Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
180 hallgató vette fel a Zenélő Egyetem első hivatalos nagykurzusát „Bevezetés a populáris zenei kultúrába” címmel, ami jól jelzi az igényt a Pécsi Tudományegyetem egyedülálló kezdeményezése, a Zenélő Egyetem (ZEN) iránt. A kurzus során a PTE oktatói mellett a magyar könnyűzenei élet ismert és elismert szereplői tartanak előadásokat szakterületükről, ők az őszi félév során már a ZEN tutori rendszerén belül segítik a PTE alkotni vágyó hallgatóit.
A félév első előadására február 23-án 14 órakor kerül sor az Ifjúság útja 6. szám alatt található E432 előadóban. Az előadást Dr. Beck Zoltán egyetemi adjunktus, a ZEN ötletgazdája és szakmai vezetője, egyben a 30Y zenekar énekese, illetve a ZEN oktatói és tutori gárdájának tagjai tartják, a hallgatókat pedig Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszönti.