Bár alapvetően – legalábbis a köztudatban – a bábjátszás a gyermekeknek szól, ez ellen a szakma képviselői hevesen tiltakozni szoktak. Mert szerintük igenis létezik egy széles réteg, akik már kinőtték a kis szoknyát, nadrágocskát, mégis szeretik a bábjátékot. Nos, nekik szól elsősorban a majd csak augusztusban kezdődő XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál. Erről is beszélt Sramó Gábor (a képen jobbra) igazgató.
A tervek között még az szerepelt, hogy a tizenötödik fesztivált már az új helyükön, a Zsolnay-negyedben rendezhetik meg a Bóbita BábszÃnház társulatának tagjai. Mivel azonban – az elképzelésekkel ellentétben – a beruházás nem valósul meg idÅ‘ben, ezért a fontos esemény központi szÃnhelye mégis csak a régi, Mária utcai épületben lesz. Ennek ellenére
Sramó Gábor igazgató azért szeretne egy olyan dolgot megvalósÃtani, hogy valamilyen módon az érdeklÅ‘dÅ‘k meglátogathassák jövendÅ‘ otthonukat.
Az eseménysorozat 50 millió forintból valósul meg, amelynek jelentős részét ütemezve, de előre megkapják a bóbitások. Ez 80%-ot jelent, amivel jól lehet gazdálkodni, azután a végére, a végelszámolásra az utolsó pénz is megérkezik majd.
Mivel azonban az amúgy Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa sorozat részét képező bábhét csupán augusztus 23-án indul, majd 28-án ér végét, hát fellépőkről, programról kissé korai beszélni. Nem azért, mert a szervezők felkészületlenek, hanem annak okán, mert még sokszor szeretnénk beszámolni az aktuális történésekről.
Egy nevet azonban nem lehet elhallgatni, még akkor sem, ha bizonytalan a megjelenése. Amennyiben ugyanis egészségi állapota lehetÅ‘vé teszi, akkor a dÃszvendégek között üdvözölhetik a pécsiek
Kemény Henriket, Vitéz László életre keltőjét. Vagyis az egyetemes hazai bábozás talán legnagyobb alakját, ennél többet pedig jelenleg felesleges is lenne szólni.