Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten

Pécs az esélyegyenlÅ‘ség városa. A tavaly év vége óta hangoztatott szlogen most már bizonyosság. Az egyik boltban ugyanis néma eladót alkalmaznak. Vagy nem?
Történt egy szép téli nap késÅ‘ délutánján, hogy hÅ‘sünk belépett egy pécsi üzletbe, cipÅ‘vásárlási szándékkal. Nem voltak nagy igényei, csak szeretett volna egy neki tetszÅ‘ színű, fazonú (és árú) lábbelit kiválasztani. Megtekintette a (nem túl nagy) választékot, és úgy döntött, elkezdi felpróbálni a párokat. Azzal a határozott meggyÅ‘zÅ‘déssel, hogy egy eladó bizonyosan oda fog lépni hozzá és megkérdezi, miben segíthet.
Az emlegetett eladó fel is bukkant a helyszínen, meg is közelítette alanyunkat, de kontaktus nem indult. HozzávetÅ‘leg tíz méter tisztes távolában az egymásra rakott cipÅ‘sdobozokat nagy műgonddal igazítgatni, hogy még csak véletlenül se lógjon ki a többi közül. Épp hogy vízszintezÅ‘t nem vett elÅ‘. HÅ‘sünk figyelte, vajon az üzlet dolgozója meg meri-e közelíteni annyira, hogy a beszéd egy „jó napot”, „elnézést”, neadjisten a „segíthetek-e valamiben” formájában megvalósuljon.
Türelmesen várt, miközben próbálgatta a cipÅ‘ket. Ekkor azonban nem várt esemény következett be. Próba közben nem rakta vissza mindegyiket a dobozába, egyrészt még nem döntötte el, biztosan másik lábbelit fog-e választani, másrészt látni szerette volna a teljes kínálatot kipakolva maga elÅ‘tt. Ez viszont az eladónak nagyon kilóghatott az üzletszabályzatból. Gyorsan odasietett a reménybeli vevÅ‘höz, és egy szó nélkül lehajolt, visszahelyezte a cipÅ‘ket a dobozába, és elvitte Å‘ket. Az elképedés és a döbbenet pillanatai után alanyunk agyában összeálltak a kirakó darabjai. Az eladó néma! Más magyarázat nem lehet.
Emberünk ezután sokkal békésebb hangulatban válogatott, megtalálta a neki tetszÅ‘ darabot és a távozás mezejére lépett kezében a zsákmánnyal. Ekkor, a cipÅ‘osztály elhagyása közben beszélgetés zaja ütötte meg fülét. Odapillantott, és látta, hogy az eddig teljesen szótlan és kevésbé sem barátságos tekintetű eladó vidáman cseverészik a kolléganÅ‘jével. A cipÅ‘ gazdája szép csendben kikerülte Å‘ket, nehogy valamilyen idillbe belerondítson. Mert úgyis csak zavar itt. Hiszen Å‘ a vásárló.