Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Szombaton (január 21-én) megnyílik a Látogatóközpont – Labor, a Zsolnay Kulturális Negyed újabb büszkesége. A „csodák palotájának” is nevezett természettudományos kiállítás egy technikai interaktív játszóház, melynek célja az ide látogató gyerekben és felnőttben élő kíváncsiság felkeltése és kielégítése a természettudományi jelenségek megismerése és megértése iránt, mindezt szórakozva, játszva.
A természettudományok, s azokon belül is elsősorban a fizika felejthetetlen, legendás hírű népszerűsítője Öveges József volt. Öveges sokszor álmodott arról, hogy lesz majd Magyarországon egy olyan intézmény, ahol a látogatók kedvükre kísérletezhetnek, s „megérinthetik a tudományt”. Ezt a képzeletbeli házat a „csodák palotájának” nevezte. Halála után 14 évvel, 1993 májusában indult el a Csodák Palotája Interaktív Tudományos Játszóház az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) szervezésében Budapesten. Azóta Debrecenben, Egerben, Szombathelyen, Győrben, Szegeden is szerveztek kisebb-nagyobb interaktív természettudományos játszóházat.
A Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézetének munkatársai, az általános- és középiskolák fizikatanárai régóta dédelgették a gondolatot, hogy Pécsen is létrehoznak egyet. A megvalósuláshoz Janszky József akadémikus és Sebestyén Zoltán fizikatanár adományaival 2007-ben alakult meg a Csodák Pécsi Palotája Alapítványt. A kurátorok a PTE, az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat, a Pécsi Akadémiai Bizottság, a pécsi önkormányzat kulturális bizottsága és a Paksi Atomerőmű meghatározó személyiségei, akik biztosítják a széleskörű szakmai hátteret.
Fordulópont volt, amikor Sebestyén Zoltán, Rátz Tanár Úr Életműdíjas fizikatanár a Pécs EKF 2010 civil kezdeményezések pályázatán díjat nyert a „Csodák Pécsi Palotája” pályázatával 2008-ban. A Zsolnay Kulturális Negyed rekonstrukciójának tervezésekor adta magát lehetséges színhelyként a Zsolnay-gyár régi – nagyfeszültségű porcelán szigetelőket tesztelő – laboratóriuma, ahol néhány évig a „LABOR” civil művészeti csoport is működött. A Zsolnay-LABOR Projekt elindult, és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. támogatásával testben és/vagy lélekben ifjú szakemberek 2011 végére elkészítették, összeállították az első 30 kísérleti eszközt, játékot.
Az installációban találunk (többek között) mágnesezhető folyadékot, Tesla-transzformátort, megvizsgálhatjuk, miért tűnnek el hajók a Bermuda háromszögben, lőhetünk légörvény ágyúval.
A Látogatóközpont – Labor január 21-től látogatható.
Térkép: http://www.zsolnaynegyed.hu/terkep
Nyitva tartás: 9-19 óra
Belépőjegy: 500 Ft
Kedvezményes: 250 Ft
A kiállított eszközökhöz nyúlni kötelező!