Reklámfogás a múltból, Trabanttal

2012. március 29. csütörtök, 16:54 Közélet
PDF
Még a szocializmus idején, akár ötven évvel ezelőtt is akadtak „kreatív” elvtársak. Olyanok, akik szerették volna felhívni magukra, illetve termékükre, árujukra a vásárlók figyelmet. Egy ilyen akció keretében – nem félreértés – egy Trabant (a kép illusztráció) gépkocsi volt a hírverés különös eszköze. De azért ennél összetettebb volt a furmányos ötlet, ami nyugati mintára szerveződött, keleties elemekkel megtűzdelve.


Az idősebbek közül is már csak kevesen emlékezhetnek arra a kampányra, ami éppen fél évszázaddal ezelőtt, vagyis 1962. márciusának végén kezdődött meg, Pécsett. Akkor, amikor a hirdetések, a hiánygazdaságban nem feltétlenül tudták betölteni a kívánt szerepüket.

Az egykoron létezett Pécsi Ruházati Boltra volt hivatott ráirányítani a figyelmet, egy abban az időben modernnek számító kezdeményezés. Olyan, amit azért azóta is látott már többször a világ. Például, ha cirkusz vendégeskedett a megyeszékhelyen. Meg amikor egy állati eledelt forgalmazó cég teherautója rótta az utakat, nem is olyan régen.

A szellemi termék lényege tehát az volt, hogy az NDK egyik kisautóját átkötötték piros szalaggal, illetve feldíszítették barkákkal. Így aztán hamarosan egy „hatalmas” ajándékcsomag benyomását keltette a négykerekű járgány. Ami fel és alá „rohangált” a pécsi utakon, egy utánfutót húzva maga mögött.

De mindez nem volt elég a látványelemekből. Ezért aztán egy hatalmas tojásból egy férfi (esetleg fiúcska,), krampusznak öltözve, húsz kilogrammnyi vegyes cukorkát, illetve a feljegyzések szerint 20 000 darab röplapot osztott szét.

Erről utólag csak annyit, az akkori Pécsi Köztisztasági Vállalat dolgozói bizonyára nem repdestek az örömtől, az akció hallatán. De egy tojás, forgó malomkerékkel, ablakkal, bizonyára kellő érdekességnek számított a pécsi közterületeken. Az más kérdés, hogy egy trabantos szerkezet vontatmányában, a legalapvetőbb biztonsági előírások alapján tilos utazni. Ám ezt hagyjuk, ennyi idő távlatából.

Figyelemfelkeltés a régi időkből

Idézet, szó szerint, egy korabeli helyi újságból, 1962. március hónapban, az utolsó héten:

„Esőben, sárban, hólében csak vulkán gumibakancsban járunk falun. Olcsó, jó, tartós lábbeli.” Azért ez nem „gyenge”, bár a mostani marketingszakos egyetemi hallgatóknak legfeljebb érdekességként lehetne megemlíteni. Egy kampány „megnyeréséhez” talán nem lenne elégséges a szöveg.   

Hozzászólások

 
0 #1 ColT 2012-03-29 20:12
Ellenben a régmúlt idők esetlen marketingjének előnyeit se feledjük.
Nevezetesen, hogy nem nyomtak az arcunkba minden sarkon valami szemetet!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés