Furcsán fújó szelek

2012. február 10. péntek, 10:24 Jegyzet
PDF
Egykoron Pécs, mint a szénbányászat egyik fellegvára, ipari központnak is számított Magyarországon. Természetesen ércet is a felszínre hoztak, „zakatolt” a város, a gyárkémények (a kép illusztráció) meg ontották a fekete füstöt. Amit a lakosok bátran szippantottak be.




Régi képeket tanulmányozva megállapíthatjuk, majdnem az volt a sikk, hol vastagabb a fekete vastag csík, ami az ég felé szállva hirdette: ott bizony komoly termelés folyik. Semmiféle légszennyezettség nem számított, csak a termelés meg nem állhatott!

Azután, a rendszerváltás több következménnyel járt, Pécsett is. Egyrészt, számos nagyüzemet, bányát bezártak, felszámoltak. Másrészt a környezetvédelmi szabályok is sokkal komolyabbá váltak. Vagy legalábbis valaki elkezdett velük foglalkozni. Tény, az állampárti diktatúrában keveseket zavart a dolog, vagy csak nem akarták vele összezavarni a lakosságot.

Az uralkodó szelek talán nem változtak meg pár évtized alatt. Bár egyesek a városi levegőcserét összefüggésbe hozzák a hegyvidéki építkezésekkel, erdőirtásokkal. De erről – mint minden másról – megoszlanak a szakértői vélemények. Mindenki fújja a magáét, az érdekeinek megfelelőt.

Mindez csupán azért érdekes, mert a gazdasági leépülés, meg a tisztulás elmaradása, egymással ellentétes irányba mutatnak. Miközben Pécset már véletlenül sem emlegetik bányászati központnak, a város légburka egy cseppet sem lett kellemesebb. Sőt, gyakran a szmoggal összefüggő riadóval kapcsolatban szólnak róla a híradások, mint ma is. Pontosabban, vélhetően a paraméterek változtak meg alaposan. Vagyis most, viszonylagosan vacakabb a pillanatnyi állapot, mint egykoron.

Ebből tehát levonhatjuk azt a következtetést, hogy egykoron, a teljes foglalkoztatottság idején, a tüdőkbe sok-sok szenny került. Terhelve a légcsövet, hörgőket, tüdőt, mindent, amit összefoglalva légzőszervekként oktatnak, az orvosi egyetemen.  Most, amikor viszont jelentős a munkanélküliség, megint van mit „szívni”. Szóval élhetőbbek nem lettek az körülmények, legfeljebb máshonnan fújnak a furcsa szelek.   

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés