Még a legínyencebbek, a megrögzött kulturális sznobok sem nagyon találhatnának kivetnivalót a XII. Pécsi Tavaszi Fesztivál programsorozatában. A hozzávetőlegesen 40 millió forintból megvalósuló rendezvény március 15-én, 19 órától veszi kezdetét, a Pécsi Nemzeti Színházban, a Pannon Filharmonikusok fesztivált nyitó ünnepi hangversenyével. Ennek okán tartottak sajtótájékoztatót Pécsett, a Pécsi Kulturális Központban, a Színház téren, ismertetve a sok-sok fellépőt, akik színt, színvonalat visznek a város művészeti életébe.
A Pécsi Kulturális Központ igazgatója,
Laknerné Brückler Andrea (képünkön) örömmel jelentette be, hogy 5188 korábban eladásra váró belépőjegyből eddig már 2561 talált gazdára, ami néhány nappal a hivatalos kezdés előtt nagyon jó aránybak számít. A belépők egyébként a 400 forintostól a 2400-asig terjednek, ezek szerint még a legdrágább is elérhető azok számára, aki szeretik az igényes művészeteket.
Talán kissé meglepetésnek számít, ám egy ilyen fesztiválon az eladott tikettek értéke csupán az egész sorozat összköltségvetésének mintegy tíz százalékát teszik ki. Mindez azt jelenti, hogy állami, városi, valamint szponzori támogatások nélkül aligha valósulhatna meg belőlük valami. Ha mégis, akkor csak sokkal alacsonyabb szinten foroghatna a művészeti színpad, a baranyai megyeszékhelyen.
A színkép nagyon vegyes, de inkább tarka, miközben „ütős”. Bátran írhatjuk, világszerte elismert előadók is színre lépnek, ami kimondottan emeli a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa sorozatot, amely ebben az évben amúgy is igyekezett magasra tenni a mércét. Éppen ezért a PKK munkatársai kissé nehezményezték is, hogy kérdéses volt a szerepük, vagyis hogy részesei lehetnek az idei hivatalos repertoárnak.
A felmerült dilemma azonban már a múlté, március közepétől áprilisig szinte tombol majd a zene, a tánc, a színjátszás a számos helyszínen, garantáltan nagy érdeklődés mellett.
Hozzászólások
Ha a pécsi egyetem SZENÁTUSA ÉS REKTORA tenne felterjesztést, ez Tillai esetében lehetne a KIVÁLÓ MŰVÉSZ-DÍJ is, akkor Bp. elfogadná, s Tillai megkapná.
Hadd kívánjam neki, hisz tanítványa voltam.
Rangos felterjesztő kellene Pécsről, de rangban már Tillait nem ismerők vannak Pécsett.
Nem szabad megöregedni.
Nem kicsit, nagyon!
Hogy egy "klasshzikust" idézzek.
Most már én is úgy érzem.
VIDOVSZKY LÁSZLÓÉNAK PEDIG ÖRÜLÜNK, MÁR RÉG MEGÉRDEMELTE.
A többit kíváncsisággal várjuk.
Üdvözlettel: Bockor