Az Örökség Fesztivál-Pécsi Napok utolsó hétvégéje a Kodály Központban a magyar és európai virtus, valamint a lélek vidékeinek jegyében telt. Vasárnap ugyanis Kányádi Sándor megzenésített verseire csendesedhetett el az ünnep. (Képünkön a Bartók Béla Férfikar.)

A szombat esti XV. Európai Bordalfesztivál Gálakoncertje hozta a várakozásokat. A Kodály Központ koncerttermében a házigazda Bartók Béla Férfikar repertoárja a villányi borhoz intézett ódájától igazi gospelig terjedt, beleértve Brahms V. magyar táncát énekhangra! Az osztrák (Acapella-Keller) és a szárd (Boghes e Ammentos) kórus bordalai valóban elmaradtak temperamentumban a magyar csapatétól, viszont teljesen más kultúráról van szó, mint azt a főszervezővel megtárgyaltuk. Székesfehérvárról érkezett egy nagyon fiatal kórus, a sok kamaszból álló társaság vidám műsort adott. Dr. Lakner Tamás nem csupán a Bartók Béla karnagyaként teljesített, hanem egyrészt az egész közönség karnagya volt, amint azt már megszokhattuk tőle, valamint a BorCanto tagjaként lépett a színpadra, Horváth István és Csajághy Szabolcs  tenoristákkal kiegészülve. A trió három hangszeren: hegedűn, klarinéton és tangóharmonikán adta elő a bor kultúrtörténelmének nagy slágereit, valamint az épület előtti tisztelgésül, igaz, nem Kodály, hanem Erkel művének részlete, a hátborzongatóan gyönyörű „Hazám, hazám” hangzott el.

Az emelkedett hangulatot oldotta az állandó vendég Zengő együttes, majd a „Pécs Város Művészeti Díjat” elnyert Vivat Bacchus fiatal és vidám ötöse, akik népszerű slágerek magyar borváltozatát adták elő, hangszerként egyedül a beatbox került elő, a közönség legnagyobb megrökönyödésre. A Stenczer Béla ceremóniamester által csak „streetbordaloknak” nevezett számok előadása után Szlovéniába utaztunk, ahol egy egy éve alakult kórus tagjai adtak ízelítőt repertoárjukból, aminek tagjai a szakmát nem most kezdték. A fergeteges hangulatú finálé előtt még meghallgathattuk Kodály Háry János c. művéből a szintén bor témájú Marci bácsi dalát, majd az összkarok kórusának előadásában a Pécsi Szimfonietta kíséretével Verdi Traviatájából a La Zingerella hangzott el, és amikor a hangulat abszolút a tetőfokára hágott, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből a Húzzad csak kivilágos virradatig zárta a bordalgálát, aminek refrénjét a közönség együtt énekelte a szólistákkal és a kórusokkal. Ha a szervezők hagyták volna, a közönség ott maradt volna virradatig.

Csak mesélt és verselt, fáradhatatlanul

A vasárnap este a fent leírtakkal gyökeres ellentétben telt. A színpadon az immár 42 éve fennálló Kaláka együttes zárta az Örökség Fesztivál-Pécsi Napokat, de nem egyedül, ugyanis elhozták magukkal Kányádi Sándort, akinek a megzenésített verseit prezentálták a félig megtelt Kodály Központnak. Ennél a koncertnél már nem teljesült egyértelműen a papírforma: hiába Kaláka és Kányádi, nem egy gyerekkoncertet hallhattunk. Ez lehet, hogy sok kisgyerekes szülőnek és főleg a gyerkőcöknek csalódásként hatott, de már a koncert kezdetekor közölte a tényállást Gryllus Dániel, így készült ezek után mindenki lélekben. Ahol “vannak vidékek”. A lecsendesedett bensőnket néha felrázták a zenészek, például a “Dél keresztje alatt” című költeménnyel, ami a Kaláka számára a legaktuálisabb szám volt: jövő héten Chilébe utaznak. A többnyire tényleg felnőtteknek szóló számok közé olykor-olykor azért becsempésztek egy-egy vidám dalocskát is; a “Vannak-e nálatok állatok?” című, 80-as években megjelent lemezükről a birkáról és a túzokról szóló mesét választották ki.

Az este főszereplője azonban egyértelműen a most 82 éves erdélyi költő, Kányádi Sándor volt. Az öregen is fiatalos, vidám Sándor bácsi csak úgy ontotta magából a verseket, régi történeteket, amikből később versek is születtek: szülőföldjéről, ott élő állatokról, emberekről, az egész vidék hangulatáról. A Kaláka ilyenkor csendben a háttérbe húzódott, a költő még a közönséget is versre és éneklésre bírta. Az egész este koncepciójára is rácáfolt, mármint arra, hogy felnőtteknek szóló műsort ad elő az együttes, azzal, hogy kijelentette, szerinte nem létezik olyan, hogy felnőttvers vagy gyerekvers. Csak vers van. Ennek bizonyításául együtt elmondtuk Petőfi ezekben a hetekben teljesen aktuális költeményét: “Itt van az ősz, itt van újra.” Énekeltetés is volt, amit, megtudtuk, mindig megcsináltat. Még akkor is, ha ezzel, bármilyen abszurdként is hat, bajba sodorja magát. Egy ilyen énekeltetős alkalommal az történt ugyanis, hogy  le akarták zavarni a színpadról, mert “hogy jön ahhoz egy másik ország állampolgára, hogy zaklassa a mi közönségünket.” Szerencsére nem csak ilyen komor történeteket adott elő Sándor bácsi, anekdotákat, meséket is szép számmal. Majdhogynem le se tudták állítani a Kaláka tagjai, mert csak mesélt és mesélt. Mi pedig élvezettel hallgattuk. És kicsit fájó szívvel is, mert ez a világ nekünk már tényleg csak a mesékben adatik meg. A mesék földjén viszont ameddig világ a világ.

Ezért érdemes továbbadni a mi kis saját történeteinket is, hátha egy napon majd azokra is rácsodálkoznak. Erről is szólt és szól az Örökség Fesztivál.