Ferenc és Pál, meg én

2012. április 06. péntek, 12:43 Jegyzet
PDF
Az már régen rossz, ha valaki magyarázkodással kezdi! Akkor hát csapjunk bele. Sem Pált, sem Ferencet, sem írásos munkásságukat (a kép illusztráció) nem ismerem. Vagy legalábbis tagadom, még az ellenkezőjét is. De azért egy „bölcsődei szintű politikai homokozó” nívójára nem kellene lemennünk, így, ahogyan vagyunk.



Pállal és Ferenccel pályafutásuk során többször is találkoztam. Bár erre ők érthető okból aligha emlékeznek, én meg nem hencegek velük. Már csak azért sem, nehogy aztán magyarázkodniuk kelljen, miattam. Egyikükkel pertu viszonyban is vagyok, voltam, de nem fedem fel, melyikükkel tegeződtem, csak úgy, hirtelen, átmenetileg.

Ferenc dolgozata nincsen nálam, bár azt sem tudom, eredetileg leadta-e a megfelelő időben. Pál doktori értekezése sem került eddig a kezembe, habár az utóbbi időben azért kedvet kaptam volna hozzá, hogy belesandítsak. De nehéz hozzáférni.

Pál nem azon az oldalon van, mint ellenfele. Én viszont egyikükkel sem állok megegyező platformon. Amiről, ha kell, akkor papírom is van, bármikor bemutathatom. Bár, aki látott már olyan pártlistát, ahol magam tag voltam, az hazudik, hazaáruló, idegenszívű. Szerénységemet már hosszú évtizedek óta „párti nihillistának” tudnám leírni.

A „cirkuszt” viszont még magában a cirkuszban sem kedvelem. Hát még akkor, ha ráadásul tehetségtelen bohócokon kellene röhögni, miközben a sírás lenne méltó az események alakulásához, a közéleti vergődés során.
 
Lopta, nem adta le, törzsanyag, közkincs, nem is vizsgázott, mert megadták neki a jobbik osztályzatot. Már nem keresik, hírzárlat, ismeretlen cím és témakör, rejtegetés, összeesküvés-elméletek gyártása, majdnem minden politikai oldalon.

Azt azonban hozzátenném, egy világ figyelte lélegzetét visszafojtva, amikor a híres rendező, James Cameron leszállt a Mariana-árok legaljára. Ezek szerint a világ óceánkutatói, biológusai nem tudták, hogy mi, magyarok, így, egy csapatban, már réses-régen lejjebb mentünk. Miközben tengerünk nyilván nincsen.

 

Hozzászólások

 
+1 #3 Erős Lórúgás 2012-04-11 22:48
Az nem baj, ha javítgatjuk a meglévőket.

Amikor bevezették, hogy Mo.-on is pórázon kell vezetni a kutyákat, elég nagy volt a felzúdulás.
Aztán nézd meg, szinte mindenki -nagyon helyesen- pórázon vezeti.

Amikor bevezették, hogy fékezz a gyalogátkelő előtt, akkor is sokan berzenkedtek, mondván, hogy "nem kell a járdáról lecsalogatni". Itt is talán már túl nagy is a "csalogatás". Átálltunk.

Nem lesz abból baj, ha dr.-átusok ügyében is megkezdjük a következetesebb szigorítást.
DE AKKOR MINDENKIVEL -aki közszereplő- KEZDJÜK EL!

Csak halkan jegyzem meg: nem a diák felelőssége, hogy átvette a KIVÁLÓRA minősített kis-doktori címet. Én is átvettem volna.
HA ŐSZINTE VAGY, TE IS CSAK RÖVID IDEIG HEZITÁLTÁL VOLNA, S BOLDOGAN...

Már csak ilyenné teremtődött az ember.

Elhiszi, ha gratulációval megrázzák a kezét. Ráadásul 20 év múlva végképp nem ez lenne az éjszakai nyugtalanságána k oka.
Idézet
 
 
0 #2 Tibor 2012-04-10 11:10
Teljesen így van, csak az a baj, hogy mindig azt hisszük már nem lehet mélyebbre süllyedni...., sajnos lehet!
Idézet
 
 
0 #1 Aladin 2012-04-07 09:36
Hogy ne lenne tengerünk! Mindenünk van, elvégre magyarok vagyunk!:)
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés