Művészetek és Irodalom Háza épületének tetőtéri kiállítótermében nyílt meg az a képzőművészeti kiállítás, amely az egyhetes nemzetközi fesztivál nyitó eseménye volt. A rendezvényen ötvennél több magyar és hét külföldi, fogyatékosokkal foglalkozó szervezet képviselteti magát. Cikkünk végén tekintse meg a kiállításon készült fotóinkat!)

 Hivatalosan ez a XXIV. Országos és IX. Nemzetközi Speciális Művészeti Fesztivál, amely június 23-27 között Pécsett zajlik. Ezen az eseményen hazánkkal együtt nyolc ország ezernél valamivel több fogyatékkal élő és ép művésze mutatkozik be, 120 produkcióval, öt napon keresztül. A „Határok Nélkül – Játszva Látszom” elnevezésű rendezvénysorozat a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (MSMME) rendezésében jött létre, melynek vezetője Asztalos Zsolt a hétfői kiállítás megnyitón moderátorként is közreműködött.



dr. Kósa Ádám jeltolmács segítségével szólt a megjelentekhez


 A kiállított alkotásokról dr.Kósa Ádámmal, fideszes EP-képviselővel beszélgettem, aki maga is fogyatékkal él, mivel siket. A politikus elmondta, hogy a mostani tárlaton értelmileg akadályozott emberek munkáit láthatjuk. Az alkotómunka célja, hogy elősegítse a társadalmi integrációt, hiszen ha biztosítjuk a feltételeket, akkor ezek az emberek is képesek műalkotásokat létrehozni, mint mások. Nyugaton a társadalom sokkal befogadóbb, 30-40 év előnyük van, hiszen már ekkor komoly programok futottak ezekben az országokban a fogyatékkal élők integrálására. Véleménye szerint Magyarországon is elindult egy pozitív folyamat, de jó lenne az oktatásban a fogyatékos és ép embereket együtt kezelni, mivel így a többségi társadalomba előbb kifejlődne a megértés és az elfogadás képessége. Az alkotó munkáról még annyit mondott, hogy ez a tevékenység a sérült embereket kiválóan segíti abban, hogy saját helyzetüket jobban elfogadják, ezáltal jóval sikeresebben illeszkednek be környezetükbe.



dr. Aknai Tamás beszél, a háttérben Asztalos Zsolt, az MSMME vezetője hallgatja


A kiállítás megnyitóján dr. Aknai Tamás művészettörténész is beszélt, aki hangsúlyozta, hogy az utóbbi száz évben megváltó inspiráció volt a tiszta és naiv művészet megjelenése Európában. A kultúra ebből merítkezett, akár a népművészetre, vagy a távoli, egzotikus országok naiv művészeinek alkotásaira gondolunk. Hasonlóan erős hatással volt a „hivatásos” képzőművészetre a betegek, öregek, vagy a börtönlakók alkotásai. Ez érvényes a most kiállított alkotásokra is, hiszen ha körbetekintünk nagyon erős munkákat is láthatunk, melyek bizonyára hatnak majd a képzőművészekre.

A megnyitó zenei aláfestéséről a Bólyi Színkottás Zenekar öt tagja gondoskodott, akik két segítővel érkeztek. A pedagógusok közül Pintérné Bánusz Tündétől tudtam meg, hogy a speciális módszert, amellyel az értelmileg akadályozott embereket muzsikálásra oktatják, még 2002-ben tanulták egy Eger melletti szakmai táborozás alkalmával. Az eljárás lényege az, hogy a kottán és a hangszereken is a hangokat, színek jelölik, így egyszerűen azonosítják a lejátszandó hangok sorrendjét, egyedül a ritmusra kell figyelniük. Ezért hívják színkottás zenélésnek. Persze nem ilyen egyszerű a tanulási folyamat, rendkívül összetett és sok munkával jár zenész és pedagógus számára egyaránt, de megéri, mert a sikeresen eljátszott dal jutalma a csillogó szem, az elégedettség és a felszabadult öröm. Gyakran hívják őket rangos rendezvényekre, sokszor és sokfelé lépnek fel, van, hogy ép zenészekkel közösen muzsikálnak. Örömet okoznak maguknak és másoknak is. A közreműködők zenei produkciója méltó volt a kiállított művekhez, mosolyt csalt a hallgatóság arcára, közelebb hozta ezeket az embereket hozzánk. Reméljük, hogy az egyhetes pécsi fesztiválon is ilyen tapasztalatokkal gazdagodnak a résztvevők és persze az itt élők is.



Képgalériánk:



A Bólyi Színkottás Zenekar




Gyuri mohácsi népdalokat énekelt




A megnyitó résztvevői




Több, pécsi művész által inspirált művet is láthattunk




Nem csak festmények voltak kiállítva




Inspiráló színek és formák, erről beszélt dr. Aknai Tamás




Vajon mire gondolt az alkotó munkája befejeztével?


A részletes program:

HATÁROK NÉLKÜL - JÁTSZVA LÁTSZOM XXIV. Országos és IX. Nemzetközi Speciális Művészeti Fesztivál Pécs, 2011. június 23-27.

Június 20. hétfő 17.00-18.00 Pécsi Múzsa - Országos Ipar- és Képzőművészeti Kiállítás sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitója (Művészetek és Irodalom Háza, Széchényi tér 7-8.)

Június 23. csütörtök 17:30-19:00 A programsorozat megnyitása - fellép a Nemadomfel Együttes (Kossuth tér) Közreműködik a Villon trió A fesztivál résztvevőinek átvonulása a Pécsi Nemzeti Színházba 19:30-22:00 A Kulturális Fesztivál ünnepélyes megnyitója (Pécsi Nemzeti Színház) Nyitókép: A baranyai hármas - a mohácsi Pándy Kálmán Otthon művészeti csoportjainak előadása, közreműködnek Horváth Zita és Csere Zoltán, a Badora Dance Company táncművészei, Menyhárt Éva népdal- és magyarnóta énekes, Versendi Kovács József és a Mohácsi Tamburazenakar

Június 24. péntek 09:00-12:00 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) 09:30-12:00 Az önkéntesség lehetőségei a szociális intézményekben, különös tekintettel a művészeti foglalkoztatásra - szakmai konferencia (Megyeháza, Széchenyi tér 9.) Előadók: Knyihár Éva (Baranya Megyei Önkéntes Centrum) Mattyasovszky Zsófia (TERÉZÉNO, Budapest) Nádudvari Péter (Hétszínvirág ÉNO, Gyöngyös) Licia Sbattella (Esagramma, Italy) Forrai Ferencné (Caritas, Pécs) 14:00-16:30 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) 16:30-17:00 Szakmai értékelések 16:30-17:30 Játszva látszom - a fesztivál művészeti csoportjainak bemutatkozása a Sétatér fesztivál színpadán (Szent István tér) 17:00-17:30 Arcok a múló időben - Fábián Gábor fotókiállításának megnyitója (Művészetek és Irodalom Háza) 17:00-18:30 Nagyszínpad! - a fesztivál művészeti csoportjainak szabadtéri bemutatkozása Színpadon a TEKERESPUSZTAI BÍBORSZÍV ZENEKAR és a nap válogatott zenés-táncos produkciói 19:00-20:30 Napzáró koncert HANGADÓK DESPERADO 20:00-22:00 Sétatér fesztivál - EtnoRom koncert, majd Szent Iván éji tűzugrás (Szent István tér) 21:30-23:30 FesztiválKlub - Leitz Csaba (Maestro Pizzéria Music Pub)

Június 25. szombat 09:00-12:00 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) 14.00-14.30 Nemzetközi Nap nyitóprogramja a fesztiválra bejelentkezett európai országok külképviseleteinek részvételével Közreműködik: Esagramma Szimfonikus Zenekar (Italy) 14:00-16:30 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) Az MSMME Határok Nélkül - kreatív műhely az esélyegyenlőségért (Youth in Action) projektjének zárása, a magyar-lengyel-francia-dán csoport művészeti bemutatója 16:30-17:00 Szakmai értékelések 17:00-18:30 Nagyszínpad! - a fesztivál művészeti csoportjainak szabadtéri bemutatkozása Színpadon a LASHO LECSO, és a nap válogatott zenés-táncos produkciói 19:00-20:30 Napzáró koncert KLUB 85 BAND (Dánia) TORDASI SZIVÁRVÁNY EGYÜTTES 20:00-22:00 Sétatér fesztivál - Mitsoura koncert (Szent István tér) 21:30-23:30 FesztiválKlub - Karaoke party Temesi Zsolttal

Június 26. vasárnap 09:00-12:00 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) 10:30-11:00 Dóm koncert: Csalogány Kórus - Budapest Platán Otthon Zenekara - Kecskemét 14:00-14:30 A Nemzeti Színkottás Zenekar fellépése (Pécsi Nemzeti Színház) 14:30-16:30 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) 16:30-17:00 Szakmai értékelések 17:00-18:30 Nagyszínpad! - a fesztivál művészeti csoportjainak szabadtéri bemutatkozása Színpadon a DARVASTÓI MUSICAL CSOPORT, és a nap válogatott zenés-táncos produkciói 19:00-20:30 Napzáró koncert KEYBOARD MUSIC COLOR BAND (Regöly) TEAM 4 MUSIC 20:00-22:00 Sétatér fesztivál - Simply English együttes koncertje (Szent István tér) 21:30-23:30 FesztiválKlub - Disco Dj. Bogárral (Maestro Pizzéria Music Pub) Június 27. hétfő 09:00-11:30 Művészeti bemutatók (Pécsi Nemzeti Színház) Baranya Megye Napja - a Baranya megyei és pécsi intézmények előadóinak bemutatkozása 11:30-12:00 A Kulturális Fesztivál ünnepélyes zárása (Pécsi Nemzeti Színház) Közreműködik a bólyi BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona gesztusnyelv csoportja Zárókép: Anconai szerelmesek - a mohácsi Pándy Kálmán Otthon művészeti csoportjának előadása

Hozzászólások

 
0 #1 zalán 2011-06-21 13:17
Jók a képek így a fotókon keresztül! Meglepően jók!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés