A változatosság fesztiválja – Fishing on Orfű 2011

Zene
PDF

A sokszínűség nem csak a zenei kínálatra volt jellemző a fesztiválon, hanem az időjárásra is, hiszen a röpke három napos élménytúra alatt a vendégek kaptak hideget, meleget, esőt, aszályt, és folyamatos szélvihart is. Ugyan pár koncert elmaradt, ennek ellenére mégis fergeteges volt a hangulat az idei Fishing on Orfűn (FOO).

 

A csütörtöki nyitónapot a tömeges vonulás határozta meg, ugyanis folyamatosan áramlottak be emberek a fesztivál területére. Ki busszal, ki kocsival érkezett, a sátorhelyeket pedig könnyen meg lehetett találni a kihelyezett névtáblácskáknak köszönhetően. A programok délután háromkor elkezdődtek, szóval érdemes volt hamarabb megérkezni, mivel a Jagerbar színpadán már lehetett is pörögni a könnyedebb slágerzenékre, majd a koncertekre való alapozásról a Pécsi Est Café üveges épületében zenélő bandák gondoskodtak fél négyes kezdéssel. A legnagyobb tömegeket továbbra is az ismertebb, könnyedebb hangvételben zenélő együttesek vonzották a fesztiválon. Ilyen volt az Irie Maffia és a Hiperkarma bulija is, kiknek fergeteges volt a koncertje. Az újra összeálló Hiperkarma kemény érzelmekkel operált a fellépésen, mellyel új rajongókra is sikerült szert tennie. Az A38 sátrában a hazai rock kiváló képviselői adták elő dalaikat egy kicsit funkysabb kiszerelésben, ők pedig nem más, mint a Hollywoodoo.

Hollywoodoo

 

A rendezvényen egyébként látszódott ez a populárisabb hanglejtés, ami sokkal jobban megmozgatta az embereket. Az esti szórakozás forró parti hangulatát egyedül a heves vihar zavarta meg. A buli közben a fellépők értesítették a fesztiválozókat, hogy hamarosan lefújják az összes koncertet, menjenek vissza a sátorba, biztonságos helyre. A több órás villámlás, ami teljesen bevilágította a völgyet, meg is hozta gyümölcsét: egy éjszakába nyúli heves esőzést. A legfájóbb pont az elmaradt és a félbeszakított koncertek voltak, ugyanis a Subscribe tesztoszteronbomba ordibálása közepette a felfüggesztett ponyvát Attilára, a dobosra fújta a szél, így elérkezettnek látták a fiúk az időt, hogy félbeszakítsák a fellépést. Szomorú letargia lett úrrá mindenkin, hiszen erről sajnos senki nem tehetett, annak ellenére, hogy mindenkiben ott volt a tombolni akarás. A vihar legnagyobb áldozatai Soerii és Poolekék voltak, akik együtt zenéltek volna Flour Tomikával. A külön reklámfilm és a folyamatos visszhang már begerjesztette a közönséget, de végül sajnos mindent elfújt a szél. Szó szerint. Éjfél után már mindegyik koncertet lefújták, a színpadokat leengedték, csak a Jagerbar és a Szenes sátor tartott ki, egészen hajnalig.

Irie Maffia

 

Péntekre hűvös levegőt és halványszürke esőfelhőket hozott Orfű felé a szél. Az alternatív zene képviselőié volt a főszerep ezen a napon. A Pécsi Est színpadán az első koncertet a Kipu adta, akik Pécsről indulva igen sok helyen és fesztiválon felléptek már. Kicsit rockosabb, kicsit lazulósabb zenét játszik a három fős banda, akiknek ősszel jön az első nagylemezük, mellyel kapcsolatban a megjelenés előtt majd itt is nyilatkoznak a fiúk, a Pécsi Riporton.

Kipu

 

Kora délután a Nagyszínpad bemelegítőjeként Nemjuci lépett fel, aki nemrégiben a Pécsi Est Caféban is zenélt, hatalmas sikerrel. A további fellépők ezután a Heaven Street Seven és a Quimby voltak, akik már állandó lakói a FOO-nak. A rockosabb kategóriában az Óriás zenekar pengette meg húrjait az Est.hu színpadnál, akik kicsit kevesebb embert mozgattak meg, továbbra is megmaradva az ungerground közegben. Az előző nap meghiúsult éjszakai bulizást úgy tűnik a fiatalok ezen a napon bepótolták, hiszen még a kora reggeli órákban is hatalmas tömeg volt a Jagerbar és a Szenes sátra előtt. Régi, jól hangzó slágerek, keményebb metál, veretős elektronikus zene: mindenki megtalálhatta az éjszakában a neki tetsző dallamot, melyet az előző helyen Dj Paplan, a utóbbin Melon nyomatott.

