Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Április 2-án a zenerajongók hegyezzék fülüket, amikor a városban járnak, mert a Budapesti Fesztiválzenekar látogat el városunkba, akik nem csak az esti nagykoncerten, hanem Pécsett több helyszínen minikoncertet fog adni. Ha példának okáért a Nagypostán lenne dolguk, a csekkek befizetését zeneszó mellett intézhetik...
Azon ma már nem sokan lepődnek meg, hogy Filharmónia Dél-Dunántúl Mesterbérletének vagy Angster orgonabérletének előadásaira érkezők olyan kiemelkedő zenészek koncertjére ülhetnek be, akik a világ legnagyobb koncerttermeinek, katedrálisainak vastapssal díjazott művészei. Így lesz ez április 2-án, hétfőn is, amikor a Filharmónia meghívására a Kodály Központban fellép a világ tíz legjobb zenekara között számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar. Olyat azonban még nem látott Pécs, hogy a zenészek már délután „megszállják” a várost és meglepetés koncertekkel ajándékozzák meg az itt élőket pocaklakótól az idős nyugdíjasig, tehetséges zenészpalántáktól az egyszerűen sietve dolgát intéző emberekig sokan hallhatják majd őket!
A „BFZ bekopog és házhoz viszi a muzsikát” április 2-án ebéd után. Az akció estig tart és egyszerre több helyen zajlik. A zenekar néhány kiváló művésze – Jóföldi Anett fuvolaművész, Dénes Roland üstdobművész, Bíró Ágnes hegedűművész, Kertész György csellóművész és Bereczky Dávid kürtművész – a Liszt Ferenc Zeneiskolában tart mesterkurzust a zenésznövendékeknek. Eközben az Agócsy László Zeneiskolában Szabó Levente hegedűművész és Ács Ákos klarinétművész az ottani zenész diákoknak tart továbbképzést. A Szent Mór Alapfokú Művészetoktatási Intézmény- és Gimnáziumban Kádár István, hegedűművész és Szabó Péter csellóművész képzi a diákokat. A Konzervatóriumban (Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola) is tartanak mesterkurzust. Ott Hrib Radu és Kostyál Péter hegedűművészek, Berecky Dávid és Jóföldi Anett mutatják meg a kicsit idősebb hallgatóknak, amit a klasszikus zené(lés-)ről tudni érdemes.
Pécsett nem váratlan, ha zenészek bukkannak fel az utcákon, vagy egy-egy kapualjban. Arról azonban eddig nem hallottunk, hogy minikoncertet adtak volna egy világhírű zenekar muzsikusai például a terhesgondozóban, vagy a postán, esetleg az idősek otthonában. Nos, ezen a különleges délutánon ez is megtörténik. A Gál Tamási Mária, Csoma Ágnes és Dvorák Lajos alkotta trió 13.00 órától kamarakoncertet ad a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, majd kettőtől a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonában a Malomvölgyben, végül pedig a Nagyposta épületében negyed négykor. A mini hangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekar művészeiből álló kamaraegyüttes Beethoven: Szerenád című művét adja elő.
A zenétől színes délután ugyancsak zenés esttel ér véget. 18.30-tól a Kodály Központban az esti koncert karmestere, Takács-Nagy Gábor, azokról a hangszerekről beszél majd, amelyek főszerepet játszanak a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén este 19.30-kor.
A Kodály Központ hangversenytermében a következő műsor hangzik el: Grieg Holberg Szvitje, Haydn B-dúr Sinfonia concertante-ja hegedűre, gordonkára, oboára, fagottra és zenekarra, Liszt Angelus! (Ima az őrangyalhoz) c. műve és Haydn C-dúr szimfóniája.
Közreműködik: Eckhardt Violetta – hegedű, Szabó Péter – gordonka, Victor Aviat – oboa, Andrea Bressan – fagott, vezényel: Takács-Nagy Gábor.
Az esti koncertre jegyek nagyon korlátozott számban még kaphatók!
Hozzászólások