Az élet történései sokszor felülmúlják a legszínesebb képzeletet is! Így van ez rendjén, nem volt másképpen korábban sem, mondjuk közel hat évtizeddel ezelőtt is. Ezért ünnepelhették a város „nagy” öregjét (nem Lenint, képünkön), bár nem túlságosan sokáig.
A történet bárhol megeshetett volna Magyarországon, de akár a világon is. Mégsem máshol, hanem Mohácson esett meg, nagyjából 1952-ben. Akkor egy település szíve dobbant együtt a tanáccsal. Amikor kiderült, a környék legidősebb ember éppen száz tavasz látott már. Vagy nyarat, telet, őszt, ez most mindegy.
Párhuzamot vontak azzal is, hogy a kiegyezés előtt jött a világra, Békés megyében, nagy szegénységben. Elvileg még bőven találkozhatott volna Arany Jánossal is, bár erről nem szólt a fáma.
Az öregurat úttörők köszöntötték, a pártbizottság irányítója is kezet rázott vele. Majd megidézték a múltat, a szegény gyermekéveket, a cselédséget, a kizsákmányolást. Kitértek az I. világháborúra, a Tanácsköztársaságra, az elnyomásra. Végül az idős korra, a II. világégésre, majd a békére, ami beköszöntött.
Egyszer azonban, a 101. születésnap idején, az apparátus egyik „fogaskereke” gyanút fogott. Mivel a „veterán” nem Mohácson élte le életét, hát levelet írt az öreg szülőhelyének papjához, mivel szeretett volna megtudni néhány bizalmas információt.
Meg is érkezett a válasz. Minden stimmelt, anyja neve, hónap, nap, a születéssel összefüggésben. Csak egy hiba akadt, az a röpke két évtized, amit a papa hozzátett az életéhez. Ettől kezdve aztán kegyvesztett lett a vén „gengszter”. A kutyát sem érdekelte, mi lesz vele a továbbiakban.
Legfeljebb annyiból lehetne érdekes a históriája, hogy rést ütött a népi demokrácián, annak éberségén, még ha csak ideig-óráig is. Orránál fogva vezetett egy letűnt rendszert. Tanulság? Kevés! De ha valaki ma azt állítja magáról, hogy találkozott Leninnel, akkor fogadjuk kétkedve. Mert még Len(n)on is nehezen képzelhető el, pedig micsoda különbség!