Budapest Bár

 

Az utolsó napra már a kimerültség volt jellemző, na meg a rekkenő hőség. Többen csak erre az egy napra látogattak ki, családostól, mindenestől együtt, így észrevehetően több ember kószált a sátrak között, mint az előző napokban. Igazán vegyes zenei kínálat adatott meg, kezdve a régi sanzonzenék nagy hazai képviselőjével, a Budapest Bárral, akiknek szokás szerint ismét sikerült megtáncoltatnia a közönséget. Az este folyamán a Kiscsillag töltötte meg a lelátókat, melynek énekese, Lovasi András a FOO szervezőjeként belecsempészte észrevételeit a fellépésbe is. A csütörtökön elmaradt La Fanfare en Pétard, francia zenekar koncertjét erre a napra tették át, így több csúszás is „becsúszott”. A Vad Fruttik és a Psycho Mutants is később kezdte a fellépését, mint azt eredetileg tervezte. A fesztivál legnagyobb öregjei, az Európa Kiadó is hatalmas táncos mulatságot csapott a Nagyszínpad terén. Az A38-ban egy masszív törzsközönség alakult ki, annak ellenére, hogy teljesen eltérő stílusú zenészek adták meg a ritmust a pattogásra. A Fish!-t elmondásuk szerint nagy meglepetés érte, hogy egy alapvetően alternatív zenei fesztiválra őket meghívták és hogy ennyire ismeri őket és a zenéjüket az itteni közönség. Minden egyes Fish! nóta között a zenekar nevének kántálása zengett fel, valamint a „wall of death”, azaz a két oldalról összeszaladós pogó is nagyon működött. A heves „hardpop” közepette a basszusgitárost, Zsoltit is elkapta a lendület és két erősítőre mászott fel, hogy onnan zúzhassa tovább a rock and rollt. Hamarosan megjelenő új albumukról, a Sav-ról is előadtak pár számot.

 

theKolin

 

A theKollin, a PASO és a Brains szokás szerint ezután ismét hatalmas partit csapott. Elhangzottak a slágerek, ismertebb dalok, valamint újak is megszólaltak a theKollin előadásában. A hajnalig tartó bulizásról az elektonikus zene pécsi képviselői, a Space Inhalerz gondoskodott, akik ugyanolyan „rombolást” hajtottak végre, mint amilyet a ZION-ban szoktak. A Szenes sátorban pedig Enikő tekerte a lemezeket, egy olyan szokásos „szeneses” partihoz méltóan. Éjszaka hűvös volt, reggel kicsit esett, de a hazautazással szerencsére senkinek nem lehetett problémája, ugyanis a helyi járatos buszok mellett mentek a a FOO által indított buszok is, bár ezek 700 forintos menetjeggyel.

Kialakított pihenőhely

 

A fesztivál alapvetően gondtalan volt, azonban a kilátogatóknak több kevesebb kellemetlenséggel is szembe kellett néznie. Elsősorban az orfűi tó éles kövei és kagylói igen sokaknak szétvágta a lábát, mellyel rögtön az Elsősegély sátorhoz kellett mennie, hogy lefertőtlenítsék. Már rögtön az első napon, délután három óra körül én lehettem a hatodik, aki ezzel a problémával fordult hozzájuk a mentősök elmondása alapján. És ez a szám a további napokban csak sokszorozódott. Másrészről a Mutants Camping felé vezető lejáró olyan éles terméskövekkel volt leszórva, hogy a korábban szétvagdalt lábamat még jobban szétroncsolta. De az ép lábú emberek sem jókedvükben mosolyogtak a lépcsőkön lefelé menet.

Standup a Fishingen

 

Ezektől eltekintve a helyszíneket jól kialakították, napközben babzsákokon lehetett pihenni, kimenni a partra napozni, valamint elegendő büfésátor biztosította a fesztiválozókat az életben maradásról. Minden napra jutott egy humorista blokk is, melynek keretein belül először a Szomszédnéni Produkciós Iroda, majd Dombovári István, végül Mogács Dániel bizsergette meg a rekeszizmokat. Rákvörös testtel, szétvágott lábbal és felejthetetlen élményekkel tértem haza Orfűről. Jövőre úgyis találkozunk!

Hozzászólások

 
0 #2 Éva 2011-06-29 14:00
Kár, hogy a kezdet kezdetén akkora vihar volt, bno de sebaj!
Idézet
 
 
+1 #1 study 2011-06-27 12:38
Yesssssssssssss s :lol: Nagyon szupi volt!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés