Desszert: igényes vasárnapi komolyzenei matiné Pécsett

2012. április 22. vasárnap, 15:23 Bereczki Lajos Zene
PDF
A Filharmónia Dél-Dunántúli Koncertszervező és Rendező Nonprofit Kft. szervezésében az idei évadban útjára indított komolyzenei koncertsorozat utolsó előadása zajlott április 22-én délelőtt, a Palatinus Hotel Bartók termében. Az elsősorban kisgyerekeknek és szüleiknek szánt előadásokon a résztvevők Lakner Tamás karnagy, hegedűművész, zenetanár közreműködésével ismerkednek meg a zeneirodalom legjelentősebb alkotásaival és a zeneművekkel. (Galériával!)

Vasárnap a királyok és zeneszerzők, valamint a csodálatos dallamok körül forgott a világ a baranyai megyeszékhelyen. Méltó környezetben, a Pécsi Szimfonietta és Lakner Tamás közreműködésével betekinthettek kicsik és nagyok a királyi művek születésének körülményeibe, képet kaphattak egy korabeli zenekar hangzásvilágáról, megismerkedhettek a hangszerekkel és ritmusokkal – mindezt játékosan a zenepedagógiában jártas Szélkiáltó zenekar frontemberének segítségével. Nem véletlen, hogy éppen őt kérdeztem a sorozat indulásának körülményeiről és a mai előadás részleteiről.



-    Mióta vesz részt a Desszertben és ez hányadik állomása a sorozatnak?
-    Ebben az évadban fogtunk neki ennek az egyébként nagyon szép feladatnak. A kisgyerekektől a nagypapákig, óvodásoktól az anyukákig mindenkit várunk és vártunk nagy szeretettel ezeken a játékos foglalkozásokon. Igazán az időpont is indokolja (vasárnap délelőtt: szerk.), hogy igazi családi program legyen. Úgy állítottuk össze a programot, hogy még a legkisebb gyerekek is találjanak benne számukra érdekes dolgokat. Túl ezen, természetesen a játék is dominál egy-egy ilyen összejövetelen, amelyről tudni kell, hogy nem csak a gyerekeket, hanem a szülőket is megmozgatja. A játék ugyanis nem csak a gyerekek kedvenc elfoglaltsága, bár ők ezt szívesebben bevallják, mint a felnőttek. A műsor másik fontos alapvetése, hogy csakis színvonalas zenei anyaggal jelenjünk meg a közönség előtt, mivel személy szerint én is hiszek benne, hogy a gyerekek nem érik be silány dolgokkal, nekik ugyanúgy magas színvonalú zenei produkciókat kell nyújtani.

-    Miért pont Desszert a neve a műsornak?
-    Szamosi Szabolcs, a Filharmónia pécsi irodájának vezetője találta ki a nevet, gondolom azért, mert délelőtt 11 órától nagyjából délig tart a műsor, amelynek a végén a gyerekek kapnak egy süteményt. De lehet, hogy a zenei csemege miatt lett ez a címe. Mindkét változat jó megközelítés.

-    Az ötletgazda is a Filharmónia volt?
-    Igen, ők kértek fel, hogy szerkesszek öt műsort, amelynek ma jött el az utolsó epizódja. Legalábbis ebben az évadban az utolsó. Mára elmondható, hogy kialakult a törzsközönsége a Desszertnek, ha körülnézünk anyukák, apukák és nagyszülők is vannak szép számmal a gyerekek mellett.

-    Beszéljen egy kicsit a mai műsorról, mit hozott a tarsolyban?
-    Ma a királyok zenéjéről lesz szó a barokktól egészen a XX. századig, ehhez kapcsolódnak kedves és izgalmas történetek, melyeket én fűzök a Pécsi Szimfonietta produkciója mellé. Ekkora zenekar egyébként nem is játszott a sorozat folyamán, egy kicsit mi is feltesszük a sorozatra a koronát, ezért így külön öröm, hogy ezzel a koncerttel búcsúzunk a közönségtől.

-    Lakner Tamáshoz mennyire áll közel a gyermekközönség?
-    A Szélkiáltóval 37 éve játszunk gyerekeknek, ezért talán elmondható, hogy ez a világ ismerős és kedves a számunkra. Pályafutásom alatt több ezer ilyen koncerten vettem részt, mellesleg tanárként 15 évig dolgoztam általános iskolában, szóval valamennyire ismerem ezt a korosztályt. Nem is mernék kiállni komoly módszertani felkészültség nélkül, hiszen a legfiatalabbakon kívül az idősebb korosztályt ugyanúgy meg kell szólítanom a koncert során. Amúgy ennek is megvan a titka, nem szabad senkihez leereszkedően, gügyögve szólni, komolyan kell a közönséget venni, mert akkor fogják ők is a produkciót a helyén kezelni. A gyerekek a maguk romlatlan értékítéletükkel egyébként pontosan tudják, hogy melyik a jó zene és ezt minden alkalommal vissza is igazolják a viselkedésükkel.

-    Lesz-e folytatása ennek a remek kezdeményezésnek a jövőben?
-    Ez nem csak rajtam múlik, hiszen mindez anyagiakat is igényel, bízom benne, hogy a Filharmónia tud a következő évadban is forrásokat találni arra, hogy a Desszert folytatódjon. A közönség visszajelzéseiből arra következtetek, hogy igény lenne rá, személy szerint is szurkolok a dologért, hiszen az ilyen értékteremtő előadásokra szükség van a jövőben is.



































Hozzászólások

 
0 #4 Tas 2012-05-07 21:27
Legyen, mert az értékes és emelkedett szórakozás, a gyermeki ízlés okos alakítása nemcsak zenei, művészi, de általános viselkedési, szocializálódás i hasznot is teremt!

Okos ötlet és jó megvalósítás.

Elismerés szervezőknek, ötletadóknak és megvalósítóknak !
Idézet
 
 
0 #3 Ági 2012-04-24 09:56
Remélem lesz rá pénz!
Idézet
 
 
0 #2 Konszenzus 2012-04-22 21:20
Igaz!

A folytatás kell majd még!
Idézet
 
 
0 #1 Color 2012-04-22 17:35
Remek műsor igényes szereplők, jó program. Mi kell még?
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés