Mennyi a pontos idő?

2012. március 03. szombat, 10:26 Jegyzet
PDF
Az órák, meg az órások esetében a pontosság a legfőbb erény, a többi csak smafu! Ezért volt meglepő, a pécsi Király utcában egy felirat (képünkön), egy kirakatában. Mert az időt nem órában, percben határozta meg, hanem évben. Ami azért annyira nem szokványos, ezt beláthatjuk.




Amikor London városában az első olimpiát rendezték, akkor 1908-at mutattak a naptárak. Aztán volt még egy 1948-ban, majd most jön a harmadik, az 2012-es. De ez utóbbit már nem érhette meg az a bolt és műhely, amit éppen 104 évvel ezelőtt nyitottak meg.

Közben azért volt két nagy világégés, egy, még a mostaninál is nagyobb gazdasági világválság. Aztán következett a szocializmus, majd a rendszerváltásnak nevezett „történelmi valami”. Az idő csak telt-múlt, ami rendjén is lenne, különösen az órás szakmában.

De aztán, egyszer csak elérkeztünk napjainkig, amikor végleg bezárt a sok-sok nehézséget, kevés vígságot megélt vállalkozás. Ami azért több, mint elgondolkodtató! Mert nagyjából örökké csak a jobb időkre való várás jellemezte az elmúlt, évszázadnál is hosszabb időszakot.  Mégsem érkezett el a nagy pillanat, amit annyian, annyiszor megjövendöltek. Bár határozottan látni vélték az alagút végét, a fény nem érkezett meg, gazdagság képében. Hanem bekövetkezett egy másik, egy sokkal szomorúbb esemény: a vég, a csőd, kinek miként tetszik.

Mennyi az idő? Szoktuk kérdezni egymástól, csupán úgy futólag. Száznégy év, jöhet most a válasz. Meg ami abban benne volt, mindenestül!

A világ legtermészetesebb dolga, hogy nyílnak és zárnak vállalkozások. De nálunk, felénk most a lakatkereskedőknek van eladási felfutásuk. Sajnos, nekik is csak átvitt értelemben! Ha viszont a gazdasági „irányokban” nem lesz gyökeres változás, akkor néhány évtized elteltével tényleg nem lesz mit bereteszelni!  

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés