Amerikai civil díj egy pécsinek

2012. március 01. csütörtök, 07:05 Közélet
PDF
A pécsi Katona Krisztina (képünkön), a Murál Morál Mező alapítója kapta az Amerikai Egyesült Államok által alapított, civilek számára odaítélt elismerést. Az oklevelet a világhatalom magyar nagykövete adta át, szerdán, a helyi Civil Közösségek Házában.





Tenni valami fontosat a civil társadalomért. Aki erre képes, azt megbecsülésnek kell öveznie. Az önkéntességnek ilyen példáját képviseli Katona Krisztina, aki hátrányos helyzetű fiatalok számára szervezett közösségi művészeti programot. Ennek lett jutalma az „Aktív Állampolgári Oklevél”.

A jellemzően falfestési tevékenységet, Krisztina irányítása mellett a szabad világban, illetve fiatalkorúak börtönében egyaránt végrehajtották. Erre figyeltek fel az amerikaiak, akik évek óta kísérik figyelemmel azokat a megmozdulásokat, amiket példaként lehet állítani mások elé. A programsorozat a pécsi Szín-Tér Egyesület keretein belül jöhetett létre. Elnevezésként az „Életre keltett falak” címet választottak.

Az átadórendezvényen tiszteletét tette dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere is. Miután szót is kapott, méltatta a dokumentum fontosságát. Mert szerencsére, a baranyai megyeszékhelyen immáron tizenöt éve, egyre erősödnek a civil szervezetek. Amire azért a rendszerváltás előtt csak kevesebb példa akadt.

A hölgy, akinek neve van

Rendezvényszervezés, első nap, második tanóra, harmadik perc. Ha egy protokollvendéget meghívunk, akkor azt illik bemutatni! Még akkor is, ha hosszú, számunkra idegen hangzású a megszólítása. Kissé zavaró volt, hogy az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált nagykövetét, Eleni Tsakopoulos Kounalakis helyett, csak mint nagykövetet említették. Persze, ő maga bizonyára tudta, milyen megszólítást is örökölt a családtól, a szüleitől, a férjétől, név gyanánt. A magyaroknak meg mindez bonyolult, ha ráadásul görög gyökerekkel rendelkezik valaki. Nem ő tehetett a malőrről, de jó lenne, ha többen is okulnának a dologból. Vagy legközelebb hívjanak egy egyszerűbb nevű embert.  

Hozzászólások

 
0 #1 Ria 2012-03-02 11:49
Katona Kriszta egy csodálatos fiatal hölgy, ő még képes úgy hinni és tenni emberekért és ügyekért, ahogy a "civil" közösségekben kevesen - önzetlenül! Gratulálok neki!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés