Kávéházi esték pécsi műbarátoknak

Kávéházi esték pécsi műbarátoknak

2012. február 02. csütörtök, 14:58 Képzőművészet
PDF
Rendhagyó kiállítás-sorozatot indít a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Caflisch Kávéház és Cukrászda. A program célja, hogy Pécshez köthető műalkotásokat, illetve elfeledett és kevéssé ismert pécsi művészek munkáit mutassák be a nagyközönségnek.


 Persze ezúttal nem a múzeum termeibe invitáljuk az érdeklÅ‘dÅ‘ket, hanem a város emblematikusnak számító kávéházába, a Caflischba. Célunk, hogy életre keltsük a régi kávéházi hagyományokat, és egy csésze fekete mellett összehozzuk a helyi művészetkedvelÅ‘ közönséget. A rendezvény keretében elsÅ‘ként Bizse János festÅ‘művész Táncszvit című képe kerül kiállításra, mely egy hónapon keresztül lesz látható a helyszínen.  A Kávéházi esték pécsi műbarátoknak persze nemcsak a festészetrÅ‘l szól: a találkozások alkalmával szeretnénk igazi összművészeti élményt nyújtani a résztvevÅ‘knek.


A sorozat február 10-én, pénteken 18:00 órakor mutatkozik be Nagy András esztéta és Galovits Attila, a Pécsi Balett egykori tagjának közreműködésével. A kiállításmegnyitó után a művészetbarátoknak a piano bárban Borisz Jaksov játszik.

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés