Leszálltak a Magyar Televízió egyes csatornájára a Marslakók, a köztévé új sorozata. A több mint négyszáz részesre tervezett széria egy szerkesztőség életét szeretné bemutatni. Az ötlet jó, csak először a készítők döntsék el, mit is szeretnének. Próbálom tartani magam az aranyszabályhoz, hogy ne ítélj elsőre, de már az első résznél kibukott az űrlények történetének rákfenéje.

A szomszédaink kéthetenkénti bejelentkezései után néhány kérészéletű kivételtől eltekintve nagy űr tátongott a magyar sorozatgyártás világában. Most megjöttek a Marslakók, akiket hiánypótlóknak harangoztak be, Helyette csak egy újabb napi rétestészta került a kereskedelmi tévék vegyes felvágottjai mellé. A sorozat témaválasztása érdekes, egy online szerkesztőség életét igyekszik bemutatni. Ilyen még nem volt a Magyar Televízió történetében, tudtuk meg a kreatív producer Jáksó Lászlótól a Marslakók bevezető kampánya alatt. A kijelentés megállja a helyét, csak adódik a kérdés, hogy kellett-e ez nekünk. A készítők napi 26 percben szeretnék elénk tárni a fikcióval kevert valóságot. Reméljük, hogy ez a későbbiekben jobban ki fog kristályosodni, mert egyelőre annyit látni, hogy a mi világunkban és az ő világukban is vannak celebek, akiket már a bulvárújságírók is unnak, nagyon gonosz üzletemberek, akik semmitől sem rettennek vissza és...itt nagyjából véget is ér az összehasonlítások sora, sőt már itt is sántít az a bizonyos négylábú állat.

Két mell mindent eltakar. Ez a gondolat lebeghetett az írók szeme előtt, amikor a jobb szó híján cselekmény fő vázát megtervezték. Egy ilyen nyitány után, amiben két percen belül előjön két dramaturgiai “hiba”, nehéz lesz elhitetni, hogy nem B-kategóriás sorozatot gyártanak kis hazánkban milliárdokért. Az a nagy kár, hogy a főszereplőnő bájait kirakatba tevő sorozat, amely eredetileg a bulvárt (is) górcső alá szeretné venni, pont annak fegyvertárát használja. A készítőknek a műfajhatározót is elő kéne venni, mert hogy ez nem szappanopera, az biztos. Helyette valami hibrid, kevésbé létező műfaj, akciósorozat szappanopera elemekkel.

Az első rész nézése közben az az internetes mém jutott eszembe, amely néhány hete bejárta a facebookot. A képmontázsok egy-egy adott szakmát (jelen esetben az újságíróit) mutatják be, aszerint, hogy kinek milyen téveszméi vannak az átlagos feladatokról. Nyugodtan oda lehetne illeszteni az adott képek alá egy olyat, hogy "amit sorozatírók hisznek". Ugyanis a Marslakók első része alapján a főszereplő bulvárújságíró "oknyomozó riporterekről" a következő kép áll össze: házi hackerük van, aki minden adatbázisba egy pillanat alatt bele tud mászni és a Lehetetlen küldetés című szépemlékű akciósorozat kipróbált szakembereit megszégyenítő, (ráadásul sufnituning) technikával képesek bármilyen adatot megszerezni. Úgy néz ki, a Hacktion című másik köztévés széria annyira nagy sikert aratott az ötletelők körében, hogy a sablont át kellett ide is menteni. A törtető főszereplő lány egy külön fejezetet megérne. Várja a nagy áttörést, elege van a celebek szexuális életét firtató “interjúkból”, helyette oknyomozni szeretne. A történet eredetiségének köszönhetően természetesen az általa annyira utált limitált értelmi képességekkel felruházott celebhölgy szeretőjében találja meg a Sztorit. Hősnőnk, ez nem lehet kérdés, már az első rész végén szemébe néz végzetének és kikacagja azt.  A főszerkesztő pedig egyértelmű, hogy a magazin üdvöskéjének a szeretője. Ilyen egy átlag szerkesztőség, ezt mindenki tudja…

A végefeliratnál azt hittem, ma estére befejeződött  az invázió és fellélegezhetünk, ám jött a végső csapás. Készült hivatalos főcímdal is a sorozathoz. A szándék szerint a nézők meg fogják kedvelni és együtt fogják dúdolni az ex-Back II Black énekessel, Bebével a rémbárgyú szövegű és szögegyszerű dallamvilágú nótát. Ehhez minimum egy kollektív agymosás szükségeltetik, de inkább kettő. Az már csak hab a tortán, hogy két táncoslánykával az említett zenészember vidáman el is ropja a Marslakók himnuszát, miközben az operatőr mindenféle bűvészmutatványt hajt végre a kamerával. Csak bele ne szédüljünk az elkövetkező két évben, minden hétköznap este, főműsoridőben.