Diese Domain ist bereits registriert
Domain verwalten
Könnyed délutáni kikapcsolódásnak is felfogható volt a költészet napja rendezvény a Színház téren. A Pécsi Nemzeti Színház által rendezett színes forgatag összetevői voltak: vers, könyv, szavaló színészek és civilek, napfény, némi bor, finom kugler és a program zárásaként a Vivat Bacchus ünnepi műsora a Színház falain belül. GALÉRIÁVAL! (Fotók: Horváth Csaba).
A költészet napját idén Pécsett központilag is megünnepelték. József Attila 107. születésnapján a Színház teret könyv-és borstandok foglalták el, a teret betöltötte Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán és a többi nagy szavalása. Aki kedvet kapott, kipróbálhatta magát alkalmi versmondóként, a nagyon bátrak a kamerába mondták el kedvenc költeményeiket. A pécsi profi színészek közül Köles Ferenc és Várnagy Kinga, sőt a színészfamília legkisebb tagja is tisztelgett egy-egy verssel az ünnepen. A Jelenkor szerzői természetesen szintén nem maradhattak ki a forgatagból, ők azonban szegények rosszul jártak, mert műveik felolvasását nem csak az nehezítette, hogy nem kaptak mikrofont, de a hangszórókat sem halkították le a szervezők, így szimultán hallgathattuk Sinkovitsot és Méhes Károlyt vagy Lackfi Jánost, és általában a Nemzet Színésze nyerte meg hangerejével a csatát. Ezt a kis bakit leszámítva a délután folyamán folyt a bor, fogytak a Retro Könyvvásár könyvei és folytak a beszélgetések. Az emberek láthatóan örültek annak, hogy az ismerősökkel való találkozásokat kulturális köntösben ejthették meg. Az estét a hat óra után befutó óriás kugler és a Vivat Bacchus koncertje koronázta meg, a Színház téren délután négy és este hét közt egyre több ember jelent meg verset hallgatni, vagy mondani.












Hozzászólások