VII. Apáczai Matematika Kupa – Ismét nemzetközi matematika versenyt rendez az ANK

2011. november 24. csütörtök, 11:12 Fábián Mária Közélet
PDF
Idén hetedik alkalommal várja a matematika iránt érdeklődőket, az e tárgyban tehetségeseket, tudásuk összemérésére az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ. (Képünk illusztráció!) FRISSÍTVE AZ EREDMÉNYEKKEL!


A verseny fő célja, hogy lehetőséget biztosítson a diákoknak a megmérettetésre, és hogy felkutassák a tehetségeket. Ezeken kívül fontos, hogy a határon túli résztvevők érkezésével kitekintsenek az ottani matematikaoktatásra, a tehetségek ottani gondozására. Nem utolsó sorban fontos cél, hogy lehetőség nyílik a rendezvényen a határon túli, magyar anyanyelvű matematika tanárok szakmai tapasztalatcseréjére is.

A VII. Apáczai Matematika Kupa nemzetközi versenyen, az eddigi hagyományokhoz híven  pécsi, Pécs környéki, valamint határainkon túli magyar iskolák hetedikes és
nyolcadikos diákjai vesznek részt. Összesen körülbelül 90 kis matematikus fog versenyezni 3 fős csapatokban, de nemcsak a csapatok között döntik el kik a legjobbak, az egyéni teljesítmény is számít, ezt is értékelik, azaz egyéni győzteseket is hirdetnek.

A határainkon túli iskolákból idén 6 csapat és néhány egyéni résztvevő,
összesen 19 gyerek és 8 kísérő érkezik. Ők a Vajdaságból (Csantavér,
Nagybecskerek) és Erdélyből (Margitta) látogatnak el Pécsre.

A versenyen külön-külön díjazzák a 7. és a 8. évfolyam első három
helyezett csapatát, mindkét kategóriában a három egyéni helyezettet,
valamint átadják a vándorserleget a két első helyezett csapat közül annak, amelyik
több pontot szerzett.

Tavalyi győztesek csapatban:

7. évfolyam: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium
8. évfolyam: Janus Pannonius Gimnázium, és ők vitték el a kupát is.

A margittaiak 8. évfolyamon másodikak, a nagybecskerekiek a 7.
évfolyamon harmadikak voltak 2010-ben.

Az Apáczai Matematika Kupa eredményei:


A 7. osztályosok egyéni versenyében

1. helyezést ért el Knoch Júlia, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diákja
2. helyezett lett Souly Alexandra a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója
3. helyezést két diák ért el: Zsbán Máté a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumból illetve Notheisz Péter a komlói Kodály Zoltán Általános iskolából

A 8. osztályosok egyéni versenyében

1.    helyezést ért el Grünfelder Balázs, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanulója
2.    helyezést két diák ért el: Csizmazia Norbert, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diákja és Lőrincz András, a Szalántai Általános Iskola tanulója
3.    helyezett lett Révész Levente, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának tanulója

A 7. osztályosok csapatversenyének eredményei:

1.    Janus Pannonius Gimnázium Pécs – Souly Alexandra, Fodor Jácint, Zsbán Máté
2.    Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs – Knoch Júlia, Ottó Vivien Anna, Vannai Dalma Virág
3.    Kodály Zoltán Ének-Zene Tag. Ált. Isk. Komló – Ambrus András, Dani András, Notheisz Péter

A 8. osztályosok csapatversenyének eredményei:

1.    Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs – Csizmazia Norbert, Grünfelder Balázs, Komócsi Bíborka
2.    Kodály Zoltán Ének-Zene Tag. Ált. Isk. Komló – Fülöp Botond, Horváth Márk, Oláh Péter
3.    ANK 1. sz. Általános Iskola – Füredi Veronika, Oláh Bence, Szűcs Mihály Bendegúz
4.    Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs – Oberling Márk, Révész Kinga, Révész Levente

Kiosztották a legjobb „Határon Túli Magyar Csapat” díját is!

A 7. osztályosok versenyében a Szabadkáról érkezett Észak-bácskai Tehetségpont versenyzői lettek a legjobbak – Sörös Vince, Szalaji Natália és Vécsi Orsolya

A 8. osztályosok versenyében pedig a Nagybecskerekről érkezett csapat lett a legjobb – Lackó Adrián, Nagyiván György és Nagyiván Leóna


A teljes lista november 28-tól megnézhető az ANK honlapján, a www.educentrum.hu oldalon.


 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés