Fontos, ámbár inkább csak formális eseményre került sor szerdán, 14 órakor. Ekkor ugyanis dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, egy szerződést írt alá. A civilek képviseletében dr. Pánovics Attila látta el kézjegyével (képünkön balra) azt a dokumentumot, ami a Balokányliget jövőjéről szól.
Szinte mindenki, de legalábbis nagyon sokan tudják, az elmúlt évtizedekben milyen „munkát” végzett az enyészet Pécsett, a Balokányliget néven ismert területen. Ennek a térnek mostantól új szerepet szánnak, méghozzá a „város zöld szíve” lehet, ha az elképzelések megvalósulnak. Egyben a civilek, családok nagy találkozóhelye válhat a szép parkból, a tóval együttesen.
A civil szervezetek összefogása hozhatja meg a változást, együttműködve a várossal, annak vezetőivel. Ehhez egyébként Pécs 10 millió forinttal járul hozzá. Aminek jelentősebb részéből a helyi közvilágítást korszerűsítik, a közeljövőben. A fennmaradó hányad viszont egy későbbi pályázatnál, az önerő biztosítására lesz jó. Mert az Európai Unió elvárja mindezt azoktól, akik náluk kérnek bizonyos összegeket, amúgy támogatandó, nemes célok érdekében.
Ezzel összefüggésben kiírnak egy ötletbörzét is az érintett szervezetek, komolyabban fogalmazva egy tervpályázatot. Aminek során szeretnék megterveztetni a Balokányliget címerét is.
Ha már a város első embere, Páva Zsolt egy asztalhoz ült Pánovics Attilával, a Balokány-liget Egyesület elnökével, akkor természetesen ellátták kézjegyükkel azt a dokumentumot, ami szentesíti a szóban előadottakat.
Ezután azt is elmondták a felek, hogy a továbbiakban szeretnék az egykori zenés-táncos szórakozóhely épületét is felújítani, azután közösségi célkora felhasználni. A helyszín őrzéséről, biztonságáról is gondoskodni kívánnak. Ennek első üteme a világítás újraindítása, de másfajta felügyeltről is gondoskodnak majd.
A korrektor esküje
A város egyik legjobb sajtós hibajavítója, „magyarul” korrektora, eskü alatt vallja, hogy a Balokányligetet egybe kell írni. Ehhez képest, maga az egyesület a kötőjeles változatot jegyeztette be, legalábbis a sajtómeghívó alapján. Innen kezdve minden bizonytalan, pontosabban egy dologban lehetünk bizonyosak. Külön leírni a két szót mindenképpen hibás lenne, habár akadnak források, amelyek ezt teszik. Amúgy meg azt tanítják a bölcsek, hogy hasonló helyzetben, kétségek esetén, talán jobb a kötőjeles változat. Feltéve, ha nincs meg a hibátlan forma!
Hozzászólások