A második fordulóval folytatjuk a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság (képünkön a címerük) és a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány „Vezetni Biztonsággal” öt fordulós vetélkedősorozatát. A vetélkedő lényege, a közlekedők figyelmét ráirányítsa a balesetek kiszámíthatatlanságára, a baleseti okokra.
Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésekre.
A vetélkedő végeztével fordulónként a helyes megfejtők között három - három ajándékcsomagot sorsolunk ki, mely ünnepélyes díjkiosztón kerül átadásra. Aki mind az öt fordulóra beküldi a helyes megfejtést, azok között is kisorsolunk három értékes ajándékcsomagot.
Személygépkocsi közlekedett Pécs belterületén a Tortyogói úton Uránváros irányából Kertváros irányába. Haladása során a fenti helyen a nedves úttesten megcsúszót és a balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett. A személygépkocsi kisodródást követően az úttest jobb oldala mellett lévő villanyoszlopnak ütközött.

Ön szerint mi lett volna a helyes magatartás, mely figyelembevételével elkerülhető lett volna a baleset bekövetkezése?
Ön szerint mi a különbség a relatív és az abszolút sebesség túllépés között?
A passzív biztonsági eszközök használatának fontossága a baleset következményeinek csökkentésében van, a baleset közben és után növelik a vezető és utasok túlélésének esélyeit.
Soroljon fel legalább három passzív biztonsági eszközt.
Válaszokat kérjük 2012. április 04 (szerda) 12,00 óráig beküldeni a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság címére: 7622 Pécs, Vargha D. u. 3., vagy a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre. A megfejtésen kérjük feltüntetni: „Vezetni biztonsággal” II. forduló.