Molnár Ferenc szövegkönyvét elővenni, „leportalanítani”, bemutatni, szinte egyenlő a sikerrel. Azt „csak” elrontani lehet, de Tordy Géza rendező, illetve a Pécsi Nemzeti Színház művészei ilyet nem tettek! A képen Rázga Miklós (balra, illetve Schnell Ádám látható, forrás: pnsz.hu), „A doktor úr” című komédiában.
Talán nem véletlenül emlegetik úgy Molnár Ferencet, mint a külföldön leginkább ismert magyar színpadi szerzőt. Akinek műveit időtől, kortól, helyszíntől függetlenül elő lehet húzni egy színházi – képzeletbeli – cilinderből. Hiszen a konfliktusokat, a félreértéseket, a poénokat mindenki értheti, jól szórakozhat rajtuk. Mert azok közül számos ma is megeshetne, annak ellenére, hogy száz évnél régebben jegyezte le őket az író. Hiába, Molnár Ferenc nagyon tudott valamit…
A történet nem túlságosan bonyolult, de persze több szálon fut egyszerre. A lényeg, hogy Puzsér János – a színpadon Lipics Zsolt tolmácsolásában – ugyan bűnöző, tolvaj, de legalább félig-meddig becsületes zsivány. Akit azért gyakran ki kell menteni a bíróságok karmaiból.
Ám ennek „kezelésére” van ott a színen dr. Sárkány, az ügyvéd, akinek szerepébe Schnell Ádám bújt bele. Meg is teszi a tolvaj érdekében mindazt, ami elvárható egy védőtől, sőt, annál talán sokkal többet is. Mintha ez ismerős lenne úgy 2012 táján is, ha csak a mai bűnesetek csalafinta doktorainak mondatait idézzük fel emlékeinkben. Hiába, a világ ebből a szempontból keveset változott.

Stubendek Katalin (balra) számára sok gondot okozott Lipics Zsolt
Természetesen, a molnári vonalvezetésből nem maradhat ki a szerelmi szál sem, abból rögvest kettő is akad. Egyrészt Sárkányné – született Stubendek Katalin – flörtöl a rendőrségi fogalmazóval, Csatóval, akinek jelmezét Rázga Miklós öltötte fel.
Másrészt viszont a fiatal üde szépség, Lenke – aki valójában Vlasits Barbara – nem térhet ki Bertalan szerelmi praktikái ellen, amit Vidákovics Szláven ad elő. Szóval, két (esetleg három) felvonáson keresztül „bonyolódnak” a szálak. Ez azért nem egyértelmű, mert egyszer ugyan lemegy a függöny, de nincsen szünet. Aztán a végére azért majdnem az összes félreértés tisztázódik, a helyére kerülnek a dolgok.
A többit talán mindenki nézze meg! Mert azért leírva más, mint előadva egy vígjáték. Ahol a prímet Puzsér, a tolvaj viszi, akit Lipics Zsolt úgy „hoz”, hogy az már egymaga garantálja a hatalmas tapsot. Főleg ha tudjuk, még Sárkány házába is betér, némi lopnivaló reményében. Persze mindenki tapsot érdemel, mert jól valósították meg Tordy Géza elképzeléseit, egy bohózat adta keretek között.
A bemutató időpontja: 2012. március 9., péntek, 19 óra, Pécsi Nemzeti Színház, Nagyszínház.
Hozzászólások