Két bányamérnök lett a IX. Tüke-díj tulajdonosa

2012. január 22. vasárnap, 09:57 Bereczki Lajos Közélet
PDF
Először kaptak Tüke-díjat Pécsett a bányászathoz, a város meghatározó ipartörténetéhez kapcsolódó személyek tevékenységükért - melyet hagyományosan január 21-én este a székesegyházban vehettek át. A díjazottakra leadott szavazatok többségét kapta Szirtes Béla és Sallay Árpád (képünkön), akik a Pécsi Bányászattörténeti Alapítvány tiszteletbeli és jelenlegi elnöki tisztét töltik be. GALÉRIÁVAL! (Fotó: Horváth Csaba)




A 10 éve működő alapítvány kimagasló eredményeket könyvelhet el magának, ahogy Szirtes Béla aranyokleveles bányamérnök fogalmazott – próbáltak emléket állítani annak a sajnos már megszűnt ipari tevékenységnek, amely Pécsen kívül számos mecseki településnek a fejlődéséhez járult hozzá, jelentős mértékben. Ennek egyik eszköze az emlékműállítás volt, melyet elsősorban időtálló anyagból, jellemzően kőből készíttettek el. Ezek az emlékművek és emléktáblák szerte a városban és a megyében láthatók, ahol valaha szén, vagy uránbányászati tevékenység folyt. A táblák, oszlopok és kövek vésetein megörökítik ennek a valóban embert próbáló munkának a hőseit és áldozatait, egyáltalán azt, hogy valaha azon a helyen bányászati tevékenység folyt.

Nemzetközileg is egyedülálló kezdeményezést is útjára indítottak, a mecseki bányászatnak és a hajdani bányászoknak a világon egyedülálló emléket állítottak azáltal, hogy az összes hajdani mecseki bányásztelepülésen egyszerre csendülnek fel minden nap 14 és 18 órakor a régi dallamok: a hajdani munkába hívó jel (klopacska) néhány üteme, a „Tisztelet a bányász szaknak…” kezdetű bányászdal, valamint vasárnaponként a Bányászhimnusz néhány taktusának feldolgozása.
Nem csak emlékhelyek és emléktáblák állítása volt az alapítvány eddigi feladatai között, hanem irodalmi művek kiadása is – fűzi tovább a szót Sallay Árpád aranyokleveles bányamérnök, a másik friss Tüke-díjas. A teljesség igénye nélkül az alapítványhoz köthető az Emléknapok Vasas és Hosszúhetény szénbányászatának történetébõl, a Bányász útikalauz Pécs és környéke című kiadvány, vagy a Nem szól már a klopacska vasasi bányászemlékek kötete.

A két díjazott Habsburg György főhercegtől a Tüke Alapítvány tiszteletbeli elnökétől vehette át az elismerést jelképező Zsolnay kerámiát, a székesegyházban. Mindketten nagyon szerényen hárították el a gratulációkat, egybehangzóan a mecseki bányászat és az ebben valaha tevékenykedők sikerének érzik ezt a mostani elismerést. Úgy véli a két bányamérnök, hogy a megyében 250 éve jelen lévő bányászat megérdemelten kapta ezt a díjat. Bár az alapítvány csak tíz éve működik, már ezt megelőzően is számos erőfeszítést tettek, hogy a megszűnt bányászat ipari emlékeinek és egykori művelőinek neve ne merülhessen feledésbe. Mindketten remélik, hogy a mecseki bányászat nem lesz örökké a múlté, erre vannak kezdeményezések, újabban kutatások folynak az uránérc és a kőszén gazdaságos kinyerésére, a Kelet-Mecsekben pedig a szénbányászat ismét megjelent, munkát adva ezzel az ott élőknek. A bányászati kultúra túlélése, továbbélése nagyban múlik azon, hogy a legújabb kori technológiák mennyire adnak lehetőséget a kitermelésre és a környezetbarát felhasználásra. A világ sokat változott a bányák bezárása óta, ezért van remény arra, hogy a bányászat ismét a térség egyik meghatározó iparává váljon, akár a közeljövőben.

A két idős bányamérnököt elnézve, ehhez csak annyit tehetünk hozzá, hogy jó lenne, ha ismét sok ilyen elkötelezett művelője lenne a szakmának, amely valóban rászolgált erre a kimagasló civil elismerésre.




Dr. Bőzsöny Ferenc köszöntője után kezdődött a mise




A kuratórium tagjai Habsburg György tiszteletbeli elnökkel




A díjátadás pillanatai a székesegyházban




Szirtes Béla aranyokleveles bányamérnök ...




..és kollégája Sallay Árpád, a
Pécsi Bányászattörténeti Alapítvány vezetői - a díjazottak




A Csontváry Múzeumban fogadást adtak a díjazottak tiszteletére





Sokan megjelentek az egykor a Mecsekben művelt bányász szakma képviselői közül




Nem maradhatott el az Ércbányász Fúvószenekar kiváló műsora sem





Ahogy illik, a bányászdalokat sokan énekelték





Nagy Csaba Pécs város alpolgármester is részt vett az ünnepségen






Kerényi János a Tüke Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelent pécsi polgárokat






Az alpolgármester az egyik díjazottal






Gyermánné Vass Ágnes tavalyi díjazottal beszélget Szirtes Béla




A fogadás kellemes része





Sallay Árpád a sajtónak nyilatkozik





Csakúgy, mint kollégája Szirtes Béla


 

Hozzászólások

 
0 #1 Gráner 2012-01-23 08:04
Nagyon örülök, hogy a bányászat valamilyen formában elismerésre került. Külön köszönet az alapítványnak és a két díjazottnak, hogy foglalkoznak a mecseki bányászat hagyományaival, értékeivel!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés