Takarítsuk ki a várost!

2012. március 31. szombat, 08:34 Közélet
PDF
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. 2012. április 13-ára (péntekre, ekkor csak a KÖZÉPISKOLÁSOKNAK) és április 14-ére (szombatra) tavaszi nagytakarítási akciót szervez Pécsett, amelynek során megtisztulnak a pécsi utcák, terek és néhány közkedvelt turistaterület is. Várják a városlakók csatlakozását is az akcióhoz! (Képünk illusztráció!)



Pécs Város Önkormányzata és a BIOKOM Kft. szeretettel vár minden olyan pécsi, illetve Pécs környéki Lakót, aki úgy érzi, hogy van még mit tenni a város tisztaságáért. Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról CSAK BESZÉLNI, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várjuk továbbá a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, “zöld” egyesületeket, alapítványokat, pécsi cégeket és a médiát, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában! Egyszóval szeretettel látunk MINDENKIT, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni!

A munkavégzéshez szükséges zsákot és kesztyűt a szervezők ingyenesen biztosítanak a helyszíneken, ezért a létszám miatt előzetes regisztráció szükséges! Regisztrációkat (megjelölve a résztvevők létszámát, a kapcsolattartó személy nevét és telefonszámát) legkésőbb 2012. április 5-éig várjuk a következő e-mailcímen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Találkozzunk 2012. április 14-én (szombaton) 10 órától a helyszíneken, amelyek pontos megnevezését a regisztrációra kerülő e-mailen jelezzük vissza, és ki is hirdetjük a helyi médiában! 

Hozzászólások

 
0 #1 Gitta 2012-04-02 06:37
Az már örömmel töltött el, hogy láttam, a közmunkások tüsténkednek a játszótereken, és egyre nagyobb a rend Pécsett. Ismerve a pécsieket, sokan rész fognak venni ezen a napon a szemétszedési akcióban, már csak meg kellene őrizni a tisztaságot!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés