Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Folytatódnak az október 20-án kezdődött Brit Ősz programjai. November 7-én este a dél-angliai tradicionális dalkincs gyöngyszemeit hallgathatjuk meg, illetve rövid előadást tart a két énekes, Martin és Shan Graebe a Dominikánus Házban este 7 órától, a belépés ingyenes. Házigazda: Simply English együttes.
Shan már iskolás korában elkezdett népdalokat énekelni, majd felnőttként saját szakmája számára, logopédusként dolgozott ki dalokra épülő új módszereket, amelyek sérült gyerekek csoportfoglalkozásba való bevonását segítik. Martin szintén tinédzserként kezdett népzenét énekelni, majd zenekarokban és szólóénekesként folytatta az éneklést. Főként a tradicionális angol dalok érdeklik, számos dalt szerzett, melyeknek a forrásai tradicionális témák és zenei formák. Devonban élve megismerkedett Sabine Baring-Gouldnak, Devon és Cornwall környéke népdalgyűjtőjének életével és munkásságával, akit kutatásai eredményei alapján mára a Baring-Gould gyűjtemény legelismertebb szakemberének tekintik.
Baring-Gould népdalgyűjtő munkájáról több mint 60 nyilvános előadást tartott és számos tanulmányt publikált. Több projektben vett részt, amelyet Baring-Gould munkájának megismerésére és széles körben való hozzáférésére hoztak létre. A legutóbbi ezek közül Baring-Gould összes műve kéziratos gyűjteményének on-line elérhetőségét hozta létre.
Shan és Martin 2000-ben, a Baring-Gould Fesztiválon találkoztak és 2003-tól kíséret nélküli, többszólamú énekléssel lépnek fel együtt. Énekhangjuk összeolvadása és a források egyéni megközelítési módja nemzetközi hírnevet szerzett nekik és ma már rendszeresen lépnek fel különböző helyszíneken Angliában és szerte a világon.
Repertoárjukat főként dél-Anglia tradicionális dalaiból merítik, ebben hangsúlyosan jelen van a Baring-Gould gyűjtemény, de számos más, modernebb dalt is énekelnek, amelyek között Martin által írt dalok is szerepelnek.