Nehézségek vannak, gazdaságiak. Ezt halljuk mindenhol, de az élet néhány területén a dolog nem tükrözÅ‘dik, direkt módon. Ilyen a pécsi szÃnház (képünkön), ahová azért még eljárnak az emberek. Legalábbis ezt a tapasztalatot erÅ‘sÃthette meg Stenczer Béla, kulturális menedzser.
A Pécsi Nemzeti SzÃnház szÃnésze, Stenczer Béla a szakma több oldalát is ismeri. Egyrészt, gyakorló művészként, a deszkákról láthatja az érdeklÅ‘dést. Másrészt viszont a feladatai közé tartozik, hogy a nézÅ‘téren minél kevesebb üres szék álljon, leülÅ‘re várva.
– A régen működött rendszert el is feledhetjük – jelentette ki Stenczer Béla. – Egykoron, amikor én kezdtem a pályát, léteztek úgynevezett nagyvállalatok, üzemek, ahol közönségszervező aktivisták tették a dolgukat. Sok-sok ilyen cég megszűnt, átalakult. A tulajdonosok – ismerek ilyen példát – egyenesen megtiltották ezt a fajta missziós tevékenységet. A saját oldalukról talán még igazuk is lehetett, ám én másképpen látom a dolgot, ami nyilván érthető.
Stenczer Béla nem látja borúsan a képet, bár akadnak gondok is
– Megváltoztak az idők, azzal a módszerek is!
– Természetesen ez Ãgy van, hiszen korábban tényleg nem létezett sem a számÃtógép, sem a világháló. Ezért hát, haladni kell a korral. De szerencsére azért sikerülni szokott a dolog, hogy becsábÃtsuk a nézÅ‘ket a falaink közé. A korszerű eszközök bevetésével is.
– Ezek szerint, a pénzügy nehézségek elkerülték a teátrumot?
– Csak részben! Vagyis, az érdeklődés szinte töretlen. Egy bizonyos réteg mindent megtesz azért, hogy továbbra is megvásárolja a szokásos bérletét, jegyét. Inkább másról mondanak le, mint erről. Többször bebizonyosodott már, a művészet ezen ágára örökké szüksége van, a nézőtéren helyet foglalóknak. De azért nem ilyen egyszerű a képlet. Mert azok közül a cégek közül, akik korábban nagyvonalúan támogattak minket, néhányan ezt már nem tudják, nem akarják megtenni. Ezért hát, a nehézségek minket sem kerülnek el. Legfeljebb a látogatottságban ez nem mutatható ki jelentősen.
– Vagyis, félre a mesével, egyszerűen vonzóvá kell tenni a produkciókat, amik szÃnre kerülnek.
– A szÃnvonalból nem lehet engedni. Emellett több korosztályt, réteget megcélozva, a publikum kegyeinek elnyerésére kell törekedni. A hagyományok jegyében, szükséges fenntartani az egész intézményt.
Hozzászólások